Mi farkasok

Minden vélemény számít!

Mi farkasok

„Amióta az eszemet tudom.”…

Milyen érdekes, hogy ritkán hallani ezt a formulát mostanában.

Nem lehet, hogy az értelem keresése kiveszőben van kultúránkból?

Mire utalhat ez a jelenség?

Amit viszont látok, hogy bizonyos csoportok egyre ostobább, vagy még erősebb megfogalmazásokat igénylő véleményeket gerjesztő módon nyilvánulnak meg. Divattá vált keresni a még ki nem talált furcsaságokat önmaguk egyszerű valójának közhírré tevéséhez.. Nem véletlenül mondok „közhírré” tevést.. Nos, ha volna valami ezekben az emberekben,, ami hírértékű.. (már ez az elcsépelt szó is érdemes volna egy kis elemzésre..) Szóval ebben a kezdetleges állapotban, amit fel lehet fogni a megjelenésükből érdemes volna figyelemre.. De hagyjuk is. Miért nem azt a személyt vagy lényt, akik ők jelenleg, ismernék meg, vagy kezdenének hozzá az ismerkedéshez önmagukkal.., mielőtt azt a valakit, aki számukra ismeretlen, másokra bíznák megismerésre, sőt!: kedvező, pláne: kivételesen díjazott, előnyökre érdemes (mint, ahogy megfelelően kiművelve valóban lehetnének is..) szinten becsült módon. Csak azért, mert szüleik révén, volt szerencséjük megszületni e bolygóra, ahol az életlehetőségek, un. „táptalaj” adott..

Ellenben, ha nem akarnák olyan görcsösen, talán meg is kapnák az elismerést. De ajánlok számukra egy valóban izgalmas tudományt, az antropológiát.

Ennyi sejtető ígéretes előkép (élőkép) után elmondom, miért is jött az ötlet, hogy egy nem mindennapi témát hozzak fókuszba. Nem szidva az igen vacak Tv műsort, csak azért, mert az első hangyás sercegő-villogó meg-meg szakadó elektronikus csodától elkábulva pulikutya módra követem, nincs jogom kritizálni, amit még most sem tudok felfogni.., édesapám viszont kis híján halálugrással hódolt szenvedélyének a hullámok megfelelő képpé és hanggá csalogatásának, amikor az emeletes valaha volt malomépület lapos bádogtetejéről, ami a második nagy háború haragjának buta felkeltésében is kiinduló pont volt,, a padlástér keskeny ajtaján át kerékpáralkatrészek közé zuhant.. Szóval volt szerencsém, de nem akkora, mint az elmarasztalt nemzedékeknek, akik mindent készen, megfelelően felajzott, gyér eredményeikre is jogosnak vélt megkülönböztetést kikövetelő viselkedéssel borzolják a kedélyeket..

Egyszerűen csak kíváncsi voltam és vagyok arra ki is lennék, mielőtt már semmi sem leszek.. Ennek következtében minden más is érdekel azóta, ami körülöttem és a kezem ügyében van. Mindenek előtt az élő és a „halott természet” izgalomba hoz azóta is. Miután a popsim alatt pár méterre hűs víz csobogott-zúgott húsz évig, miért ne lettem volna bolondja, sőt őrültje a vízben izgő- mozgó lényeknek? Jó sokáig tartott, míg kíváncsiságomat ki nem elégítettem egy most is csodált karcsú, rejtőzködő lény iránt, de kénytelen voltam a rohamosan züllő, fogyatkozó természet tisztelettel sújtott közélet, vagy közítélet nyomásának engedve visszavonulni, azzal együtt, hogy a tárggyal kapcsolatos legfontosabb ismereteket elsajátítottam a hatvan egynéhány év alatt..

Ennek az ismerethalmaznak az esszenciája az a felismerés, ami sok egyéb területtel összevetve hozta meg az ötlet ezen szerény eredményét. Minden, ami ezt kihozta belőlem, egy kiváló magyar természet segítő fiatalember és filmes szellemi földrengéssel felérő filmsorozata volt „Farkasember” hangzatos címmel.

Korántsem a rengeteg tanulsággal bíró lelkes munka az, ami követésre ingerel, hanem annak összevetése saját tapasztalataimmal és a közben átélt katarzissal is felérő élményeimmel. Maga az állattartás, vagy az állatokkal folytatott különféle érintkezések izgalma vagy testi hatásai, (azok után, amilyen lelki átalakulásokat hozott az említett hat évtized) hanem az a konklúzió, amit leszűrtem ebből, összehasonlítva a két élőlény viselkedését, vagy szerepét az élővilágban és az emberek vonatkozásában.

Ha itt megszakadna a gondolatfolyam, fájdalmasan mélyítené az amúgy is mélyülő szakadékot a természethez való viszonyulásban, amikor mindent csak gazdasági szemmel lát a politikusok egymással foglalkozó rétege. Pedig ugyancsak fontos a téma a teljes emberi közösség számára, ami mindig érzékeny figyelemre érdemes volt. Tehát vágjunk is bele!

A fiatal korom szenzációja a sebes pisztráng. De ide tartozik a lakóhelyünk természeti környezete, amiben lehetett részem a víz mélyén lakozó lényekkel való találkozás is. Az első években elfoglalt és idősödő szüleimmel közös háztartási munkában való részvétel, meg a falusi iskolába járás, amit úgy igyekeztem, hogy a patak mellett lehessen megtenni. Az iskolában már félelemmel telve ültem a padban, a pofonok, körmösök térdeltetések nem éppen boldogító dresszúrájában. Alig várva az órák végét, jó időben visszafelé a patak partján meg-meg állva néha láttam a kis gyaloghíd alatt egy ívásra készülő vándorló pisztrángpárt. Nem volt nagy élvezet a súlyos hátitáska cipelése, és az ebéd utáni kevés játék vagy munka meg a leckeírás. Ha maradt idő vettem a bejáratott vándorbotomat, mint „fegyvert”, amivel riogattam a kígyókat, meg kurkásztam a rókalyukakat. Esetleg a girbegurba pecabot és merev szemmel fürkésztem a forráspatakot fürge csellék után. Később készítettem komolyabb pecát is egy darab igazi damillal és horoggal, amit apám Budapestről hozott nekem. Főképp domolykókat sikerült fogni, de már pisztrángkapásaim is voltak, de az ügyes halak mindig rászedtek. Nem a halfogás és a konyhai utóélet, ami miatt támadt az ötlet, hanem a későbbiek tanulmányai, melyben meg tudtam ismerni ennek a nemes halnak a viselkedését, szokásait. A sok év, ami ezzel telt, hozzájuttatott ahhoz a felismeréshez is, hogy hagyjam őket békében saját közegükben. Már nem okozott örömet a gyönyörű hal vergődése, kirohanásai, mert rájöttem, hogy az neki halálos szenvedést okoz. Még azért is, mert kiderült, hogy a „fárasztás” után valóban halálos kimerültségében gyakran elpusztultak a nagyobb példányok ahelyett, hogy vígan elúsztak volna. Eljött annak is az ideje, amikor csak a meztelen műlegyet vetettem a vízbe, megelégedve a felvetődő hal kapásának látványával… Már akkor megértettem, hogy a gazdálkodó halász kezébe egy tökéletes eszközt vehet, kíméleti időben, vagy esetleges szennyezés alkalmával. Nem szükséges gyakran igénybe venni az elektromos halászeszközt. Ezzel azután megfelelően emelkedett szellemmel bíró természetszeretők egy valódi „sportot” is kapnak, amiben megismerhetnek egy (vagy több) halfajt is úgy, ahogyan másként nem. Ez a rövid idő ami maradt a kötelező szolgálat végén erre az új módszerre, elég volt arra, hogy messzemenő következtetéseket tegyek.. Talán egyszer ez léphet a mostani horgászat helyébe. Szívem szerint már ideje volna ennek, ha azt akarjuk, hogy a romló környezeti viszonyok hatását enyhíteni tudjuk. A sebes pisztráng megkülönböztető értéke és szépsége, ritkasága megérdemelné.

