Rágógumi projekt

Rágógumi projekt

Miközben a „Bizalmatlansághoz való jog”-on dolgoztam, egy tévés beszélgetésbe belehallgatva, megint azt találtam, hogy csak azt írom és akkor, mikor a térben… megjelenik az információ. Érdekes, nem baj, ha nem értik, de fogunk róla is beszélni…

Számomra a hallott-látott jelenségek arra valók, hogy a züllés különféle állomásait felmutassam, hogy figyeljenek fel rájuk, és lehetőleg forduljanak el tőlük, ezzel lassítva a züllést.

Képzeljük el a korunkban élőket egy rohanó földalattin szorongva! A gép nem áll meg, csak fel-fel villannak az állomások. Mire az emberek feleszmélnek, már egy újabb állomást hagytak el. Oda lehetne menni a vezetőfülkéhez, ha az egyes vagonok közti ajtók nyithatók lennének, ha a vezetőt nem egy robot helyettesítené. Meg lehetne állni, ha valaki meghúzná a vészféket. Kockázatos lenne, de legalább adna némi esélyt a túlélésre.

Ez a rövid metafora jól jelképezi az emberi viselkedést, mikor az egyes jelenségek állomásai eltűnnek előlünk, és már jön a következő, amit újfent képtelenek vagyunk jól megfigyelni. Nem tudjuk, hova tart a szerelvény, csak remélhetjük, hogy még élünk, hiszen mozgásban vagyunk…

Az írást inspiráló beszélgetésben a „közösségi médiák” várható változásai szerepeltek. A „cégek”, akik ezeket a változásokat prognosztizálják, azonosak azokkal, akik az egész változást elindítják. Nekik már unalmas (nem hoz elég profitot) a jelenlegi, személyek közötti „távkapcsolat”, nekik jövedelmezőbb lenne, ha az emberek nem egymással, hanem egy robottal beszélgetnének.. Sajnos, eddig se tett jót az emberi kapcsolatoknak az internet, főleg a családok jártak rosszul. Szinte csak azok a folyamatok erősödtek, melyek a további romlást szolgálják. Az Internet legfőbb kárt úgy okozza, hogy elfogadtatja az egyes fogalmak, dolgok egyre gyorsabb devalválódását. Folyton újabb eszközöket vásárolni, még hatékonyabb módon eltávolodni egymástól, attól, hogy saját magunk és egymás lelkét megismerhessük. Nehogy ezzel javítsuk a máris katasztrofális szintű értetlenséget.

Szép új világ. Mintha nem ez lenne a „Trendi”. Mindenhonnan a mesterséges intelligencia térhódítását hallani, és ettől az ember szíve megremeg: Mióta vágytam már erre! Ez az, ami kell nekem! Már szinte minden mesterséges, lassanként eltorzítva látjuk az intelligenciát, ami állítólag az ember kiváltsága…(?) Ezért aztán itt a megoldás: mesterséges intelligencia. Mindent egy helyen! Csak most, csak önnek! Lehet kettőt egy áráért?

Miről is szólt az Internet? Hogy az emberek között omoljanak le a falak: a messzeség, a nyelvi, bőrszín szerinti különbözőség szerepének jelentéktelenné válása, a távol rekedt rokonok gondolatokat, dokumentumokat cserélhetnek egymással. Tanulhatunk egymástól, kitágulhat a világ, el se kell menni otthonról. Ez a vágyak netovábbja.

Igen, de akkor mi lesz azzal a rengeteg árucikkel, amit csak úgy mellesleg dobnak oda egy oldalra, az ember vagy megnézi, vagy nem. Talán inkább nem… Ha viszont elkezdünk egy vonzó robotlánnyal beszélgetni, tőle kéretlenül is megkapjuk a megfelelő inspirációkat a célzott vásárlásra, miközben azt hihetjük, hogy egy leány talált éppen ránk, mintegy „véletlenül”. Igazán jó iránya a fejlődésnek.. Gyorsan, személytelenül, hatékonyan. Eddig is gondom volt azzal, hogy az írásaimat hány valódi ember olvassa, és a “rátekintések”, valójában robotprogramok-e vagy valódi személyek. Gondolhatják, hogy nem robotoknak írok… Talán ezután??

Nos, nekem már ez az Internet se tetszett, az meg a szemétre is ócska, ami ilyen jövőt ígér. Csak a bolond nem látja, hogy fő törekvés, a nagy konszernek minden téren való irányító szerepének fokozása, véglegesítése. A kormányok látszat tevékenységei megágyaznak a cégeknek, az emberek meg engedelmesen rohannak a kijelölt üzletekbe, vagy máris megrendelik a világhálón, mert nélküle nem élet az élet. A legtragikusabb, hogy szemmel látható, ahogyan mindent egyre gyorsabban un meg az emberiség, azért, mert minőségileg, lelkileg ne elégíti ki. Az Internet, a TV, a számítógép és digitalizálás is előbb-utóbb ezek sorsára jut. Azért kell gyorsítani, hogy a haladás látszatát keltsék. A TV monitorok méretének nagyobbítása is csak egy a veszélyt sejtető jelenségek közül. A TV műsorok már eljutottak az elképzelhető legmélyebb szellemi szintig. Ennél nincs lejjebb! Nem baj, ha ezek a tudat- és természetmérgező szemetek eltűnnek, de a lebutított emberiség azután mivel fog játszani? Nem írom le, mert még ez lesz a jövő…

Miközben a földalatti megint egy fokozattal nagyobb sebességgel rohan az egyre közeledő fal felé…

Az ifjúság és az eggyel korábbi nemzedék már kellően betagozódott, legalább napi átlag három órát tölt a számítógép előtt böngészéssel és csevegéssel. Ebbe belefáradva, shoppingol kicsit, majd betér egy bárba, végül elmegy a dizsibe (ha még így hívják… Ez egy átlagos nap programja. Ezt a kultúrkört tágítani érdemes, és még gördülékenyebbé tenni a globális kereskedelmet. Mi az, hogy kultúra? Mi az, hogy művelődés? Mi az, hogy élet? Nem gondolkodni, csak mechanikusan bámulni, nyomkodni, sehol nem elmélyedni, megérteni, csak úszkálni a látszatinformációkban, mert még valami fontos kimarad…

Az, hogy az élet teljesen kimarad, már senkit sem érdekel. Mikor a „szórakoztató elektronika” lendületet vett, az emberiség sorsa meg volt pecsételve. De kit érdekel már az emberiség?

Ha nem veszel részt benne, egy milliomodik senki leszel, ha részt veszel, milliárdodik senki lehetsz. Azér’ az se semmi!

Valaki húzza már meg  a vészféket!

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.