Tulajdonképpen minden írásom erről szól. Miért? Igen. Az „igen”-ről. Egész életemben a helyes igeneket keresem. Mindig többet akarok tudni, mint most.

A téma: minden.

Mi van most? Egy változó, borotvaélen táncoló világ. Mint, mikor megszülettem, a háború után. Azóta mindenki mond mindent. Ebből igen kevés, ami értelmes. Kiragadva egy sor értelmet sugárzó szellemi embert: Karinthy Frigyes, Hamvas Béla, Montágh Imre. Mondhatják joggal, hogy jönnek ezek ide? Mindegyikükben ott van az értelem. Olyan korban éltek, mikor szükség volt az értelemre. Valamilyen fokon mindegyikük fontos volt, Anélkül, hogy mindenki felismerte volna – még ők is – az értelem fontosságát, de pislákolt bennük a született képesség az értelem felfogására; megfelelő fogadókészség, és szerencse adatott nekik, hogy közölhessék gondolataikat. Legnagyobb szerencsém e korban élni, találkozni az üzeneteikkel, még különlegesebb szerencse, hogy könnyen (nem kis jóakarattal) át is tudom adni azoknak, akik megint hatalmas szerencsénk révén éppen ott vannak, úgy, hogy eldönthetik, olvassák- e e sorokat. Eléggé szeretem is a hazámat, a nyelvünket és nagy felelősség szorult belém, hogy fontos legyen mindez számomra. Nagyon fontos!: Ne utánozzák őket! Én sem azért beszélek róluk mert őket szeretném „reinkarnálni”, (?). hogy ők tegyenek rendet.. Abszurd…

Nos, Az értelem különleges összetettségben és harmóniában, nyelvünk mélységei és magasságai; egyszerűsége és bonyolultsága révén kifejezhető saját tárgya: az értelem.

Ha minden, akkor élet. Mi az a hely, ami az életet jobban, a tudást tisztábban bemutatná, mint maga a nyelv. Reggeli bomba feszültségű szavunk: Élvezet. Ez jó és a rossz egy szóban. Magyarázat az értelem alapján: Él (mint ÉLET) vezet. Ah, mondja a mai információszolgáltató közötti ember(kortól függő,vagy nem) „Hát persze: Ezt akarom! Ezért születtem. Minden pénzt megadok érte…” Csakhogy, ez az értelem szintjén már (!) semmilyen viszonyban sincs a pénzzel. Ez egy kifejezés-sűrítmény. Az Élet vezet. A mai korszellem szerint „az Él vezet”: értsd (félre) : Kerülj az élre, győzz le mindenkit!, Légy sikeres, gazdag!

Már az elején, az „élet” szavunk esetében egy hatalmas félreértés áldozatai vagyunk. Ugyanis a jelenlegi világ görbe tükre a valódi világnak.  Amíg a magyar nyelvet értő és gyakorló embernek a nyelv által lehetősége nyílik távolabbi értelmeket is megragadni és kifejteni, addig a világot ismerve és kielemezve láthatjuk, hogy más nyelveken, kultúrákon nem ilyen könnyű úgy gondolkodni, mint ezen a tájékon. A problémák mindenütt megvannak, de mifelénk le is tudjuk írni, és törekvés is van bennünk a megoldásra. Küzdeni kell, de a kellő pillanatban valahogyan mindig sikerül véghez is vinni a jóakaratunkat. Ez idő szerint erre most lehet vállalkozni. Ez a pillanat rövid, de meg kell ragadnunk! Azért most, mert nyitva van néhány ajtó, amin csak be kell lépni. De jól kell figyelni a küszöb átlépése közben!

A lehetőséget nem mindenki használja jóra. Hogy ne legyen mindjárt könnyű is e nemes feladat… Mindenki élhet a pillanattal, de az eredmény nem mindig kedvünkre van.

