2019. április hónap bejegyzései

A = 432 Hz . A zene fejleszthető

A = 432 Hz .  A zene fejleszthető

/folyamatosan frissítve/

Érdekes, de miért? Mindenki úgy tudja, hogy a zene természete a fejlődés. Mint a mag (motívum), mikor táptalajra és elegendő vízre talál, lassan kihajt, leveleket hoz, fa lesz belőle, termést érlel, hosszabb-rövidebb ideig él, és idővel lehullatja leveleit és elszárad. A hasonlat annyiban életerős, mint az a zene, ami ebből építkezik. Mondhatjuk, hogy a zene, tiszta Folyamattudat. Tudatos folyamat. Zene nélkül semmi sem élhet. Mégis, sokan elutasítják, idegesek tőle, vagy kifejezetten transzba kerülnek, amiből nehezen tudnak kikeveredni. Mit tesz velünk a zene?

A zene fejlődése közben, ahogyan a vele találkozó ember dolgozik rajta, „stílusokat, korszakokat” hoz létre. Ez tükrözi az adott korszak ízlését, gondolkodásmódját.

Miért változnak a stílusok és korszakok?

Az emberiség a maga rendszereiben mesterséges valóságot hoz létre, és ezeket idővel megunja. De tulajdonképpen az alaprendszer –  a gondolkodásmód nem változik. Ami változik, az a kifejezésmód. Az emberi viselkedés, az igények változásai megváltoztatják az ember viszonyulásait az egyes önmaga teremtette dolgaihoz. A történelemben a zene különféle szerepeket töltött be. Legelemibb és leghitelesebb az emberiség legkorábbi történelmében volt a zene, azután mindig a képződött új tevékenységek szükségletei szerint módosult az előadásmód, mondanivaló. Sokan hiszik azt, hogy az emberiség fejlődése hozta a zene változásait is. Azonban, ha vizsgáljuk az emberi elme, erkölcs, ízlés korszakonkénti megjelenéseit, lehet az a véleményünk, hogy a folyamat inkább a visszafejlődés, visszaképeződés felé halad. Eközben a zene szerepe is követi az emberi viselkedés, szemlélet alakulásait. Ahogyan én látom, ma már a zene szinte kizárólag az üzlet segítője, vagyis olyan szerepekbe kényszerítik, ahol az előzetesen kialakított hatást fokozzák a zenével. Nem részletezem ezeket a szerepköröket, hiszen ezzel mindenki tisztában van. Van viszont a zenének egy sokkal fontosabb hatása: az emberi lélek harmóniájának kialakítása. Jelenleg az emberiség igen zavart, zaklatott állapotban van. Az emberek nagy része egészségtelenül él, depressziós, agresszív, tudatlansága az emberi faj, az emberi lélek és a test egészsége iránt soha nem volt ilyen kifejezett. Mindent a Rendszerre hagyunk. Eközben elveszítjük önmagunkat. Ehhez a hihetetlenül felgyorsult élettempó járul hozzá leghatásosabban. A zene ma már szinte csak háttér. Az előadókat sztárolják, elveszett a zene intimitása, személyessége, ami a kezdeteknél teljesen másképpen létezett. Akkoriban az élet elképzelhetetlen volt a közös zenélés, tánc nélkül. A zene megszólaltatásában minden korosztály részt vett. Ahogyan Kodály Zoltán mondta: „A zene legyen mindenkié”, ez a legkorábbi időkben a mindennapi valóság volt. Tehát a zene csak kis közösségekben gyakorolható spontán természetességgel, de mivel ma mindent a pénz irányít, vagy akadályoz meg a hiánya, így ahol ez nincs ott elvész ez a lehetőség.

A zene mindenkié?

Sokan félelmet éreznek a zene hallgatása közben, sokan ingerültek lesznek. Keresve ennek okát, a zseniális elődök rátaláltak az egyikre: a zene megszólalásának harmonikus rezgésszintjére. Ez a befűzött linkből megtudható. http://germanischeheilkunde-drhamer.com/index.php/2015-05-04-10-08-17/musik-in-germanischen/21-dr-hamer-levele-az-alabbi-temarol-a-normal-zenei-a-hang-eredetileg-432-hz-es

Az okok között a magasabb alaprezgés révén a test, a szervezet, az agy, olyan impulzusokat, zavaró összecsengéseket (interferenciákat) érzékel, amelyek izgalmat, adott esetben indulatot váltanak ki egyes, érzékenyebb egyéneknél, Ezt a politika, az ember megváltoztatásának technikája ki is használja. Mondhatjuk: visszaél a zene fiziológiai hatásaival. A háborúkra való felkészülés közben a zene segít a csoportok egy irányba való „igazításában”, a küzdőszellem fokozásában. Így történhetett, hogy a hitleri Németországban Göbbels, a propagandaminiszter a zenét használta fegyverként a harci készség fokozásához. Ekkortól alkalmazták kizárólag az emberek buzdítására, a hazafias, harci szellem fenntartására, erősítésére. A 440 Hz-re hangolt alap A hang ezt a kívánalmat képes volt teljesíteni.

De miért jobb a 432 Hz?

Amint a különféle ezzel kapcsolatos információ is fogalmaz, a Föld és az Univerzum sajátos harmóniában van. Ez nem csupán szellemi, hanem kifejezetten fizikai fogalom. Az élővilág és a bolygók egy közös „szférikus” rezgőkört alkotnak. Ebben a harmóniában a zene végre a megfelelő helyre kerül. Az idézett zeneszerzők, pl Verdi vagy ösztönösen, vagy tudatosan ezért ragaszkodott ehhez a „hangfekvéshez”. A zene így találkozik a leghívebben az emberi lélekkel. Szokatlanul inspiráló, lélekemelő, kreativitásra sarkalló hangzásvilág jön így létre. Engem is rabul ejt ez a szokatlan atmoszféra. Ehhez ajánlom most az egyik improvizációmat, amit egy orgonahangzásra beállított 432 Hz-re hangolt szintetizátorra készítettem. Egyszeri lejátszással, módosítás nélkül játszom.

Jó hangulatot, elmélyülést kívánok hozzá!

Hangulat

 

Itt van egy „kórusmű”. Az illúzióban segít a 432 Hz is.

 

Borúra derű

 

Csak a remény marad

 

Szép tiszta égbolt

 

Álmomban beléptem egy üres templomba.. A sekrestyés elment miseborért, a pap otthon meditált, aki vigyázott ránk, az fent messze volt.. Lassan fellopakodtam az orgonához….