Ezután, hogy tudom én összevetni egy vízi lény viselkedését, a farkaséval, sőt a mi emberi mivoltunkkal?

A maga idejében Konrád Lorenz munkásságát csodálva, minden nagyképűségtől mentesen ki tudom mondani, hogy szerencsém a vízi világ megismerésében kivételes volt, hasonlóan Lorenz hez. Aki etológia területén ért el világhírű eredményeket. Ezzel semmi esetre sem akarom magam hozzá mérni. Ő az emberek természetismeretét bővítve, általános érvényű törvényszerűségeket fedezett fel, amivel a tudomány hatalmasat nyert. A gyakorlatban én csak megfigyeltem a halak viselkedését az adott közegükben. Nem alakítottam úgy a körülményeket, mint azt a tudós tette. A következtetéseim egy szűk társadalmi réteg számára esetleg jelentenek valamit, de hasznuk az ha egy természetesebb, egyszerűbb, békésebb viszonyuláshoz vezet. Ehhez azonban hiányzik belőlem az ambíció, ami az ellenállás leküzdéséhez kell.

Horkai Zoltán a magyar farkasember ellenben a farkasok szakszerű tartásával együtt ismeretterjesztést is végez. Zseniális tudása, bátorsága megrendítő. Nem szeretnék állást foglalni amellett, hogy minél többen dolgozzanak ezen. Mindenképpen hasznosnak és tudományos értékűnek tekintem és mellesleg rávilágított valami egészen másra, ami ránk, emberekre nézve releváns.

A viselkedéstudomány, utalva ezen írás bevezető részére nagyon aktuális az ember részéről is. Különösen a mai széthulló világban, amikor rendszerek, államok bomlanak fel. Ez nem lehet véletlen. A mi viselkedésünk, gondolkodásunk eljutott egy olyan változó szakaszba, amikor az értékek veszélyes válságot mutatnak. Pár évtizede kezdtem bele az aktualitások kritikájába, főleg írásban. A Túlélő oldalamon összegyűlt már több mint száz írás. Nem fogytam ki a témákból, amelyek szerteágazóak, az utóbbiak még mindig az abszurditások nyomán születnek.

A farkasról mindenkinek egy kegyetlen ragadozó jut eszébe, holott a maga módján kivételes és csodálatra méltó. Zoltán nem tagadja, hogy egy vadállat nem az ember játékszere, de ez még nem jelenti azt, hogy menekülni kéne tőle vagy irtani kéne, mint dúvadat. Helye csak a vad természetben van. Ott viszont lényeges és nélkülözhetetlen. Ami rénk vonatkozik és ez volt az írásom kiváltója, hogy azzal a tudattal, ahogyan a vadállatok élnek és számukra ez a természet által adott, azok a tulajdonságok az emberben is megvannak, még ha nem is úgy, ahogyan ezt a tucatfilmek előadják.

Azt kérem, hogy ezen a ponton nyissák ki az elméjüket, mert most jön az a felismerés, amit azt hiszem sajátomnak nevezhetek. A halak (pisztráng is) megfigyelése közben leszűrve most tudom elmondani, hogy a természeti lények mindegyike és az ember szervezete, annak „viselkedése” megegyezik!

Ez gyökeresen más viszonyulást igényel. Ahelyett a „tudományos”, vagyis természetellenes, vegyi és gépi manipuláció helyett, ami az orvosi gyakorlat. Számos helyen leírtam, hogy nem a gyógyító orvosok, kutatók, segítő személyzet áldozatos munkája az, amit haszontalannak, károsnak ítélek!

Ha valamit tudok közvetíteni abból a sok tapasztalatból, amit megszereztem, talán hozzájárulhatok a másfajta megközelítéshez, és az ember látásmódjának módosulásához. Van még egy, kicsit vallásos, bár igencsak üzleti-politikai szemlélet, ami az embert különleges lényként az állatok elé helyezi, jogokat adva az állatok kíméletlen mészárlásához, és erkölcsileg felfoghatatlan tartásához, ez valamiféle „szentségként” tekint az emberre. Ez a megkülönböztetés más okból jár az ember számára, de nem minden ember számára! Amikor „állatnak” nevezünk valakit, ezzel az állatokat minősítjük méltatlanul alá. Ha valaki valamilyen mérce szerint állatnak minősül, az a civilizáció alkalmatlanságát jelzi, sajnos..

………………………………..

Tehát: az emberi test működése nem egy könnyen leírható egyszerű gépi vagy technikai információtömeg, hanem egy alkalmazkodó, megérthető, szép és okos lényt jelent, akivel párbeszédet lehet folytatni. Ugyanazzal a hozzáértéssel ahogyan egy tiszteletet érdemlő, a maga nemében okos, és szerethető lénnyel kell bánni.

Nos, ami ebből számunkra fontos, ha nem létfontosságú: az a tudathasadásos állapot, ami a vadállatokból hiányzik. Ők azok, akiket meg kell ismernünk, és ezzel együtt tisztelettel kell bánni velük. Akár a mi „állati” lényünkkel. Ami nem azonos a viselkedési divatokkal, hanem örök és amit emberségünk részének kell tekinteni! Azok a próbálkozások, amelyekkel a történelmünkből igyekszünk kikövetkeztetni és mintákat vélünk benne felfedezni, nem mutatják meg nekünk mi ami különleges rajtunk. A ruházkodás, az elme csodái, furcsaságai, a memória; különféle teljesítmények, mind a civilizáció sokszor erőszakos befolyásolásának felszíni megjelenései. Tünetek. A lényünk értékei nem merülnek ki a „társadalmi hasznunkban”. Egy államelnök társadalmi szempontból kivételesen fontos és díjra érdemes. Az aluljáróban vacogó emberi lény úgy jogosult a védelemre, mint egy kivert kutya.. Nagyon nagy leegyszerűsítésben…. Még a gyilkos is menthető, de ez a civilizációs jog elvont felelőssége, betegként és akár kényszert alkalmazva keresni a folytatás lehetőségét. Az a megközelítés amit most próbálok leírni, inkább saját magunk felelősségére utal, amiben néha tucatnyi macskát azért tart néhányunk, hogy „szegény állat, mi lesz vele nélkülünk”. A macska jelesül az egyik olyan civilizációs kreatúra, ami mindenkinél jobban boldogul a természetben. Sőt, ha „megmentjük”, esetleg kevésbé terheli a szabad környezetet.. Ez a téma, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy „kényes”.. A macska csak kihasználja az emberiséget..

Az itt bemutatott vonatkozásban az emberrel, a bennünk kifelé élni próbáló civilizációs idegennel a szerveink, sejtjeink egyéniségei, alkalmazkodó szellemi központjai, agytrösztjei nem tudnak beszélni, mert egyszerűen nem veszünk tudomást róluk. Kiadtuk őket kísérletezésre a „tudománynak”. De gátlás nélkül rongáljuk őket. Ennek megértése szó szerint élet és halál kérdése. Minden erőnkkel a társadalmi ranglétrán való felfelé vergődéssel vagyunk elfoglalva. Pedig csak egy kicsivel kéne jobban figyelni a belső testintelligenciáinkra. Bár bonyolultnak tűnik, de megfelelő gyakorlással egészen hasznos lehet ez a „módi”. A testünk gondozása nem jelenti csupán a rendszeres tisztálkodást, agytréninget, sportot és hasonlók, ha nem tudjuk, mi való nekünk környezetben, ennivalóban, napi teendőkben. Csak, hogy a legáltalánosabbat említsem. Már a legmívesebben tudunk magunknak ártani, magunkat módszeresen eltenni láb alól, de azt még nem tudjuk, hogyan lehet fennmaradni sőt fejlődni testben, szellemben, bár sokan tanítják. A testtel beszélni is meg kell tanulni! Még ad abszurdum: szeretni is lehet azt a meglehetősen elhanyagolt belső állatot!