Nézzük csak világunkat:

Milyen kort kaptunk? Én háború utáni igencsak vegyes helyzetet. Első pillanattól mikor már valamit felfogtam az éppen uralkodó hatalom első embere meghalt 1953-at írtunk. Azt hittük sokan, hogy valami majd jobb lesz. Éppenséggel, alig csodálkoztam rá erre a furcsa káoszra, mindent lőporfüst szagú, kiégett, veszélyes tárgyak vettek körül. Élni akartunk, holott kerítések, pattogó vezényszavak , mahorka (orosz kapadohány), gulyáságyú gőz, fegyverhasználat füstje és fülsiketítő hangja fogadott; tarhonyás húst hatalmas alumínium kanállal csajkába löttyintő, bakák lármája hangzott. Kaptunk egy kis háború előzetest. Annyit fogtam fel, hogy valami készül; semmi jóra nem számíthattunk. Édesanyám révén családunk többé-kevésbé elvolt az élettel. Árnyékban és remegő fényben. Csak a kiserdő, a madarak, vad és kevésbé vad nyulak, korcs ebek, és tollas, szőrös, sőt vízi lények jövés-menése vidított fel, és a selymes dombi fű hívogató puhasága, illata; a gyümölcsök zamata frissített a bőséges ebéd előtt. Szóval erre szeretek emlékezni.

Az, hogy Rendszer van és, hogy micsoda, csak jóval később kezdtem felfogni. Az utóbbi 40 évben némi válogatásra is sor került a rossz és még rosszabbak között.

Valami remény kell, hogy érdemes legyen reggel felkelni. Ezért, mikor szürkül a horizont, néhányan felemelik a fejüket: „Fogjunk össze?” Még nincsen semmi eldöntve, de szorít a türelmetlenség: „Nincs senki aki végre segít rajtunk?” A jó magyar nyelv csak itt van?!

Egy „igen” megint: „Segíts magadon, az Isten is megsegít.” Ez a mondás is mutatja, hogy a mi Istenünk a nyelvben lakozik: nekünk kell megtenni, amit másoktól várunk.

Sokan mondják, hogy „a magyar lusta, másokra mutogat, mikor azok adakoznak, nem sajnálják másoknak odaadni, amijük van. Igen, ha az adakozás a helyzet javulását szolgálja, ha a józan értelem kerekedik felül.. azonban a józan értelem fogyatkozóban van, és a segítség ront a helyzeten, ráadásul a megsegített maga is részese a romlásnak?

Amíg a határaink csak mifelénk néztek (az se volt jobb) Az a jámbor együgyűség bénított meg, hogy mi alacsonyabb szinten értjük a világot. „Ők mindenben jobbak, mint mi..” Magamon figyeltem meg, hogy a 2015-ös évben minden a feje tetejére fordult: lassan azon kellett gondolkodni, milyen módszert találjunk, amivel el tudjuk kerülni a veszedelmet. Ahelyett azonban, hogy a minket lesajnáló (azóta is kihasználó külvilág) körök jó kis üzletet látnak bennünk, de ha nem is, legalább jobban megismer és segít minket a régóta félreértett világunkat meg örömmel befogadja, azt se veszi jó néven, ha néha valamit jól végzünk az ő mércéjük szerint. Ez persze a mostani körülmények között kioktatásnak hangzik. Ezzel kapcsolatban sokféle vélemény kelt szárnyra, de minden „betagozottság nélkül” ki kell mondani: vannak akik viszonylag (de nem teljesen magabiztosan) maradtak eredeti meglátásuknál, utóbb nekik volt igazuk. De vajon mi is történik kis országunkban?

Ha már a rébuszokból a kimondott valóságra térünk, ott vagyunk, hogy sok jóval nem kecsegtet minket az állapot. Emiatt is kezdtem bele ebbe a helyzetelemzésbe. A kivételes pillanatban, a nyitott képzeletbeli kapukon keresztül betekintést nyerhetünk a magyar polgár, vagy a sokat koptatott, ezért félretett megnevezés a nép, a Rendszer de nem „Istenadta nép” kritikus állapotára. Nekem egykori pedagógusnak rögtön az jut eszembe, amitől én is szenvedtem diák időmben: vajon azt és úgy tanítottak engem, ahogyan kellett volna? Amíg a „szekér” úgy, ahogy eldöcög, hiába a kritika, de ha várnánk, hogy végre helyesen értékelje a többség a valóságot, látszik, hogy magyarjaink is az idegenek rossz reflexei mentén tévelyegnek. Ezzel a sokra érdemes elménkkel nem tudunk megfelelően élni. Mikor azt hisszük, a magasabban ülők messzebbre látnak, ehelyett náluk célt ér a fogyasztói rögeszme: „Ha elég pénz, megmozdulok.” Az okok közötti keresgélés, még ha későn is, elvezet az áhított hasznos megoldáshoz. Előbb a megértésig. Csak egyszerű példatanács: talán nem úgy kéne tanítani, hogy a legfontosabb életfeltételeket hogyan tudja bárki gyorsan előállítani saját maga? Nem arra gondolok, elmondani, hol van a legközelebbi diszkont áruház, hanem logikával felépíteni azt a tudatosságot, amiben megmutatható mi alkotja az ember, az ország és végső soron a Föld és a békés rend ideáját? Közel 40 éve látom a célt, amit el kell érnünk, de a piramis, az értelem piramisa inkább leomolni látszik, bárhova nézek, mintsem az áhított „fejlődés” elindulna. Tudom, hogy mit kell tenni. Mondom, hogy elérhető. Bemutatom, és továbbra is a rossz módszerek uralkodnak. Az a néhány ember, akik kinevezve, vagy az Internet hullámain résztémákat jól látnak, de a saját életükben mindig ugyanazok a téveszmék uralkodnak, amelyek szemmel láthatóan hibásak.

