Ráció Náció Migráció Integráció

Képtalálat a következőre: „ráció”

Ráció Náció Migráció Integráció

Van, mikor meg kell mondani. Már megint nekünk, magyaroknak kell megmondani? Ez a mi feladatunk, szerepünk, sorsunk, büntetésünk, vagy? Egyenként is súlyos témák, melyek most, itt együtt górcső alá kerülnek. Mindegyikből könyvek születtek, de még mindig könyveknek kell megszületniük, hogy jobban értsük magunkat. Ehhez írókra, olvasókra, és térre van szükség. De szükség most van a legjobban erre.

Ha kezdjük használni az eszünket, sok mindenre rájövünk magunktól is, mégse haszontalan az, ha mindenki saját véleményt alakít ki egy helyzetről. Ha viszont csak várjuk, hogy mások mondják meg nekünk, akkor úgy járunk, mint a világ, ezen belül Európa népei, vagy inkább emberei, személyei és lelkei.

Ha tömegben gondolkodunk, a tömeg logikája, esztelensége, és indulatai fogják eluralni az elménket, és ez fogja alakítani véleményünket is, amihez esetleg már rátartiságból ragaszkodunk, még ha rég megváltozott is.

Hogyan tudunk véleményt alkotni?

A véleményalkotást, bármilyen furcsa is, sehol sem tanítják (a kivételek erősítik a szabályt). Valahogyan egészen kis koromtól fogva ráéreztem arra, hogy a véleményem határoz meg engem, de ezt a véleményt ne mondjam ki rögtön, viszont beszéljem meg másokkal, és ez közelebb visz ahhoz, amit gondolok, de nem tudom elég érthetően megfogalmazni. Miközben a környezetem, az iskoláim rendre a véleményem megváltoztatására, vagyis az eredeti gondolatom kitörlésére próbált rávenni. Ebből azt a következtetést vontam le, hogy én más vagyok, mint azok, akik híven visszaadták mások véleményét. Azt viszont látnom kellett, hogy ők gyorsabban jutottak sikeres helyzetekbe, és ez abban erősítette meg őket, hogy mások véleményét fontosabbnak tartsák a sajátjukénál.  Végül, az évek során megértettem, milyen út vezet a véleményhez, és mi az, amitől minden ember véleménye eltér. Jó pár évvel ez után ráébredtem a Folyamattudat alapelvére. Ennek szabályai szerint írom le a gondolataimat. Ezek szerint van egy esemény vagy tárgy, amit átélek, vagy a szemem elé kerül, esetleg valaki más elém hozza, elmondja, stb. A véleményemet csak azután rögzítem, miután valamilyen fogalmam alakult ki a dologról, és tovább dolgozom rajta, sőt elvileg ez a gondolati munka sohasem szűnik meg, tehát a vélemény sem állandó, mint én sem, sőt semmi sem a világon. Mégis, az emberek többsége görcsösen ragaszkodik valamihez, ami nem is a sajátja. A kiinduló mozzanat, vagy gondolatszikra többször ismétlődik, mire formát ölt bennem a lényege, az ismétlések közben változom, és más nézőpontok szerint változik a véleményem is, majd könnyen megesik, hogy kénytelen vagyok az alap véleményemet átgondolni, és ezzel akár a visszájára is fordulhat az egész.

Most ezt a folyamatot, megvizsgáljuk a jelen társadalmi vélemények elkülönülésének tükrében is.

A véleményeket valakik, valahol komoly műhelymunkával kialakítják, mérlegelik azok hatását saját terveikre. Ezeket a véleményeket más és más körök ugyanígy kimunkálják, és a köz elé tárva a vélemények ütköznek. Akár a természetben, az erősebbek véleménye fog győzni, és akik más véleményt hangoztatnak, azok kisebbségbe szorulnak, sőt egzisztenciájuk is veszélybe kerülhet. Mint említettem, a véleményem határoz meg engem, de a véleményemet saját magamnak kell kidolgozni, nem pedig egyszerűen átvenni másokét. Ezért, aki így tesz, olyanná válik, mint aki, vagy akik, ezen véleményüket megfogalmazták.

Ezt fontos előrebocsátani.