Két bolond

5 hozzászólás

Két bolond

(egy pár)

A most következő téma igen kényes. Több okból: a címe miatt – mint mindig – félreérthető, meg azért is, mert mély, életbe vágó, legfőképp azért, mert egyes embereknek gusztustalan, undorító lehet. Ezért ők, ha nem bírják a belügyi témákat,… ne „merüljenek” el benne túlságosan. Nos ez aztán belügy a javából, mármint egészen az, mert bélügy…

A helyzet az (rossz kezdés), hogy én is némi felfordulással vettem először, másodszor és harmadszor.

Gondolom, ezek után mindenképpen beszélni kell róla. A felfordulás leginkább nem a beleimben, hanem a gyomromban történt.. (Ha akarom, Rejtő stílusából vettem kölcsön..)Hogy miért bolond az a kettő (én és a többi), az remélem kiderül..

Tanár úr kérem, az úgy volt..

helyett, bár szeretem Karinthyt.. Nehezen esek neki, de most már nincs kegyelem..

Az egyik legkedvesebb témaköröm az egészség. Amikor beszélek valakivel, akit már régóta ismerek, könnyebben megy a dolog.. De inkább elmondom az első ilyen tudományos-ismeretterjesztő filmélményemet a gorillák életéről.. Nem építek a köntörből falat, ez igenis már a téma, kérem tisztelettel. Most lehet megfogódzni: Egy ezüsthátú a legjobb kedvvel, legelt egy tisztáson, majd megállt, hátranyúlt, az éppen távozó székletéből kanyarintott egyet és jóízűen megette.. Persze, én azt rögtön megjegyeztem.. Azért, mert az emberszabásúakról az járja, hogy a legközelebbi rokonaink.. Ebből mélyre ható (..) tapasztalatokat szerezhettem. Rögtön az jutott eszembe, hogy így juthat hozzá a jámbor állat a B12 vitaminhoz, mivel nem jellemző, hogy állatok lennének a képzeletbeli étlapján. Mivel nem akarok hazudni, azért emlegettek bizonyos rovarokat és rágcsálókat is vele kapcsolatban, de azért a példa elég durva volt még az én ízlésemnek is.. Aztán, telt múlt az idő…, mint a mesében, és szembe jött velem valaki, aki nem gusztustalan akart lenni hanem éppen súlyosan beteg hozzátartozójának a kezeléséről beszélt, életmentő orvosi kezeléséről szólva. Ekkor rökkentem meg másodszor. Mivel három a magyar igazság, ma megkaptam a harmadik pszichiátriai sokkot.., szerencsére nem elektromosan.. Bár tulajdonképpen elektronikusan.. A televízión keresztül.. Ahogyan belenéztem egy magyar dokumentumfilmbe, ahol egy politikai-pszichológiai tárgyú emléket elemeztek az „átkos” időkből.. Amennyit néztem belőle, abból ez az eset taglózott le a legjobban.. Ha utána néznek meg is találják a filmet a talányos MMTV csatornán. Nos az imént idézett tudományos ismeretterjesztő film jelzett aktusa esett meg az utóbb idézett „bolondokháza” történetben is egy ápolttal. Ezek az esetek pedig összefüggnek és beszélni kell róluk..

Míg a gorilla és a lelkiismeretes orvos team nem ugyanazzal az ingerrel(…) tette a dolgát, bár milliónyi év evolúciós távlatából, az illető beteg minden fantáziát leköröző tettével más gondolatokat indukált az elmémben.. Számomra ez lehetett akár atavisztikus kényszer vagy olyan rém-nevelés eleme, amely a múltjában kószáló emlék csecsemőkorából.. Ki tudja, mi játszódik le egy megbomlott elmében..

Nos, ez még a maga drasztikus módján is rávilágít valami egészen furcsára: Tessék mondani: mit tudunk a huszonegyedik században az emberi egészségről? Vajon létezhet az ember esetében is ösztönös megnyilvánulás egyes hiányzó tápanyagok dolgában? Mivel tudom, hogy ez nem a legvalószínűbb magyarázata az esetnek, megemlítem, hogy ehhez hasonló „félreértések” az egészségre törekvő, vagy a túlélési ösztön által, kétségbeesett, szorult helyzetben levő szerencsétleneknél akár meg is történhettek. Tudjuk, hogy a csecsemő még nem tesz különbséget bizonyos.. dolgok között.. Mindannyian tudunk a családjainkból idézni mulatságos történeteket.. De, még Ferencsik István természetgyógyász előadásaiból emlékszem, sőt valószínűleg láttam is az eszkimók jellemzésénél hasonlókat a fóka „nagydolgából”némi bálnazsírral ízesített finomságról..

Ígérem, több példában nem szolgálok étvágyrontással..

Nos, most már ki kell lyukadnom valahogyan annál is, hogy miért az a címe az írásnak, ami.. Mielőtt rátérnék…, egy kevésbé gusztustalan példám még van: a földevők esete. Bizonyos természeti népeknél, és/vagy étkezésmegújítókról, akik szintén túlzásba vitték a kísérletezést, vagy valamilyen rítus keretében vetették rá magukat az anyaföldre.. Egyik példa sem jobb viszont annál, amit az evolúciónak erőltetett „abszolút veszélytelen, sőt még egészségesként néhol kötelező” szokásként rendszerbe állított élő(!) és elhalt állatok és részeik ember általi fogyasztása jelent…

Amikor először jutottam hozzá a témával foglalkozó információkhoz, én magam is kételkedtem, sőt hangoztattam, hogy aki nem eszik húst, pláne mindenféle állati származékot, az bolond. Sőt, azt végleg nem tartottam normálisak, aki gyümölcsön kívül bármit nyersen eszik. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy sok húsnemű vagy fermentált étel nem kap hőkezelést. Azonban mégsem tartom akkora vívmánynak az ennivalók tűzön való sütését-főzését. Így a „tűz felfedezése” nem volt a legokosabb dolog. Egyet kivéve: a hideg korszakok túlélésével kapcsolatban.. Igaz az is, hogy az összes vadon élő állat elviseli a hideg időszakokat, az ember viszont elveszíti a harcot a hideg ellen.. Édesanyám pedig gyerekkoromban nyomatékosan felhívta a figyelmemet arra, hogy semmi „hideget” ne egyek. Ebben volt némi igazság, mivel a fagyott és ténylegesen hideg étel ártalmas a testnek. Mégis – számtalanszor elmondtam, hogy egész kis koromtól fogva viszolyogtam állatok megölésétől, ami sokáig a múltamban félreértett „vadász-halász” szerepemből adódott. Azóta is egyes természetben játszódó „realytikben” gyakorta lejátszatik, hogy az állat érzelemmentes megölése után „bocsánatot kérnek az állattól”.. Vagyis mindenkinek lelkiismeret furdalást okoz az élet elvétele. Vajon miért?

A konklúzió: végre, mielőtt végképp elpusztítanánk az összes állatot a bolygón, érdemes volna belegondolni, hogy a Homo Sapiens valóban annyira értelmes-e, mikor a leírtakat teszi..

Mondhatnám: ez hagyján (pedig nem), de amiket hagynak, sőt ajánlanak is, hogy mindenféle ocsmányságot, halálos mérgeket, és más dolgokat beletesznek az ételnek hazudott veszélyes hulladékokba, az már egyenesen emberiség elleni bűntett! De hát, amíg a túlnépesedéssel riogatnak, miközben és ráadásul a betegségeket, mint következményeket újabb mérgekkel próbálják tünetmentessé tenni, nem is leplezve, hogy minden halál jobb, mint a születés, sőt…, a többi furcsaságot, meg szinte erőltetik, reklámozzák az már nem elmebaj, annál több: sátánizmus!

