Fekete, Fehér – Is

Ugyebár, azt már tudják rólam, hogy a jelenségeket próbálom értelmezni? Most is ezt teszem: értelmezem a világ különböző nézőpontjait, vallásait, politikai „oldalait”, saját, vallott gondolati-eszmei alapjaik szerint. Hangsúlyozom: nem a további megosztás érdekében, hanem a mindennél fontosabb tisztánlátásért, és egy Jobb Világ eljöveteléért. Ugye, abban egyetérthetünk, hogy ez még nem a legjobb?

Ha ez politika – lásd a továbbiakat – akkor vegyék annak, vagy bárminek. Az én szemlélődésem, semmilyen szándékolt módon nem akar politikus lenni.

Nos, miután ezt tisztáztuk, kénytelen vagyok olyan fogalmakat használni, amelyeket a politika is használ, hogy egyáltalán értsék, miről is beszélek. Tehát – nézőponttól, érdek felől nézve – van „bal” oldal, és van „jobb” oldal. Ha olyasmiről akarok beszélni, ami sem ez, sem az, akkor vegyítem, mint az égtájakat: ÉK DNY, stb. Mivel a címben kategóriák szerepelnek, én most a harmadikat az „Is-t” akarom képviselni ebben a kötélhúzásban.

Erről mondhatnám azt is, hogy a „bal” oldal, az „értelmes, racionális”, a „jobb” oldal, az érzelmi-művészi, de ezzel inkább az abszurd, vagy – szokásosan – ironikus, pláne szarkasztikus oldalamat mutatnám. Hogy ki tudjanak lépni saját kategóriájukból – úgy hiszem – jó volna, ha Önök is innen néznék a világot, legalábbis erre a pár percre, amit elrabolnék Önöktől, ha végigolvassák az írásomat. Talán úgy is, mint a Kulturális Kreatívok..

Szóval, milyen volna egy „klasszikus” bal oldal most? Itt a világ kicsiny (maradék) szegletében, ami még (talán) magyar, így „más”, mint a német, francia vagy angol. Ezek nem rosszak (kategóriák), hanem olyanok, mint azok, akik ennek tartják magukat, és az adott nyelveken beszélnek-gondolkodnak. Fontos ezt kiemelni: gondolkodnak. Mivel ma már ennek is lassan híján leszünk, különben nekem nem volna dolgom, hogy rendre az értelmet kérjem számon a transzparens világtól. Tehát, mondjuk „baloldal”: sovány és kilúgozott fogalmaim szerint egy baloldali eszmerendszernek vállalt feladata a szegények szolgálata a gazdagokkal szemben. Miközben a „bal”oldalon, szinte mindenki gazdag, sőt kérkedik is ezzel. Ez nagyon zavaró, ha az ember komolyan akarja venni őket. Mi van ugyanakkor a „Jobboldalon”? Ugyanolyan pofátlan gazdagodás, de már ott a politika is a pofátlanság politikája. Ugyanakkor ez a „tulajdonság”, vagy megnyilvánulási mód ugyancsak érvényes a másik oldalra is, csakhogy ők a „mindent ellenkezőleg, mint a másik” elv alapján lavíroznak, és próbálnak minket – „szavazógépeket” – megnyerni maguknak. Mondanom sem kell, hogy mindkét „oldal” szemérmetlenül hazudik, de – Isten ments! hogy – bárki valami komoly, országot-népet közvetlenül érintő tettre buzdítana. Félre ne értsék: nekem is szívügyem, hogy ne idegen hordák uralják a mi megkínzott országunkat, szemetelve (az amúgy is rengeteg szétszórt hulladékkal terhelt természetet is), és rémuralmat teremtve. Azzal tökéletesen egyet tudok érteni, hogy nekünk békés, tűrhető hangulatra, jót kívánó emberek közös összefogására van szükségünk. Ebben egy ilyen „elfoglalás” végzetes akadályt és még nagyobb káoszt hozna ránk. Nem volt elég a szovjet megszállás, de azután jött a rabló rendszerek sora. Valahogyan nem sikerült olyan programot, hozzá tiszta és korrekt embereket találni, ami teljesen más útra vitt volna minket. Ha valamit meg tudtunk valósítani, az csak a „véletlenül elfelejtett” területeken – akár tényleges földterületeken, akár szellemi „fehér foltokban” – eshetett meg. Az egyik kormányzati rendszer behozta a külföldi ravasz üzleti rendszereket, a másik még rá is játszott erre, de azért tett jó irányban is lépéseket. A végeredményt mindenki láthatja. „Nyugatias” hodályok, „fejlett” ipari technológiák, állandó építkezések, havonta változó szabályok, egyre szűkebb mozgástér azoknak, akik „rendszeren kívül” csupán a jó érdekében kívánnak élni. A „fejlődéshez” energia is kell. Mintha egyszerűbben, takarékosabban nem lehetne tartós eszközökkel, sok emberi kézimunkával messze hordó célokkal rehabilitálni az ország természeti állapotát, különös tekintettel az életet adó vizekre. A „fejlődés” nem figyelhet efféle „másodlagos” problémákra, de sokat beszél az „egészségügyről”, a „támogatásokról” és a százalékokról. Az általuk „teremtett” munkáról, ami kimerül a nyugati – egyébként is profithajhász – cégek „alá” való alsórendű munkában. A „digitalizálás” (lásd még: önpusztítás) túlhajtásában, mindenki függővé tételében a számítógép iránt. A figyelem, és szellemi energia lefoglalásával. Ez most éppen olyan, ami egybeesik a „világállam” hosszú távú terveivel. Persze, ha kell a rengeteg energia, akkor ezt „beoltva” a köztudatba szinte hermetikusan le lehet zárni az agyakat az öntevékenység ellenében, az önfenntartás ellehetetlenítésével. Ha van az „atom”, a mindent megoldó „csodaszer”, akkor ez a probléma már nem is létezik. Az ionizáló sugárzások felfedezése óta pedig egyre erősödő, és soha(!) nem enyhülő mértékben fokozódik a sugárterhelés természetre, emberre egyaránt. A gének már torzultak, ezért semmi sem lesz olyan, mint annak előtte volt… De még mindig csak tovább – a teljes pusztulásig!