Talán azok a jelszavak, és csak azok tűnnek értelmesnek, amelyek már szinte kiüresedtek? Talán jelszavak helyett minden elhasznált vezérszólam visszaüt, a helyett, hogy a megszokott módon működne?

Vegyünk egy korábbi módszert az emberek megmozdítására: Miért és hogyan mozdította meg a hitleri Németország, és hogyan mozdítja meg egy – mondjuk – demagóg politikus a tömegeket manapság? Hiszen a demagógia hatásos, mint tudjuk(?) Itt van az a drámai jelenség, ami nagyon is tudatos dresszírozás „eredménye”: Minden esetben a tudatot le kell szorítani a kételkedés alá. Mármint a tudatot? – kérdezi az érdeklődő. Ja – igen.. szóval valamikor még az algoritmusok előtt volt olyan is? Aha – megint. Tehát az önbizalmat. Hopp – itt egy hiba az okfejtésben: a tudat, nem azonos azzal, amit az oktatási és politikai (!) rendszer szorgosan épít az élettudás helyett.. Hisz olyan időket élünk, ahol nem annyira a külföldi utazás és a harmadik autó, vagy évenkénti csere a tét, hanem az élet és a nem élet közötti választás: Bizony: itt tartunk. Eddig voltunk,ezután nem leszünk! Kedves billentyűket vagy még jobb: csupasz üveget kopogtatók: Igen: van az ember a lefektetett ismérvek alapján, aki pár egyszerű feltétel esetén erősen, betegségek nélkül tiszta ésszel lát mindent és vannak az elvakított sokak, akik a „magas technika áldásaiban” fürdőznek, azután egy nagy koppanás..

Azután, vannak a rendszerek, a bemutatott demokrácia például. Az meg miért nem okosítja, meg az öntudatos (öntelt, jogait hangoztató) fogyasztót, a polgárt? „Lásd, mint elébb!” Elvette a valódi öntudatot a „demokrata” rögeszme. Régebben másra mondták a „demokrata” jelzőt. „Milyen. Demokratikus?”. Sőt „népi” demokratikus? Jelenlegi az „kapitalista demokratikus”? Nos a megszokott klisék helyett elő kell venni a józan („paraszti”) észt! Miért „támadt elő a semmiből ez az új(?) izé – „jelenség”? Nem szeretném kimondani, mert még én is terjeszteném. Hiszen nem tiltani vagy támadni kell azt, amit rossznak tartunk, hanem nem kell beszélni róla. Ha van értelmes gondolat, még akkor is, ha csak egy embertől származik, azt kell választani, nem azt, amit sokan választanak. Az ismert példa szerint azok, akiket sokan választanak, lehet, hogy tévesen hiszik, helyesen politizálnak.. újabb kopp.. Egy helyes út van: gondolkodás. Az adott pech oka az a felfogás, miszerint ahol sokan vannak, ott az igazság, pedig csak becsukott szemmel döntöttek. Ahol kevesebben, talán csak annyi gondolkodó ember van. Sürgősen létre kell hozni az oktatóhelyeken a sok tárgy után egy olyan tudományt, ami a megértést oktatja.

Hiszen arról lehetnénk híresek: abban mi vagyunk a legjobbak. És nem utópia: végre lehet egy hivatalok és kormányok, miniszterek és elnökök nélküli világ békében, „fejlődés”, de nem értelem nélküli világ, a „káosz”, ahogyan erre mondani szokták a mindennapi visszatérő és állandó káoszban, ahol csak Rendszerben képesek gondolkodni Darálva a semmit, bízva a következő rosszban.