Szeretném már látni, hogy legalább tiszta állásfoglalás is kijöjjön a káoszból arról, mik vagyunk és mi a legjobb életforma számunkra!

Most akkor, ki az elmebajos? Annál inkább felvetődik ez, mivel a hőkezelés nélküli friss zöldek számos betegségre gyógyhatással bírnak.

Csak annyit zárásképpen, hogy sok ismerősöm, ferdén néz rám amiatt, mert nyers zöldekkel táplálkozom.. Ez most arról szól, hogy „ne törjünk rendszert/szokást”, vagy arról, hogy ők nem akarnak olyan kirekesztettek lenni mint én vagy aki ezt teszi: vagy (igen) félnek attól, hogy mi lenne, ha igazam volna, és ők teszik magukat tönkre felelőtlenül.. Sajnálom azokat a hozzám hasonló „elvetemülteket”, mit küzdenek azért, hogy segítsenek embertáraiknak teljesen kilátástalanul. Tessék megtudni, hogy mindazt a negatívumot, amit elszenvedünk, az emberi „hagyomány” és más emberi erőfeszítés gyalázatos meggúnyolása helyett szeretetből és a bolygó megmentése érdekében tesszük!

Azért ne hazudjunk: ebben van némi önzés is.. Szeretnénk látni, hogy az összes elmebajos kigyógyul a téveszméiből, és Éden visszatér, boldogságot, békét hozva mindenkinek! Nem baj, ha önzésből, vagy irigységből, de fontosnak tartjuk helyünk fenntartását jobbá tett világunkkal együtt!

A hamu súlya

Minden vélemény számít!

A miért szócska hiányzik. A többértelműség hasznos vagy káros, a gondolatébresztés szükséges vagy értelmetlen, esetleg közömbös? Miért?

Reggel – tűzgyújtás. Gondolatok; kérdések, szándékok, analógiák, bölcsességek – értelem; tanulságok, hasonlóságok. Jobb a gáz vagy fa? Lehet a fával környezetkímélőn fűteni? Ha gáz, akkor nem jó a fát gázosítva tüzelni? Alulról gyújtsunk, vagy felülről? Lehet füstmentesen tüzelni a fát?

Egy korszak után mi következik? Jó vagy rossz? A csomó, tart szívósabban, vagy a szeg? Nem ér annyit egy forint ma, mint 50 évvel ezelőtt? Ha nem, miért nem? Az igazság jobb, vagy a hazugság? A hazugság mikor igaz? A gaztett mikor évül el? A kamat mikor méltányos? A kölcsönt mindig vissza kell fizetni? A fenyőfa ég jobban vagy…? az ember?? Melyik…, vagyis melyik bűz, szag, illat? Mennyi az égéstermék, a gáz vagy hamu egyik vagy másik után? Lehet-e egzakt módon különbséget tenni köztük? Melyik súlya mekkora egységre lebontva? Milyen mértékegységekben? A rablott javak hány nemzedék múlva válnak jogos birtokká? Az embernek van-e joga bármit birtokolni? Mennyi birtok méltányos, vagy az elfogadhatónál nagyobb birtok mennyire jogos? Joga van az embernek állatokat/földeket/vizeket, embereket birtokolni? Van-e joga bárkinek kialakult rendszereket erőszakkal, pénzzel hatalmi befolyással, hamis elvekkel, csalfa ígéretekkel megváltoztatni?

Vajon mi a fontosabb, a cezúra, vagy az ismétlőjel? Ki okos; mikor lehet véglegesen véleményt mondani? A valóság hány év után vitatható? Melyik tudás illetékesebb történelemmé válni, az átélt vagy a többek által tanúsított? Mi az igazság, amit mi annak tartunk, vagy amit egy időben elfogadtak, de később letagadtak, vagy egy sokadik, ami tényleg megtörtént? Mi a történelem, és mit tanítanak? A történelem lehet politikai érv? Lehet igazságra rendszert alapítani? Azonos a szó a tettel? Lehet igazat álmodni? Van hitel? A fokozatok mennyire megengedhetők? A talán, az éppen, a félig, a majdnem vagy szinte, vagy mintha, vagy tényleg, vagy egészen; az elhallgatott, vagy megtörtént esemény vagy tett súlya dönt vagy árt jobban? Az érzések vagy a vélemények igazabbak a pofonoknál? Melyik fáj jobban? Melyik nyelven lehet jobban kifejezni a valóságot? Lehet a nemzetek/gondolkodások/hitek között megértés? Az elfogadás örök vagy utóbb felülírható? A bűn mikor és kinek nagyobb kár? Lehet jogosan büntetni? A büntetés mire jó, a bosszú enyhítésére vagy a jognak való megfelelésre? A törvény vagy a jog fontosabb? A bűnt meg lehet váltani javakkal, vagy inkább jótettekkel? Ha megváltás, akkor meg lehet változni? Van igazságtétel? Mi az igazság; van igazság, amit mindenki elfogad? A legnagyobb bűnnel meg lehet váltani a bűnösön elkövetett azonos bűnt? Igaz a római jog „szemet szemért, fogat fogért elve”? Van olyan jog, ami igaz? Igazságos lehet-e bármilyen bíróság döntése bárkire? Lehet-e bírája egyik ember a másiknak? Miért jobb az esküdtszék, mint a bírói döntés? Lehet-a döntést utólag felülbírálni? Létezhet megbánás? El lehet a sértettnek fogadni bármilyen döntést, ha az ellene elkövetett bűn maradandó, visszavonhatatlan károkat okoz neki vagy szeretteinek? Lehet-e a kárt haszonná tenni? Melyik haszon értékesebb, a tárgyi, lelki, szellemi, tanulságbeli, vagy a sorsjavító?

Van a civilizációban igazság? Az ember hasznosabb a világ számara vagy az állat? Minősítheti az utókor az embert „állatból emberré fejlődött, majd visszafejlődve állattá vált lényként” értékeiben? Vannak hasznos és haszontalan állatok, kártevők? Lehet a kártevők ellen káros szerekkel védekezni? Szükség van az állatvilágra? Mi hasznunk van a tengerek/erdők, föld, víz élővilágából? Jogunk van-e tenyészteni az állatokat? Vannak olyan jellemzői a vad állatoknak, amelyek belőlünk hiányoznak, vagy amelyeket a civilizáció miatt elvesztettünk, de ha visszakapnánk, akkor nem volna szükségünk a civilizációra többé? Tudományosan kinyilvánítható-e, hogy az ember egészségesen élhet állati származékok nélkül is? Jó lenne-e az élővilágnak, ha az ember csak a növényeket termesztené étel céljából? Túlszaporodhatnának az állatok az ember kárára? Ez az állatvilág miben lenne más, ha nem avatkoznánk be a természet működésébe? A civilizáció korszakai közül voltak, amelyek semmit sem tettek a természet ellen? A civilizált ember gyengébb, mint a vadállatok? Lehet-e azonos körülmények között az ember és állat egymás békén hagyásával? Az állatok félnek az embertől vagy prédának tekintik az embert ha fegyvertelen? Van olyan emberi viselkedés/kommunikációs forma, amit elismer az állatvilág és tisztel? Vajon az efféle kérdések értelmesek vagy ostobák és az embert megalázzák az állatvilág előtt? Vannak gonosz állatok; az ember lehet csak gonosz az állatokkal és embertársaival?

A szépség megfizethető? Igaz az állítás, hogy a tenyésztett/vad állatok azért vannak, hogy megegyük őket? Jogunk van-e, hogy bármit/bárkit megöljünk, hogy mi éljünk? Van-e olyan helyzet, amit jogosnak tekintünk, és bármit tehetünk büntetlenül, vagy formálisan megbüntethetnek érte, majd azzal egy időben felmentethetünk? Egy kivételezett helyzetben levő ember bármit tehet büntetlenül? Az elévülés jogos vagy pénzzel, jogokkal megvásárolható? Lehet ezt utóbb felülbírálni? Idő vagy helyzet különbségtevő lehet?