Értem én, hogy komoly felelősség egy országot irányítani, és mindent valamilyen szintig szabályozni, hogy össze ne omoljon. Csakhogy az elmúlt időszakok mind csak tettek a valódi „felemelkedés” ellen, ahelyett hogy az ország jóakaratát, leleményét, intelligenciáját, tisztánlátását, kreativitását tisztelték volna. Az egyes ember egyre jelentéktelenebb, egyre feleslegesebb lett, egyedül a négyévenkénti „nemzetmentő” szólamok támogatására használható. Ezt az üres sémát vették át a Nyugattól, amivel el lehetett bódítani a többséget, akik már képtelenek arra, hogy gondolkodjanak. Hiába történnek az orrunk előtt furcsa események, ezek tisztázására a köznép nem illetékes. Ez is „minden oldal” vétke.

A demagógia eszköze nem kopott meg az évtizedek során. Pró és kontra élnek is vele. Valahogyan az átlagember „emberi” tiszteletét, és értékét kéne közelebb hozni mindenféle politizáláshoz. De ehhez az „átlagot” ugyanúgy kéne kezelni, mint értéket, „nemzetgazdasági” értéket, de nem afféle kreatúraként, mint az „emberi erőforrás”, mert az ember ilyenkor arra gondol, hogy akkumulátornak tartják, akire rá lehet kapcsolni a „Rendszert”. Ezt egyébként a gyakorlatban is alkalmazzák, hiszen olyan rendszereket hoztak létre, amelyek hasznuknál lényegesen „többet fogyasztanak”. Ezért az emberekből élnek. Belénk van dugva számos csatlakozó, amelyeken keresztül el lehet orozni az erőnket.