A Folyamattudat ez esetben azt jelenti, hogy a vélemények nem változhatnak, különben az emberek nem tudnak dönteni, melyik véleményt fogadják el. Miért kéne bárki véleményét elfogadni? A dolog lényege: a természetes világ és a természetesen gondolkodók folyton változnak, ellenben a véleményükhöz ragaszkodók egy illuzórikus világban élnek, vagyis azt próbálják felépíteni. Voltaképpen, így alakult ki a civilizációs Rendszer. Ezért van az, hogy kevesen alkotnak egyéni véleményt, de őket könnyedén el lehet hallgattatni, azonban ők a valóságos életben élnek, sőt nem is akarnak a látszatvilágban gondolkodni, hiszen az az elmét gúzsba köti, és ez számukra elfogadhatatlan. A Folyamattudat egyik alapelve, hogy a folyamatban (ez esetben a véleményhez való ragaszkodásban) levő ember nem tud arról, hogy éppen folyamatban van. Ez ugyanúgy működik, mint a drogos, az indulattól fűtött vagy a szerelemben úszó esetében. Az élet egyik ősi kényszerével van dolgunk, és ez nem természetellenes. Azonban az, mikor egy ember által megalkotott elv vagy gondolat, ami a kezdeteknél nem járta be a vélemény vagy ítéletalkotás hosszadalmas folyamatát, hanem idegen akarat szerint lett „elkészítve”, ezután – szintén a kezdeti akarat/érdek mentén – csak mintaként került elénk, szolgaian, változtatásokat, vagyis saját tudati-lelki szűrőnket megkerülve másoljuk le. Ez is a civilizáció nagy felfedezése, amikor a gondolkozás, és mérlegelés háttérbe szorul a követés ellenében.

Mi a vélemény, vagy alapelv?

Az elv, amin a vélemény nyugszik, a logosz, vagy premissza, csak akkor állja meg a helyét, ha egyetemes, és mindenre igaz. Ehhez azonban igen hosszú, és fáradságos ismeretszerzés, tapasztalat, és ezt kísérő gondolkozás kell. Ezt az emberek nagy része kényelmesen kikerüli, és a ráció helyett az utánzást részesíti előnyben. Azzal érvelnek, hogy nincs idő vacakolásra, hanem cselekedni kell. Ha a cselekvés csak mintára, és nem meggondolásra épül, reflexnek kell tekintenünk, aminek viszont ösztönként kéne rögzülni, ehhez több nemzedéknek sikeresen kéne élnie ezzel a mintával (pl. két lábon járás, lélegzetvétel, védekezési reflex stb.) Mégis, ezeket is tanuljuk, hiába van készen a génjeinkben. Vagyis, a mintát előbb saját használatra be kell építenünk. Ha e helyett a mintákat sulykolják belénk, a meggondolást meg tiltják, akkor ez az élmény teljesen leszoktat minket arról, hogy saját véleményünk, saját megoldásaink legyenek bármilyen helyzetben. Tehát, egészséges esetben a vélemény kialakításához több időre van szükség, mint a vélemény azonnali átvételéhez. Ebben az esetben a véleményt parancsként kell fogadnunk, amiről tudjuk, hogy nem szabad meg…szegni, mert szaporodik.

Itt és most is, az adott helyzetben az adott tárgyról nem elég a parancselveket ismételgetni, hanem a helyzet, és tárgy mélyére kell ásni, hogy szembesülhessünk annak lényegével, a logosszal.

A ráció, vagy logosz, vagy premissza, (Hamvasnál: alapállás) elengedhetetlen ahhoz, hogy az ebből képezett fogalmainkat kialakítsuk. Tehát, a náció, vagyis nemzet, csakis ezen tud felépülni, vagy inkább kivirágozni, és élni. A nemzet rációja is a gondolkodás, ami viszont a nemzet által megélt események, viszonyulások, feladatok, problémák, élethelyzetek függvényében alakul ki. A gondolkodás egyenes következménye és tükröző jelensége a nyelv. A nyelvről tudjuk, hogy az anya tanítja mindenkinek, és a világról alkotott képünk ezen a kiinduló élményen nyugszik. Az emberi lény első gondolata is tapasztalatokból, élményekből született, ezt viszont a Földbolygó, a természet talaján, és egén-vízén zajló folyamatok termékenyítették meg. Tehát, kimondhatjuk, hogy a nemzet, a nyelv, a gondolat, mind-mind a természet, vagyis a Földanya ölében születik. Ezért a nemzetek nem moshatók össze egymással, mert ez természetellenes. A Föld története a nemzetek története is. Az eltérő múltú és helyszínű népek sajátos kultúrát (nyelv) és szokásokat alakítottak ki. Ezek sikeres használata tartotta fenn őket, és látott el sajátos szemlélettel minden egyes embert. Tehát, azt kijelenthetjük, hogy minden egyes nemzet sajátos elveket követ, és sajátos nyelvet beszél, mely a tapasztalat és az élmények hatására kialakuló gondolkodást tükrözi. A nyelvből kiolvasható egy nemzet története, időbeni és térbeni haladása, és találkozásai más nemzetekkel, kultúrákkal, nyelvekkel. Ha megértjük mindezt, akkor azt is megtudhatjuk, hogy nemzeteket, kultúrákat, történeteket, nyelveket és gondolkodásokat csak úgy tudunk megsemmisíteni, ha a térbeli, nyelvbéli és egységbeli szövetüket szétszabdaljuk, vagy szellemüket (logosz) hosszú, fáradságos behatással elnyomjuk.

