Gyilkos szándék

Végre mindannyian örülhetünk: megszületett az a találmány, amely igazán ezt a korszakot jellemzi. Az internet világgá repítette a hírt: Itt az automatikus célkövető gépfegyver!

Ha eddig nem mondtam volna eleget, hogy bajban van az emberi lélek, akkor most kijelentem, sőt kikiabálom: meddig mehet még el a gonosz technikával játszó hatalom azon az úton, ahol a gyilkolást már puszta processzorokra, csúcstechnológiákra hárítsa, és mossa kezeit: „Nem én voltam…”?

Egyszerű másolással, a haditechnikából az alapelv (célkövetés) átkerült a „gyalogsági”, majd egy laza mozdulattal, a polgári szférába: ha van elég pénzed, vehetsz egy ilyen szerszámot a „szórakozásod” kiéléséhez, vagyis egy kényelmes módot arra, hogy megöld azt az állatot, amit kiszemeltél, vagy elég csak rágondolni, a gép máris megteszi helyetted. Talán megbocsátják nekem, hogy nem linkeltem be az eredeti hírt!

Csak annyi kellett ehhez, hogy a bunkósbot, majd egy ugrással a hidrogénbomba és társai után, most szárnyalhat a fantasztikus fantáziánk: Ez már nem a jelen, hanem a jövő. Jöhetnek az UFO-k! Semmitől sem félünk ezután. Ha jön az ellen, csak rátartjuk a masinát és már ki is xelhetjük… Csak volt haszna annak a sok számítógépes játéknak, akárhogy is vesszük! Ott megszokhatták, akik gyakorolták, hogy a rosszfiúkat pár mozdulattal eltüntessék. Csak ezt kellett valósággá tenni a technika lehetetlent nem ismerő, hozzáteszem, pénzért, hatalomért mindenre képes irányítóinak, szponzorainak, szürke eminenciásainak, hárréturainak, és azoknak a tehetségüket és valahol szunnyadó erkölcsi érzéküket eláruló „tudósoknak”, „szakembereknek”, akik ezt végül megalkották. Ez a korosztály már az efféle híreket észre sem veszi, vagy ha igen, elégedetten rábólintanak: „Ez a mi korszakunk. Büszkék lehetünk, hogy most élünk.” Én még Asimov és mások írásait olvastam úgy, és korosabban a Csillagok háborúját néztem, amiben már a hologram is megjelent, hogy „Hihetetlen, mire képes a technika!” – Egy kis kellemes bizsergéssel a gerincem mentén. De az ember úgy gondolt erre, hogy olyan távol van, meg úgyis csak a fantázia játéka…

De nem véletlen az sem, hogy Verne és a többi álmodozó ábrándjait a fantáziátlan tudósok megvalósították. Ki is a valódi bűnöse annak, ami ma lejátszódik? A drónok, meg az elképzelhetetlen kommunikációs csodák, amelyek a hadiiparban és az űrkutatásban – ami egy és ugyanaz? – már főműsor időben nézhetők működés közben. Nem is jut eszünkbe, hogy a füstfelhő, ami a célkereszt helyén megjelenik: emberi testrészek, történetesen gyermekek, anyák, és ártatlan emberek testrészeinek szétszóródását mutatja. Hiszen ez is csak játék. Ott sem voltunk. Semmi közünk hozzá.

De előbb be kellett dobni a nagy adu ászt: TÚLNÉPESEDÉS!! Ennek hatása elsöprő. Mint az atom – mondhatná a mai tini. Ezután már az emberi élet egy fabatkát sem ér. Meghal valaki, aztán szépen elsiratjuk, vagy megköpdössük a sírját, ha az éppen aktuális nézet úgy kívánja. Volt, nincs. Menjünk tovább! De szeressük egymást, higgyünk, amiben kell, és a többi nem számít. Meg szavazzunk, mert ez a dolgunk.  Olvassuk a híreket, borzongjunk, vagy támadjon fel bennünk a gonosz, mert ahhoz is van jogunk. Ha meg is tesszük, amit valamelyik törvény tilt, majd kényelmesen elüldögélünk meg sétálgatunk valami kis műintézményben. Az is egy „dolog” – cinikusan.

De mi a bűn esszenciája, ha nem a szándék! Ha végigkövetjük ezt a nem is annyira bonyolult tudatfolyamatot, rájövünk, hogy a legelején valahol a szándék volt. A gonosz ebben lakik. Meg abban a hazug és álnok módon képmutató mondatban, hogy „A képzelet nem büntethető. Ha meg is valósul, de miért valósulna meg…? Á… nem lesz ebből semmi!” Miért van az, hogy pont az efféle elmeszülemény valósul meg, és nem a világ édenné tétele? A szándék kéz a kézben jár a lehetőséggel. Egy olyan világban, ahol csak a lehetőség számít, semmi sem jelent akadályt. A lehetőség pedig isteni adomány. Ezzel már be is zárult a kör. Én is moshatom kezeimet.