Csak egy – önmagáért beszélő – szabályt említek, aminek a hatása katasztrofális a természetre (első a természet, majd valahol a messzeségben utána következhet az ember). Ez pedig a hulladékelhelyezési „szabályzás”. Az emberek a megmaradt használhatatlan, elhelyezhetetlen hulladékukat, saját szállítóeszközzel a lerakóhelyre komoly összegekért helyezhetik el. De nem is az összeg nagysága, a figyelemreméltó, hanem maga az a gesztus, a „Rendszer” által kibocsátott „dolgok” olyan módon való közreadása, hogy eleve veszélyes legyen a természetre. Annak a szándéka még nyomokban sem volt fellelhető egyik kormányzat alatt sem, hogy radikálisan megváltoztassák a csomagolóanyagokat, és a teljes gazdaságot e tekintetben. Érdekes módon ez is csak olyan tett volna, ami az embereket az állam iránt tiszteletre sarkallná. „Igen! Ez azt mutatja, hogy a kormányzat törődik az országgal, érdemes hát követnünk.” Ehelyett a valós veszély szőnyeg alá seprése, a hulladékok erdőkben, útszéleken való szétszórása, de – ami a legszörnyűbb – látszatra értelmes embereknek saját tűzhelyükön, kazánjaikban való elégetése. Ez az a primitív, és tudatlanságában gonosz viselkedés azonos azzal, ahogyan a folyóvizek, mint „hulladékszállítók” igénybevétele zajlik. Ha a hatóság kap egy bejelentést az illegális szemételhelyezésről, felveszik a jegyzőkönyvet, jó esetben megbüntetik a fellelt elkövetőt, de most figyeljenek: A szemét még évekig ottmarad! Azt hittem rosszul látok, mikor egy nagy múltú város „népi hagyomány ápolása” címén rendezett találkozóján az asszonyok ruhát mostak a folyóban.. Nos, csak remélhetjük, hamulúggal tették, és nem „szintetikus mosószerrel”, vagy pláne hipóklórral. Nem mellesleg „ez a folyó, már nem az a folyó”, és a folyóban levő sokféle vegyi szenny a ruhákra kerül.

Általában véve, amint ez utóbbi példa is mutatja, az „újkori” rendszerek, amikor nevet adtak: „természetvédelem”, egyúttal kivették az emberek felelősségeinek köréből, saját életük természet iránti „isteni” kötelességét. A Rendszer azzal éri el a legrombolóbb hatást az emberi elmére, lélekre, amikor azt hazudja, hogy képes mindent megoldani, ami az egyes ember dolga volna. Ez nem új keletű elv és ezért már senki sem kéri számon egyetlen vezetőn és párton sem. Ha minősíteni akarunk egy rezsimet, akkor ez már elég jó mérőszerszám arra, mennyit is ér. Kénytelenek vagyunk beletörődni, hogy így van, de nem fogadhatjuk el, viszont legalább a néven nevezett ügy ténylegesen beváltaná saját létének értelmét, vagyis tenné, amire vállalkozott. (És legalább névleg lenne!!) Felügyelné az adott hivatali-gazdasági-politikai rendszert, felette állna, és mindent csak rajta keresztül lehetne tenni.

Hogy ez saját kis életem alatt egyetlen egyszer sem volt így, az önmagában is elgondolkodtató.

Azt egyre többször halljuk, hogy „liberalizmus”.. Értjük, hogy fegyelemre van szükség, nem léhaságra, szabadosságra. Ebben nincs vita, de azt sokan eltévesztik, hogy minden oldalon liberalizmus van! Csak a mértéke, jellege különbözik. A „bal” liberalizmus drogokat, tulajdont, törvényeket, erkölcsöt „liberalizál”, a „másik” az államilag sarcolt drogokat „nemzetesíti”. Ettől még drogok maradnak, és a kulturált pálinkafogyasztó épp úgy alkoholista, mint ön és környezetpusztító a dohányos. A többi „szokásos” drog nem is került szóba. Mint lejjebb következik, a „sokszínűség” szellemi téren is mutat liberális jegyeket. Ha mindent tiltanak, ami „hagyományos”, vagyis hagyományosan rossz, akkor az emberek nem választják őket. Ha egy országban az alkohol fogyasztása „népszokás”, akkor azt kell hungarikumnak („germanikumnak” stb.) kikiáltani. Vagyis, a kormányok, államrendszerek nem törekednek az emberi jellem, minőség emelésére, ha a haszon kinyeréséről van szó.

Megint „mindkét oldalról” beszéltem.