Erre szokták mondani, hogy igen, ez történt számos néppel, nemzettel, nyelvvel a múltban, és ez így természetes.

Akár itt vége is lehetne ennek a részletes elemzésnek, és kimondhatnák róla, hogy felesleges, értelmetlen szófacsarás volt.

Azt azonban tudnunk kell, hogy minden igyekezet ellenére az emberi szellem változik, holott minden hatalom saját elveit, mintáit, nyelvét, és rendszerét örökös, változatlan formában akarta tartani, mégis lehanyatlott, kimúlt sok hatalmi képlet. Ez a változás érinti az alapelveket is, melyek már eltávolodtak saját logoszuktól: torzultak, sőt visszájukra fordultak, ezzel eredeti szerepük és hasznuk megszűnt.

Ahhoz, hogy egy nemzet, egy nyelv, egy kultúra és egy szellem megszűnjön vagy gyökeresen, saját ellentétébe változzon, a nemzetnek önnön hibájából el kell vesztenie a logoszt.

A logosz elvesztése tehát saját vagy idegen eredetű zavaró hatás révén zajlik. Ezt az adott hatalmak aknamunkája kíséri. Ezen hatalmak saját logoszukat magasabb rendűnek kiáltják ki, mint mások logoszait, és ezt az elvet a többiekre rákényszerítik. Ez a támadás először nyers erővel, majd ha ez erősíti a megcélzott nemzet elveit, logoszát, akkor ideológiákkal, csalogató trükkökkel, érdekek, előnyök felcsillantásával (színes üveggolyók az indiánoknak, és mellé egy kis pálinka..) történik. Ezt a módszert is a természet adta, azonban az emberi szellem változása nem hozhat olyan eredményt, hogy egy alacsonyabb szintre essen vissza, mert ezt züllésnek kell tartanunk. Tehát, jóllehet, a múltban ez a képlet bevált, és sikeresen megszüntettek hatalmak nemzeteket, ez mégsem természetes, hanem igen káros, zülléshez vezető gyakorlat, mely a teljes emberi szellemet károsítja. A jelenkori akaratok figyelmen kívül hagyják azt a kötelességet, mely minden embert és hatalmat az emberi szellem folytonos művelésére szorítja.

Ennek a figyelmen kívül hagyása pedig ezen hatalmakat minősíti.

Mikor egy nemzet rákényszeríti akaratát, logoszát más nemzetekre, akár több nemzetre is, ezt hegemóniának nevezzük, és szerfelett káros magatartásnak ítéljük. A nemzetek, kultúrák sokszínűsége gazdagítja az emberi szellemet, és ez szolgálja az egyetemes földi logosz, maga az ember érdekét a legjobban. De ez az érdek csak akkor jogos, és áldott, ha egyúttal a Föld érdekét is szolgálja! Az a nemzet, amely egységben él a természettel, saját elveivel, mások elveinek tiszteletben tartása mellett, áldott életet él és saját valamint a világ összes hasonlóan élő nemzetének hasznára és felemelkedésére tevékenykedik. Ehhez azonban olyan nemzetek kellenek, akik tisztában vannak küldetésükkel, mely saját értékeik megőrzésében és további gyarapításában nyilvánul meg. Elnyomni másokat nem szolgálja egyetlen nemzet érdekét, szellemi emelkedését sem. Igaz, hogy ezek a feltételek valamelyest egybecsengenek bizonyos ismert ideológiák által hangoztatott elvekkel, azonban nem kell feltétlenül rossznak megbélyegezni egyes elveket, mert azokat rosszul vagy hazug módon alkalmazták mások elnyomására.