Végül: jog vagy kötelesség az ember számára a civilizáció? Többet ér-e a természetnél? A civilizáció jó, vagy van jobb is az ember/bolygó számára? A gondolkodás lehet érzelemmentes? A vélemény és a viselkedés esetében lehet-e jogos kritika a civilizációval szemben, vagy büntethető-e a civilizáció tagadása? A filozófia értelmes vagy káros a civilizációban? Mennyire jogos bármi vagy bárki megítélése/elítélése? Voltak-e bűnös korszakok?

Vannak még más kérdések is, vagy a kérdezés ártalmas a mai állapotok mellett? Jogos-e az erőszak kérdezés helyett? Kötelező-e válaszolni ezekre a kérdésekre?

Szép álmokat!

Homo Butuló Sapiens

Minden vélemény számít!

Tulajdonképpen minden írásom erről szól. Miért? Igen. Az „igen”-ről. Egész életemben a helyes igeneket keresem. Mindig többet akarok tudni, mint most.

A téma: minden.

Mi van most? Egy változó, borotvaélen táncoló világ. Mint, mikor megszülettem, a háború után. Azóta mindenki mond mindent. Ebből igen kevés, ami értelmes. Kiragadva egy sor értelmet sugárzó szellemi embert: Karinthy Frigyes, Hamvas Béla, Montágh Imre. Mondhatják joggal, hogy jönnek ezek ide? Mindegyikükben ott van az értelem. Olyan korban éltek, mikor szükség volt az értelemre. Valamilyen fokon mindegyikük fontos volt, Anélkül, hogy mindenki felismerte volna – még ők is – az értelem fontosságát, de pislákolt bennük a született képesség az értelem felfogására; megfelelő fogadókészség, és szerencse adatott nekik, hogy közölhessék gondolataikat. Legnagyobb szerencsém e korban élni, találkozni az üzeneteikkel, még különlegesebb szerencse, hogy könnyen (nem kis jóakarattal) át is tudom adni azoknak, akik megint hatalmas szerencsénk révén éppen ott vannak, úgy, hogy eldönthetik, olvassák- e e sorokat. Eléggé szeretem is a hazámat, a nyelvünket és nagy felelősség szorult belém, hogy fontos legyen mindez számomra. Nagyon fontos!: Ne utánozzák őket! Én sem azért beszélek róluk mert őket szeretném „reinkarnálni”, (?). hogy ők tegyenek rendet.. Abszurd…

Nos, Az értelem különleges összetettségben és harmóniában, nyelvünk mélységei és magasságai; egyszerűsége és bonyolultsága révén kifejezhető saját tárgya: az értelem.

Ha minden, akkor élet. Mi az a hely, ami az életet jobban, a tudást tisztábban bemutatná, mint maga a nyelv. Reggeli bomba feszültségű szavunk: Élvezet. Ez jó és a rossz egy szóban. Magyarázat az értelem alapján: Él (mint ÉLET) vezet. Ah, mondja a mai információszolgáltató közötti ember(kortól függő,vagy nem) „Hát persze: Ezt akarom! Ezért születtem. Minden pénzt megadok érte…” Csakhogy, ez az értelem szintjén már (!) semmilyen viszonyban sincs a pénzzel. Ez egy kifejezés-sűrítmény. Az Élet vezet. A mai korszellem szerint „az Él vezet”: értsd (félre) : Kerülj az élre, győzz le mindenkit!, Légy sikeres, gazdag!

Már az elején, az „élet” szavunk esetében egy hatalmas félreértés áldozatai vagyunk. Ugyanis a jelenlegi világ görbe tükre a valódi világnak.  Amíg a magyar nyelvet értő és gyakorló embernek a nyelv által lehetősége nyílik távolabbi értelmeket is megragadni és kifejteni, addig a világot ismerve és kielemezve láthatjuk, hogy más nyelveken, kultúrákon nem ilyen könnyű úgy gondolkodni, mint ezen a tájékon. A problémák mindenütt megvannak, de mifelénk le is tudjuk írni, és törekvés is van bennünk a megoldásra. Küzdeni kell, de a kellő pillanatban valahogyan mindig sikerül véghez is vinni a jóakaratunkat. Ez idő szerint erre most lehet vállalkozni. Ez a pillanat rövid, de meg kell ragadnunk! Azért most, mert nyitva van néhány ajtó, amin csak be kell lépni. De jól kell figyelni a küszöb átlépése közben!

A lehetőséget nem mindenki használja jóra. Hogy ne legyen mindjárt könnyű is e nemes feladat… Mindenki élhet a pillanattal, de az eredmény nem mindig kedvünkre van.

Nézzük csak világunkat:

Milyen kort kaptunk? Én háború utáni igencsak vegyes helyzetet. Első pillanattól mikor már valamit felfogtam az éppen uralkodó hatalom első embere meghalt 1953-at írtunk. Azt hittük sokan, hogy valami majd jobb lesz. Éppenséggel, alig csodálkoztam rá erre a furcsa káoszra, mindent lőporfüst szagú, kiégett, veszélyes tárgyak vettek körül. Élni akartunk, holott kerítések, pattogó vezényszavak , mahorka (orosz kapadohány), gulyáságyú gőz, fegyverhasználat füstje és fülsiketítő hangja fogadott; tarhonyás húst hatalmas alumínium kanállal csajkába löttyintő, bakák lármája hangzott. Kaptunk egy kis háború előzetest. Annyit fogtam fel, hogy valami készül; semmi jóra nem számíthattunk. Édesanyám révén családunk többé-kevésbé elvolt az élettel. Árnyékban és remegő fényben. Csak a kiserdő, a madarak, vad és kevésbé vad nyulak, korcs ebek, és tollas, szőrös, sőt vízi lények jövés-menése vidított fel, és a selymes dombi fű hívogató puhasága, illata; a gyümölcsök zamata frissített a bőséges ebéd előtt. Szóval erre szeretek emlékezni.

Az, hogy Rendszer van és, hogy micsoda, csak jóval később kezdtem felfogni. Az utóbbi 40 évben némi válogatásra is sor került a rossz és még rosszabbak között.

Valami remény kell, hogy érdemes legyen reggel felkelni. Ezért, mikor szürkül a horizont, néhányan felemelik a fejüket: „Fogjunk össze?” Még nincsen semmi eldöntve, de szorít a türelmetlenség: „Nincs senki aki végre segít rajtunk?” A jó magyar nyelv csak itt van?!

Egy „igen” megint: „Segíts magadon, az Isten is megsegít.” Ez a mondás is mutatja, hogy a mi Istenünk a nyelvben lakozik: nekünk kell megtenni, amit másoktól várunk.

Sokan mondják, hogy „a magyar lusta, másokra mutogat, mikor azok adakoznak, nem sajnálják másoknak odaadni, amijük van. Igen, ha az adakozás a helyzet javulását szolgálja, ha a józan értelem kerekedik felül.. azonban a józan értelem fogyatkozóban van, és a segítség ront a helyzeten, ráadásul a megsegített maga is részese a romlásnak?

Amíg a határaink csak mifelénk néztek (az se volt jobb) Az a jámbor együgyűség bénított meg, hogy mi alacsonyabb szinten értjük a világot. „Ők mindenben jobbak, mint mi..” Magamon figyeltem meg, hogy a 2015-ös évben minden a feje tetejére fordult: lassan azon kellett gondolkodni, milyen módszert találjunk, amivel el tudjuk kerülni a veszedelmet. Ahelyett azonban, hogy a minket lesajnáló (azóta is kihasználó külvilág) körök jó kis üzletet látnak bennünk, de ha nem is, legalább jobban megismer és segít minket a régóta félreértett világunkat meg örömmel befogadja, azt se veszi jó néven, ha néha valamit jól végzünk az ő mércéjük szerint. Ez persze a mostani körülmények között kioktatásnak hangzik. Ezzel kapcsolatban sokféle vélemény kelt szárnyra, de minden „betagozottság nélkül” ki kell mondani: vannak akik viszonylag (de nem teljesen magabiztosan) maradtak eredeti meglátásuknál, utóbb nekik volt igazuk. De vajon mi is történik kis országunkban?

