Genderizmus-globalizmus.
Ellenzők és a Kevesek
A „civilizált” világ, vagy „gazdaságkor”, vagy „nyugatias modernitás”, bárhogy is nevezzük, összeomlásban van. Nem válságban, mert az már dúl szinte évezredek óta. Amikor válságról beszélnek, a rablógazdaság átrendezéséről beszélnek. Ám mindez csak a külső máz. Nem más van válságban, mint az emberi szellem. Tudták már ezt az összes gondolkodók, akik meg is fogalmazták a maguk elképzelését, sőt némelyik ideológiai rendszerbe is foglalta azt. A jelenkor, a züllés végső (?!) stádiuma, az eddigre meglehetősen leamortizálódott szellem, zavaros eszmerendszere szerint különféle „szekciókra” bomlik. Nézzük meg, hogy egyáltalán el tudunk-e igazodni köztük. Tovább a folytatáshoz