Mi az, amire, legjobb esetben is, csak szóban kerül sor? A nép értelmének állami szinten vállalt emelése. Nehogy félreértsék: nem az oktatásról beszélek. Önmagában az is egy részt képvisel ebben a fogalomkörben, de nem jelenti csak ez az „értelem” témáját. Az értelem, ami a magyar lélek és elme elidegeníthetetlen értéke. Nem mondom ezzel, hogy a Nyugat bármely országa ebben a tekintetben alávalóbb volna nálunk, azonban az „egyen értelem”, a sematizált „tudás”, semmi más, mint a Rendszer működtetéséhez alapvető technikának a besulykolása. Ez is folyamatosan devalválódik, ugyanakkor az ÉLETTEL kapcsolatos alapeszmék, amiknek csak egy eleme a természeti gondolkodás, és még a legtisztább formájában is egy lesüllyedt „természetfelélést” jelent. Az értelem magában foglalja a vallásmentes tiszta, de nem hideg észt, azt az értelmes gondolkodásmódot, amit nem lehet eltéríteni a legfontosabb elvektől. Léte mellett semmit nem lehet ártani a világnak és az összes lénynek, beleértve az embert is. Ennek teljes megsemmisítése eddig minden rendszer és kormány legfőbb foglalkozása volt. Ez így eléggé lehangoló ítélet, de azok, akik nem értik miért is kell ezt nekem kimondanom, már el vannak veszve a különféle téveszmék zavaros tengerében. Az emberiség szinte teljes egésze valamilyen demagógia hatása alatt van, ami lehet gazdaságtudomány, vallás, rendszerelmélet, tudomány, filozófia, amint Hamvas Béla a Scientia Sacra „Kereszténység” fejezetében ezt el is mondja.

Ezzel nem akarok egyenlőségjelet tenni a magas értelem és Hamvas Béla személye közé. Sok „Hamvas Béla” és sok más igen fejlett tudattal rendelkező ember össztudása, és az egyén hatásoktól mentes „isteni tudása” adja a végeredményt. Amikor látok egy beszélő embert, rögtön lemérem a benne levő „értelemmennyiséget”. Ennek ideális mértéke ma már ritkaság, mivel eleve valamiféle „felsőbbrendűséget” feltételeznek róla, és már említése is sértő. Pedig, ennek a képességnek a feltárása – többek közt – feltétele az értelem felemelésének.

Pár gondolatban jellemezni illik a „Jobb” oldalt is, mivel ezt valamilyen, szóban is hasznosabb, minőségibb szellemként tálalják. Ha az ellentéte lenne a felvázolt „bal”-nak, akkor ez volna, ami szinte kötelezővé tenné az anyagi jólétet, vagy annak feltétlen szolgálatát. Kimondva és gyakorolva, saját életével támaszthatja alá ennek az eszmerendszernek a létjogosultságát. Ha ezt is komolyan vennénk, akkor az e két pregnáns gondolkodásmód, gazdasági rendszer (jobb-bal) volna az „egyensúly”, és ez a képlet maga a tökéletesség. Érthető, hiszen, ha van eget verő gazdagság, felső korlát nélkül, akkor kell, hogy legyen mély szegénység is. A mi esetünkben a szellemben nem, csak anyagban létező gazdagság olyan áhítottá vált, hogy ennek illúziója is simán elég volt arra, hogy a félrevezetett tömegek önként adják át az országot és maradék vagyonát az erre szakosodott gazembereknek. Ha ezt túléltük, akkor az egészet megfejelték a kapitalizmusban kitanult gátlástalan multinacionális cégek és az USA által vezérelt EU-ba való járommal. Lélegzetvételi időnk sem maradt saját országunk önálló megismerésére, és a fontos alapok lerakására. Azonnal a „jogharmonizáció” értelmetlen szörnyfogalmát kaptuk „házi feladatnak”, és persze, hogy képtelenség volt bármilyen „magyaros jelleget” megőrizni belőle. Dekázhattunk, hogy most ez a szabály ránk van-e szabva, vagy hagyjuk az egészet a Magasságos EU-ra. Eközben arra azért ügyeltek, hogy likvidálják az ország önfenntartó rendszerét, és a továbbiakban a „támogatások” is csak az előre kijelölt cégektől vásárolható eszközökre terjedtek ki. Milyen ismerős is ez? Mintha a Monarchia újrafestett formában éledne újjá..

A világ feletti szolgálat (nem uralom!) csak az értelem által gyakorolható.

Bármilyen tevékenység, ami szolgálatnak hazudja magát, miközben a nyerészkedés, és hatalomvágy gerjeszti, a lehető legnagyobb kárt teszi az emberi értelemben. Mindig az szenvedi el a legnagyobb veszteságet, aki a hazugságot önmagára nézve komolyan veszi. De szintén nagy kárt tesz azokra, akik ezt látván elhiszik, hogy másként nem is lehet élni.