Ha már a rébuszokból a kimondott valóságra térünk, ott vagyunk, hogy sok jóval nem kecsegtet minket az állapot. Emiatt is kezdtem bele ebbe a helyzetelemzésbe. A kivételes pillanatban, a nyitott képzeletbeli kapukon keresztül betekintést nyerhetünk a magyar polgár, vagy a sokat koptatott, ezért félretett megnevezés a nép, a Rendszer de nem „Istenadta nép” kritikus állapotára. Nekem egykori pedagógusnak rögtön az jut eszembe, amitől én is szenvedtem diák időmben: vajon azt és úgy tanítottak engem, ahogyan kellett volna? Amíg a „szekér” úgy, ahogy eldöcög, hiába a kritika, de ha várnánk, hogy végre helyesen értékelje a többség a valóságot, látszik, hogy magyarjaink is az idegenek rossz reflexei mentén tévelyegnek. Ezzel a sokra érdemes elménkkel nem tudunk megfelelően élni. Mikor azt hisszük, a magasabban ülők messzebbre látnak, ehelyett náluk célt ér a fogyasztói rögeszme: „Ha elég pénz, megmozdulok.” Az okok közötti keresgélés, még ha későn is, elvezet az áhított hasznos megoldáshoz. Előbb a megértésig. Csak egyszerű példatanács: talán nem úgy kéne tanítani, hogy a legfontosabb életfeltételeket hogyan tudja bárki gyorsan előállítani saját maga? Nem arra gondolok, elmondani, hol van a legközelebbi diszkont áruház, hanem logikával felépíteni azt a tudatosságot, amiben megmutatható mi alkotja az ember, az ország és végső soron a Föld és a békés rend ideáját? Közel 40 éve látom a célt, amit el kell érnünk, de a piramis, az értelem piramisa inkább leomolni látszik, bárhova nézek, mintsem az áhított „fejlődés” elindulna. Tudom, hogy mit kell tenni. Mondom, hogy elérhető. Bemutatom, és továbbra is a rossz módszerek uralkodnak. Az a néhány ember, akik kinevezve, vagy az Internet hullámain résztémákat jól látnak, de a saját életükben mindig ugyanazok a téveszmék uralkodnak, amelyek szemmel láthatóan hibásak.

Talán azok a jelszavak, és csak azok tűnnek értelmesnek, amelyek már szinte kiüresedtek? Talán jelszavak helyett minden elhasznált vezérszólam visszaüt, a helyett, hogy a megszokott módon működne?

Vegyünk egy korábbi módszert az emberek megmozdítására: Miért és hogyan mozdította meg a hitleri Németország, és hogyan mozdítja meg egy – mondjuk – demagóg politikus a tömegeket manapság? Hiszen a demagógia hatásos, mint tudjuk(?) Itt van az a drámai jelenség, ami nagyon is tudatos dresszírozás „eredménye”: Minden esetben a tudatot le kell szorítani a kételkedés alá. Mármint a tudatot? – kérdezi az érdeklődő. Ja – igen.. szóval valamikor még az algoritmusok előtt volt olyan is? Aha – megint. Tehát az önbizalmat. Hopp – itt egy hiba az okfejtésben: a tudat, nem azonos azzal, amit az oktatási és politikai (!) rendszer szorgosan épít az élettudás helyett.. Hisz olyan időket élünk, ahol nem annyira a külföldi utazás és a harmadik autó, vagy évenkénti csere a tét, hanem az élet és a nem élet közötti választás: Bizony: itt tartunk. Eddig voltunk,ezután nem leszünk! Kedves billentyűket vagy még jobb: csupasz üveget kopogtatók: Igen: van az ember a lefektetett ismérvek alapján, aki pár egyszerű feltétel esetén erősen, betegségek nélkül tiszta ésszel lát mindent és vannak az elvakított sokak, akik a „magas technika áldásaiban” fürdőznek, azután egy nagy koppanás..

Azután, vannak a rendszerek, a bemutatott demokrácia például. Az meg miért nem okosítja meg az öntudatos (öntelt, jogait hangoztató) fogyasztót, a polgárt? „Lásd, mint elébb!” Elvette a valódi öntudatot a „demokrata” rögeszme. Régebben másra mondták a „demokrata” jelzőt. „Milyen. Demokratikus?”. Sőt „népi” demokratikus? Jelenlegi az „kapitalista demokratikus”? Nos a megszokott klisék helyett elő kell venni a józan („paraszti”) észt! Miért „támadt elő a semmiből ez az új(?) izé – „jelenség”? Nem szeretném kimondani, mert még én is terjeszteném. Hiszen nem tiltani vagy támadni kell azt, amit rossznak tartunk, hanem nem kell beszélni róla. Ha van értelmes gondolat, még akkor is, ha csak egy embertől származik, azt kell választani, nem azt, amit sokan választanak. Az ismert példa szerint azok, akiket sokan választanak, lehet, hogy tévesen hiszik, helyesen politizálnak.. újabb kopp.. Egy helyes út van: gondolkodás. Az adott pech oka az a felfogás, miszerint ahol sokan vannak, ott az igazság, pedig csak becsukott szemmel döntöttek. Ahol kevesebben, talán csak annyi gondolkodó ember van. Sürgősen létre kell hozni az oktatóhelyeken a sok tárgy után egy olyan tudományt, ami a megértést oktatja.

Hiszen arról lehetnénk híresek: abban mi vagyunk a legjobbak. És nem utópia: végre lehet egy hivatalok és kormányok, miniszterek és elnökök nélküli világ békében, „fejlődés”, de nem értelem nélküli világ, a „káosz”, ahogyan erre mondani szokták a mindennapi visszatérő és állandó káoszban, ahol csak Rendszerben képesek gondolkodni Darálva a semmit, bízva a következő rosszban.

Jóindulat

Minden vélemény számít!

Felmerül egy név: Montágh Imre Tragikus sorsú zseni. Más nevek tetszőleges sorrendben: Gratzer József, Karinthy Frigyes, Hamvas Béla,  stb. Szavakkal élő-dolgozó magyar emberek, (de) minden  írással, közléssel másokra hatást gyakorló személy a múltból. És persze, a nyelv. A nyelvünk ez a különleges magyar nyelv. A nyelvünkben rejlő csodákról akarok beszélni.

Hogy egy-általán megértessem magam a legkisebb értelmes egy-séget, célzottan a nyelvünk külön-legességet okozó kép-ességét, mutatom meg; a rövid, pár betűs tagokat, szó tagokat, melyekben az értelem megnyilvánul. Amitől mások (és hasonlóak is) vagyunk szomszédainktól. Bármelyik szavunkat kezdjük boncolgatni hihetetlen világ tárul elénk. Nagyon korán – szerencsémnek köszönhetően – betűk közé vetődtem. Az a világ egy sajátos átmenetet képviselt a múlt és a kialakulófélben levő – bizonytalan jövő felé. Még jelen voltak az értéket hordozó, meghatározó személyek, akiktől lehetett, és érdemes is volt tanulni. Válogatás nélkül, igyekeztem a legtisztább és legjobb elemeket egymás mellé sorolni, amelyek által kibontakozott a világ. Ezt szeretném vonzóvá tenni az ifjabb és idősebb, érdeklődők számára.