Tehát figyelnünk kell arra, vannak-e olyan nemzetek, melyek az elnyomásban érdekeltek, vagy éppenséggel saját logoszuk elvesztése helyett a hatalom eszközeit vetik be, hogy nemzetük látszatát megőrizzék! Vagy egyáltalán: nemzetek-e már abban az értelemben, ahogyan a nemzetet meghatározzuk? Ha ez a tétel vizsgálat közben azt mutatja, hogy mint nemzet megszűntek, és teljes mértékben a hatalom megszállottsága jellemzi őket, mely a nemzeti jelleg helyébe lép, nem lehet olyan látszatra üdvös célt kijelölniük, mely felülmúlná minden egyes igaz módon élő nemzet életjogát! Ezért az ilyen hatalmak vagy felbomló nemzetek előtt csak egyetlen lehetőség van, ha jogot akarnak formálni saját fennmaradásukra: újból nemzetté kell alakulniuk, mely az igaz élet nélkül elképzelhetetlen!

Az a már nem is leplezett szándék, hogy minden nemzet megszűnjön és a teljes földi világ egy nemzetté, vagy legalább is egy hatalmi tömbbé váljon, minden emberi érték megvetését, az ember, mint emelkedett szellemű lény, mely minden élőt és élettelent tisztelve szolgál, teljes megsemmisítését jelenti. Ennek következménye az eddig még meglévő ideák tönkretételével és leegyszerűsített, lesüllyedt elvek, módszerek mindenkire való rákényszerítésével jár. Ez minden, csak nem emberi és nem követhető vagy eltűrhető, ezért csak a nemzetek viselik magukon az emberi nagyságot, magasrendű erényeket, ezt folyamatosan munkájukkal emelik; őrzik saját lényegüket, együtt más nemzetekkel, egyetértve a Föld szent jogával és szolgálatának kötelességével, a türelem gyakorlatával, a közös értékek gyarapításával, és mások érdekeinek tiszteletben tartásával élve tudnak tartós jelenlétet megvalósítani.

Amit ma látunk, azt migrációnak hívják, azonban ez a vándorlás már a lassan kibontakozó, és manifesztálódó pusztító hatalmi akarat egyik trükkje, mely természetesnek hazudja azt, ami korántsem az, mivel a nemzetek erőszakos, külső megsemmisítése előzte meg. A jól látható cél egy állandóan forrongó, háborús, egynemű, vagyis semleges, elvtelen tömeg központi irányítása, egy rákos módon burjánzó, beteges, agy nélküli, meggondolás nélküli és végül valós cél nélküli gépies rabszolga-emberiség mesterséges létrehozása. Ennek részletezése értelmetlen, mert nincs logikai létjoga.

Az a hazugság, hogy ezeket a tömegeket integrálni lehet, eleve nonszensz, mivel a korábban megsemmisített nemzetek saját logoszukat jobban képesek az új közegben felépíteni. Ahol gyakorlatilag semmi olyan akadályba nem ütközhetnek, melyek eredeti helyükön idegen kézzel létesítettek, tehát az integráció helyett kis szétszakadt, központ nélküli álnemzetek, vagy inkább „Potemkin (Patyomkin)-nemzetek” jönnek létre, melyek kívülről a nemzet látszatát keltik, minden kommersz, sztereotip jellemzővel, ami már otthon is hamis volt. Ezek a kis sejtek egy nemzettelen konglomerátumban már a teljes szétolvadást előzik meg, mely akár hosszabb folyamat eredménye is lehet; semmi esetre sem őrzi meg a korábbi értékeket egyetlen ilyen „nemzetzárvány” sem, mely az integráció helyett létrejön. Ugyanakkor azt a szándékot kérdőjelezi meg létük, mely a beintegrálódást óhajtja. Ezzel legjobban a folyamatot elindító, és a pusztítást távolról irányítani akaró központok önmegsemmisítését segíti elő. Ezért nem lehet mindezt értelmesnek, logikusnak, elvszerűnek, és haladónak beállítani.

Remélem, nem voltam annyira konkrét, hogy megnevezhessék ezeket a helyeket, nemzeteket, vagy széthullott logoszú emberhalmokat, melyek ebben az ostoba színjátékban szerepelnek!

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.