Vallások

A világ elérkezett arra a pontra, ami már többször bekövetkezett: a vallásháborúk korához. Ami változott, az az ember erkölcsi-tudati züllése folytán más, egyébként pedig, teljesen ugyanaz. A „fundamentális” ráadásul egyedülinek kikiáltott vallások, a legsikeresebbek, bár ezt kíméletlen erőszakkal érik el, ellentétben a teljesen szétzüllött „nyugatias modernitás” parttalanságában szétfolyó „kényelemvallásokkal”. Ezért úgy haladnak előre, mint kés a vajban, (néha kegyetlenül materiálisan!!) ráadásul a szemünk előtt borul le az áldozatok tömege, mintegy felkínálkozva: „Itt vagyok, tégy velem, amit akarsz!”

A vallások terepe, névleges „állapota” maradt azon a szinten, ahova az előző századok gazdasági-politikai süllyedése vitte. A változás abban nyilvánul meg, hogy megnőtt az emberi lélek „gazdasági” szerepe.  . Számos „új vallás” keletkezett. Ezek mind az egyes tradicionális vallás iránti érdektelenség miatt felszabaduló lelkeket vették célba. Ehhez járultak még a különféle „tudattal” foglalkozó „vallásszerű” szellemiségek, a kelet és más tájakról importált tanítók. Mindez nem volt elég, mert a világra rátelepedett „pénzvallás, gazdaságvallás, hatalomvallás” újabb vastag réteget tesz ki, azokat akik az emberi lelkeket mérgezik. Bármennyire is vágyunk rá, de a lélek csak tudattal együtt létezik az emberben, és ha a tudat nem tiszta, nem mentes a fojtó téveszméktől, akkor a lélek is csak vergődik a korlátok között. A kényelem, mint cél, a birtoklás szabad térhódítása révén teljesen átvette az emberi lélek feletti irányítást. A különféle vallások csak a lelkiismeret felszínes megnyugtatását szolgálják. Mindegyik tartalmaz engedményeket, és illő mértékben megkötöttségeket, hiszen mindenki arra tartja a vallást, hogy önmaga iránti felelősségeit rá hárítsa. Úgy látszik, egységes vélemény van arról, hogy az ember vallások nélkül elsüllyed saját önzése szennyében. Hiába gondolja a liberális ateista, hogy neki mindent szabad önmagával tennie, mert a „hithű” emberek nem szabadok, ugyanakkor az önfegyelem látszatát harcművészetekkel, illetve a katonaság intézményével próbálja pótolni. Ez a mód megegyezik azzal, ahogyan más felelősségeinket a Rendszerre ruházzuk. Erre mondják sokan, hogy az ember társas lény, egyedül elvész. A tudat felépítése hosszú és fáradságos művelet, és sok kellemetlenséggel jár. Ebben elsődleges saját személyiségünk pontos ismerete. Számomra nem meglepő, hogy ezt a folyamatot szinte minden politikai irányból akadályozni igyekeznek. Hiába jár egy átlagpolgár meditációs kurzusokra és hallgat meditációs zenét, tanul mantrákat és olvassa bölcsek mondásait, ha a köznapi tevékenységében mindezen szellemiségek ellentétét valósítja meg.

A kormányzás alacsony foka az idegen kéz/hatalom-közösség általi kormányzás. Magas foka az (saját) én feletti teljes és könnyed felügyelet. Az ilyen szinten levő ember nyugodt, derűs, elégedett, legyen akár a legegyszerűbb földműves, vagy ösztönös művész. A civilizációs szabályok betartása számára olyan csekély erőfeszítést igényel, hogy nemtudásuk semmilyen veszélyt nem jelent a többi emberre, vagy a természetre. Jellemzője, hogy sokkal szigorúbb rendet tart, vagy követel meg önmagától, mint amit bármilyen liberális vagy radikális politikai rendszer kényszerítene rá.

Ezek a legveszélyesebb emberek a civilizációs Rendszer számára. Hiszen sem pozícióval, sem pénzzel, vagy a hatalom ígéretével, szórakozással, kábítással, vagy szexuális ajánlatokkal nem vehetők meg. Ezt nevezzük magas szellemi-erkölcsi értéknek.

Nem véletlenül ez a minőség érdektelen, megfoghatatlan, elismerhetetlen, figyelemre dicséretre méltatlan, de terjesztése közvetlen veszélyeket jelent a züllött szellemiségek számára, mivel a velük való szembesülés halálos csapást mér az EGO-ra.

Ajánlom magam olyan pártoknak, szervezeteknek, akik mindezeknek a kritériumoknak már megfelelnek!