Hogy tárgyamat, a jóindulatot kellően megértessem, szükségem van erre az elemzésre. Ha megvizsgáljuk a közvélekedést, vegyes képet kapunk. Nyelvünk, ahogy a nyelvek a korszakok szellemi változásai érik; a feltörekvő fiatalokat gyorsan sújtó „internetes gondolatvilág”, úgymond „belterjes értékrend” nagy, sokszor züllesztő, értelmet bomlasztó torzításokat okozva fogalmainkon, elveszthetik eredeti szerepüket a közgondolkodásban. Érdemes tehát időnként emlékeztetni azok gyökereire, ami könnyen megtehető a szótagokra bontással.

A jó abszolút kört jelöl, még akkor is ha nem mindig tetszik mindenkinek az egyes dolgokkal való kapcsolata. Érdekes lehet az indulat szó/fogalom újabb játékos elemzése, melynek során sok nyelvben használt in szócska, ami ba-be jelentésű és a dúl ige néhány tájnyelven az indúlat hangzást kapja, utalhat is erre. Ebben az értelmezésben a befelé ható dúlást, beavatkozást is sejtetheti. A jóval való hatás okozást, mások lelkének „feldúlását” is érzékeltetheti. Nem is olyan távoli értelmezésben ez gyakran megesik. Ebből képződött az ismert mondás „A pokolhoz vezető út is jó szándékkal (indulattal) van kikövezve.” Ellenben ez a hangzatos mondat magát a jóindulat pozitív hajlandóságának őszintén való gyakorlását rossz megvilágításba helyezheti, holott eredeti közegében igencsak szükség volna erre.

Manapság ennek lesújtó ellentétét a rosszindulat becsmérlő fogalmát mindannyian ismerjük. Ezek a szavak minősítő jelzőként is használatosak, ha egyes embereket jellemzünk velük.

Az emberek közti szellemi forgalomban alkalmazott értelmező fogalmazás mutatja a nyelvvel való „szobrászat” művészi eszközének jelentőségét. A „könnyedebb” műfaj kiválóságai, akik nem annyira a „magas művészet” panteonjában trónolnak, mégis nagy szolgálatot tettek nyelvünknek. Rejtő Jenő, Karinthy Frigyes mellett jelenünk nagy „szófacsarója” Sándor György is sajátos színt hozott a verbális szórakoztatás nem mindig súlytalan művészeti világában. Élményszerű meghatározhatatlan stílusú Dolák-Saly Róbert, aki megjelenésével és „átváltozásaival” a clown minőségi műfajában alkot jelentőset.

Magyar nyelvünk hihetetlen változatossága, hajlékonysága alkalmas az intelligencia kifejlesztésére, megjelenítésére. A közbeszéd és közírás nem nélkülözheti a nyelvhasználat és a viselkedés magas szinten való gyakorlását. Ezúton kérem a nagyérdeműt szívlelje meg szavaimat, melyeket az őszinte jóindulat hatására fogalmaztam meg.

Mókus

Minden vélemény számít!

A gyönyörű nyári reggel… „Mint a mókus fenn a fán…”

Ez a gyermekkorom mottója is lehetne.

Belém nyilallt a felismerés: egy emberöltő, (25-35 év), vagy még egy pár év agónia, és „rendszert kell változtatni. „

Alapelv. Ami nélkül egy rendszer sem maradhat fenn.

Ha ilyet keresünk, nagy bajba kerülünk. Minden rendszer azért bukik meg, mert baj van az alapelvvel. Nos világszerte – nem csak nálunk, ugyanaz történik: Nincs alapelv. Nincs egyetértés, vagyis nem ismerik fel az emberek, hogy értelem nélkül semmi sem létezhet. A „klasszikus” elv vagy filozófia, a gondolat és az érzelem összhangja. Ész-szív-lélek.

Minden nemzedéknek újra kell alkotni az embert. Ez a világ mindig sutba dobja az „emberképzést”. Azt hiszem, a korábbi korok suta próbálkozásai azon buktak meg, hogy vagy nem tudták, vagy eltitkolták, milyen is lehet az ember tényleges habitusa, viselkedése, mondom: „valósága”.

Vagyis a nevelés. Amikor erre „kinevezett” testület volt, mögötte egy hatalmas világrésznyi ország, ami egy újnak és véglegesnek elképzelt ideológia mentén, szintén egy fiatal generáció kebelén (fából vaskarika) nevelkedett egy ideig kitartott és , ha kényszerrel is de a fiatalos hév lendületével itt nálunk 45-50 évig kitartott. Ez a mi korosztályunk. A mi lelkünkben a „régi” rendszer némileg rózsaszín árnyalatú, mert mi cipeltük a hátizsákot alant, amin csörömpölt az alumínium kulacs és csajka, a mókus meg fenn volt a fán.. A dal pedig nadrág szakadtáig harsogott az erdőben.. Oppardon: a mókusok csak a a festett táblán voltak igazából, ami az őrs nevét jelezte : „Jobbra: Mókus őrs.” Közben meg szinte ugyanazok a „visszásságok” történtek meg velünk, mint másokkal..

Telt-múlt az idő, és minden ismétlődött. Most elnézzük, kedves 40-50 évesek, hogy Ti is ugyanazon hiba ,mocsarában dagonyáztok, ami a korábbi rendszert elöntötte. Eltitkoltátok még magatok előtt is, hogy milyen az ember, de saját igényitekkel elég sokat foglalkoztatok. Az emberi erényeket, vagy meg sem tanultátok vagy félre dobtátok őket, mikor a jó és rossz között kellett volna választani.

Nincs más dolgunk, mint újrafogalmazni azt, amiről azt hiszi sok ember, hogy már elavult.. Az idő pedig vészesen fogy, a reménnyel együtt, hogy valaha lesz még igazság, szépség, békés, szabad élet, bármiféle hamis festék nélküli.

Pedig rém egyszerű.

A fiatal az időstől tanul, aki viszont tapasztalatait már leszűrte, de egészségről, igazságról, szabadságról tiszta fogalmakkal rendelkezik Még várat magára az az oktatási stílus, alapelv, ami ezeknek a kívánalmaknak maradéktalanul megfelel. Az „alap”, ami stabilan fenntart egy rendszert.

Ha megkérdezel manapság egy fiatalt, milyen az EMBER, vagy elüti egy vigyorral, vagy valami közhellyel, de garantáltan nem tudja mit válaszoljon..

Mindenek előtt két tényező kell hozzá (és még sok más) Idősek, és fiatalok.. És az a bölcsesség, ami sajnos már az idősek közül is csak kevésnek van..

Múlt – jelen – jövő?

Minden vélemény számít!

Múlt – jelen – jövő?

Sajnálom az életet most kezdő fiatalokat.

Isten, vagy a mindenható evolúció, de az élet, a sejtek, és rendszerek mindig a legjobbat próbálják létre hozni abból az „anyagból”, amit az előző nemzedékek rá hagytak. Az, hogy ez a nemzedék milyen biológiai „terméket”, kvázi géneket hagy az utókorra, most ne is említsük.. A céltéma a szellemi „eredmény”, amit az eddigi kb. 70 év ránk hagyott. Vajon ez a serkenő nemzedék mit tud ebből kihozni?

Leginkább az utóbbi 30 év, ami a legmeghatározóbb változásokat hozta, melyek összességükben szinte megoldhatatlan feladatok elé állíthatja azokat, akik megkísérlik kielemezni mindezek hatásait – főleg az ifjúságra vonatkoztatva.

Mi – a „kifutó nemzedék” – már mindent láttunk, vagy amit nem az nem is méltó arra, hogy lássuk.. Ezzel a tapasztalat arzenállal elborzadunk: vajon hogyan tud megbirkózni a feladatokkal unokáink nemzedéke?

Ha ők a legjobb, ami az emberiséggel történhet – így gondolom – akkor hogyan lehetséges azt az „igyekezetet”, amit az életet létrehozó „egységek” a mi esetünkben is bevetettek az előző nemzedékek mind jobb emberiséget célzó alkotó munkája során, hogy mégis ilyen „szerény” eredményt hozott?

A dekadencia a legjobb szó, ami megközelíti az ítélet igazságát. Vagyis a nívó nemzedékenként egyre alacsonyabb. Innen nézve, akkor könnyebb lesz a dolga az ifjabbaknak?

Azt kívánom nekik, hogy sürgősen kezdjenek hozzá a kritikai önvizsgálatra, korszak értékelésre szakosodó kollégiumok létrehozásának. Cél továbbra is az emberi minőség ideális meghatározása, mellőzve ebben a technikai követelményeken nyugvó mai szemléleteket. Bőven van mit leküzdeni a jelenleg látható hátrányok tömegéből! A „sajnos” azért jogos, amiért még nem látható az a kemény és tiszta „mag”, ami erre képes volna.. Az az oktató csapat, akik belőlünk művelődtek ki, vajon elég erős lesz-e erre az utolsó feladatra? Könyvek, személyes ráhatás, szeretet híján. Tetszenek tudni: a beígért „mesterséges intelligencia” (?) irányítása alatt..

Az idő neve

Minden vélemény számít!

Kedves olvasó! Ne gondolja, hogy témahiány miatt jelentkezem ritkán! Éppen fordítva van. Sajnos rengeteg a téma, a tisztázandó ügy. Ez is okozza, hogy összetorlódnak a témák. Újak serkentenek írásra. Nem tudom szó nélkül hagyni, amikor a ‘történetem’ nekem szegezi a kérdést: te hallgatsz ilyenkor?

Éppenséggel az időt (csakis) az ember fogalmazza meg és tartja számon. Misztikus elméleteket fon köré, mint oly sok „dologgal” teszi, amelyek nélküle nem léteznének. Ha le akarunk csapni a pillanatra, tulajdonképpen a történelemnek nevezett bonyolult alkotás, ami az utánunk jövő nemzedékekre kíván hatást gyakorolni önkényesen, népeket, nemzeteket mutatott más színben, mint ahogyan az adott kor emberei látták. Ekkor heves viták gyújtópontjában megszületett az „igazság” szubjektív fogalma. Ez a fogalom, ami pingpong labdajátékra csábítja a politikusnak szegődött embertársainkat. Ez a „valami”, hivatásként páváskodik, tartja a markát; szerencsétlen esetben ontja a vért, és ejti gyakran kétségbe a reá szomjazó többieket. Az idő az, ami lehet relatív, lehet kíméletlen, lehet rohanó, egyúttal megállíthatatlan, mindenképp figyelemre méltó. Fontos tudni, hogy csak az ember által létezik, az ember ritkán élhet nélküle. Még éppen csak kóstolgatja, amíg kevés telt el belőle, annak aki az elejénél tart; inkább ragaszkodik hozzá, aki már a számlálót is elásná, csakhogy el lehessen feledni. Korszakokat kreálunk, vágyakozunk a korábban átélt eseményekre, pedig jó tudni, hogy egyetlen mértékegység létezik belőle, a pillanat.

Már csak egy kinyilatkoztatás hiányzik: Az idő neve:

ÉLET.

Bármit is teszünk, csak akkor beszélhetünk az időről, ha élünk. A bűnökről pedig nem a halottak tehetnek. A halál tobzódása bármilyen korszakban semmi hasznot nem hozott. Az tehát, hogy a rengeteg baj, szomorúság, gond, ami fiatal (és bármilyen korú) emberi, állati, sőt egyéb életformák folyamatos elpusztítása; a teljes földi élővilág lerombolása, ember általi tönkre szennyezése értelmetlenül következik be minden pillanatban, nem teremtett semmit, nem nevezett meg semmit. Beleértve az idővel való vérgőzös fantáziálgatást is, méltatlan és szégyenletes tett, , amit ember követett el. Sőt arról sem tesz le, hogy saját szánalmas életét is odadobja őrülete során.

Miért csak az ember teszi ezt? Mert ő ad neveket gaztetteinek. Az állatvilág létezése: születés és halál. Névtelenül, nap mint nap. A születés és az elmúlás okkal történik. Egyensúlyt teremt. Amit az ember képtelen létrehozni. Az „értelmes ember”..

Reggeli rémálom

Minden vélemény számít!

Mondhatnánk: hosszú..
De ez megér egy misét. („de”-vel nem kezdünk mondatot!)
Felkelek, a nap besüt(ne) az ablakomon, de csak bent lehet(ne) érezni, ám a keletre néző ablakot egy méretes szivacs takarja, hogy aludni is tudjak, és a zord szelek se fújják szét az álmaimat.. De (!) egyszer még egy nyugdíjasnak is fel kell kelni ugyebár.. Kis feleségem már serényen nyomkodja a számítógépet, azaz tapogatja az okos telefonját.. Éppen átmegyek hozzá a másik szobába, hogy kész az obligát reggeli zöld turmix spenótból és zsenge gyermekláncfűből…és, hogy lesznek még olyan idők, amikor e pillanat után fogunk vágyakozni.. S lőn.. Nemsokára ez is bekövetkezik.. Kis széthulló világunk egy újabb Hofiért imádkozik..

Feleségem azzal fogad, hogy hallgassam meg a legújabbat.. Ezt mindenesetre én egyedül nem tudtam volna kitalálni, vagy így kitálalni.. Óh áldott magyar nyelv, ahol – mint tudjuk – a szavak szabadon felcserélhetők és mindig értelmes mondatot kapunk.. Mondom: értelmes mondatot..

Példa: Hülyék szabad országa; Szabad hülyék országa; Ország szabad hülyéi;

Aki még nem olvasta, jobban jár ha a cím után nem is folytatja.. Nekem nélkülözhetetlen íráskényszerem támadt..

Így kora reggel azt az orcámba, mit méltóztatott kitalálni az amúgy unalmában a fizetéséért valamit tenni akaró illetékes ötletembernek, mint egy újabb vérlázító baromságot, hogyan lehetne még jobban elrontani, ami a legrosszabb úton halad, hogy kis országmaradványunkat teljesen egyneművé silányítsa; az egyetlen még valamire való természeti kincsünket, az élővizeinket minden eredetiségétől megfossza és turistacsalogatónak; mini Riviérának; vagyongyarapítónak; rongyrázónak kontárkodja, garázdálkodja.., és még az élettől, annak maradékától, pláne a nádsuhosásos, halcuppogásos alkonyi idilltől végképp elzárja a pöffeszkedő önkény.. Hogy a betonról, üvegről, zsíros kábulatról már ne is beszéljünk.. Ami nem egészség, pláne kerékpár.. És messze nem EU…(minél messzebb!) Nekem a Balaton és a kerékpár, a natúr bringa, és izzadt seggfeltöréses, defektszerelős fűzfői, litéri emelkedők büntetőtolásos „sportja”, amit meg én nem kívánok vissza.. Pláne nem kívánkozom a Balatonba telepíteni semmit azon a rém tudja hány „hobbiállaton” kívül, amiket a pestisként terjedő unalom- és értelmes természeti tevékenységre fantáziahiányban szenvedő, képernyőtapogató mai nemzedék által kidobó-szemetelő „kultúramegvonásos” agyúak tették..

Nem szeretném idézni, mit ajánlottam volt mondani ahelyett, amit valakik.. tenni akarnak egy olyan természetet projektként, a természeti kincsekre NEM gazdaként tekintő senkiházi bandának, akiket egy független természetvédelmi minisztérium nem tilthat el mindattól, amit tenni akarnak, és sajnos meg is tesznek.. Nem akarom látni..!! Méghogy „világító tengeri(!! !) halak” a Balatonba… Csípjetek meg, még eszméletüknél levő kedves egyre fogyatkozó testvéreim: Ez még Magyarország? Vagy már Disneyland?..