Hihetetlen

1968-ban egy vidéki városban két átlagos magyar fiatal összetalálkozott. A nap átlagosan sütött. Az átlagos fiatal férfi katonaruhában, az átlagos fiatal lány barna kordbársony nadrágkosztümben, átlagosan mosolygós életvidám, átlagosan barna vállig érő hajjal. Átlagosan kicsattanó egészségben – átlagosan egészségtelen testtel, átlagos pillantásokkal illeték egymást. A fiú átlagosan jó zenét játszott, átlagosan ismert társakkal egy átlagos nyári szórakozóhelyen, és ahogyan az nyáron lenni szokott, átlagosan zuhogni kezdett az eső, és az átlagos szórakozóhely átlagos zenész „placca” feletti tető alá zsúfolódó sok fiatal közül a fenti fiú, a fenti leány kezét megfogta és mélyen a szemébe nézett.

Eltelt 3 év. A két fiatal forró szerelembe esett, mint a többi korabeli fiatal különnemű párok, egy átlagos magyar városban. Az esküvő napját is kitűzték. A leánynak – mint a legtöbb átlagos fiatal pár esetében néhány hónapja elmaradt a havivérzése.. Ahogyan átlagos leányoknál lenni szokott, az akkori átlagos kórház átlagosan jól menő nőgyógyászához fordult, aki átlagosan megállapította, hogy a leány átlagosan a harmadik hónapban van – ahogyan azt átlagosan mondani szokták akkoriban. Mindez egy átlagos nyári napon történt. Mit volt mit tenni, átlagosan megtartották az esküvőt, mindenki boldog volt. Egy átlagos kéthetes, átlagos magyar hegyvidéki üdülőben boldog nászútjukat eltöltötték édes kettesben. Ami azután történ lehet, hogy átlagosnak számított akkoriban, bár az ő életükben nem volt átlagosan „betervezhető”, ugyanis a nászút idejétől pontosan 9 hónapra megszületett, egyáltalán nem átlagosnak mondható körülmények között, egy messze nem átlagos fiúgyermek. Ezután még egy átlag feletti fiúval is megajándékozta őket az élet. Ami ezután következett és még ma is tart, az egy átlagosan nehéz körülményeket kapott magyar család, tagjainak átlagosan egészségtelenül leélt fiatal évei utáni átlagon felüli kicsattanó egészségnek örvendő két átlagos magyar nyugdíjas története.

Az átlagon felüli elsőszülött fiatal zseniális, ismert zenész-zeneszerző egy alkalommal egy átlagosan lehasznált ajtó átlagos állapotban levő zárjába dugta az átlagosan másolt átlagon felüli tervezésű kulcsát, ami a mai átlagnál rosszabb zárba beragadt..

Ez egy több évtizedes történet tegnapi epizódja.

Az átlagos – mert tudom, hogy az – fiatal átlagos háború utáni két évvel, átlagos szülők átlagos, háborúban megélt tragédiájával a hátuk mögött, a bába által világra segített átlagos fiúgyermek átlagos kalandos gyermekkorát élte.

Egy ugyancsak átlagos ambiciózus osztrák, aki tehetségesen festett, bariton hangfekvésű, művészetek és a politika iránt fogékony fiatal egy átlagosan frusztrált, átlagosan válságokkal küzdő európai államban átlag feletti szerepet töltött be és utóbb hol zseninek, hol őrültnek, hol világmegváltónak, hol bestiális gyilkosnak, több millió áldozattal járó ámokfutónak nevezték.

Abban az időben élt egy átlagos fiatal írónő Angliában, aki átlagos történeteket szerkesztett, melyek úgy kezdődnek, hogy pár átlagosan jómódú, léha fiatal és középkorú ember egy átlagosnak mondható ódon kastélyban átlagos semmitmondó beszélgetések közepette egy átlagosan utált idős, és gazdag, piszokul gazdag családtagjukat egyikük átlagosan titokban, vagy a szemeik előtt, de szinte láthatatlanul megöli. Ez az írónő ma az egyik legtöbbet feldolgozott, még ma is élvezhető bűnügyi játékfilmek történeteinek szerzője, sikeres ember lett.

Élt a középkorban egy átlagos nemes, akinek a fejében messze nem átlagos dallamok és harmóniák nyüzsögtek. Az ilyesmit manapság skizofréniának tartják az átlagos pszichiáterek, és klinikailag átlagos kényszert éreznek arra, hogy a teljes katatóniáig leszedálják. Ez emberünk esetében nem történhetett meg több okból is, mivel az átlagos nemesember különleges jogokat élvezett egy átlagos középkori országban és különleges elbánásban részesült. A nemesember – Don Carlo Gesualdo – csodálatos életművet, és néhány bestiálisan megölt fiatal feleséget hagyott maga után.

Utolsó hősünk még korábban élt átlagos Közel-Keleti ország Római Birodalom katonái által megszállt országban, átlagosan igazságtalan körülmények között, átlagon felüli külsővel (ajánlott irodalom: Hamvas Béla művei), átlagos kényszert érezve, hogy az igaz szeretetet, könyörületet, jóságot tanítva legalább lelkében megmentse népét, ezért átlagos szokás szerint – állítólag – átlagos keresztre feszítették, és átlagosan igaz vagy költött életének bölcsességei, vagy az emberiség átlagos vágyainak megtestesítőjeként a mai napig imádják, tanait pedig vallássá tették.

A történetek szereplői valóságos személyek voltak, illetve valóságosan léteznek, mint az induló történet szereplői is. Akikről állítom, hogy tudom, mennyire átlagosak. Átlagosan zseniálisak, mint minden fiatal. Mindegyikük esetében mindkét állítás igaz. Az átlagosság és a zsenialitás. Hogy melyik tényező válik világrengetővé, az attól függ, hogy az adott átlagos kor, átlagosan bonyolult időszakának melyik pillanatában, és hol élték életüket.

A legenda kezdete óta minden állítás igaz és mégis egymásnak ellentéte is.

A két átlagos fiatal nem átlagosnak érezte azt az átlagos korszakot, és az életük egyik olvasata szerint a lehető legátlagosabb is volt/van történetük. Hogy mégis mitől lett az egyik történelmi szereplő az, amit ma gondolunk róluk, hogy mennyire hittek a kortársaik egy bizonyos igazságban. Ez pedig az emberi gondolkodás nagy talánya.

Első hőseink életük során sok átlagos és zseniális tettet hajtottak végre. A leány környezetének pozitív szereplőjeként bárhol tette a dolgát, mindenhol szeretetet és gondoskodást sugárzott. A fiatalember, ahol megfordult, mindenütt valamilyen nyomot hagyott, egyedi gondolataival, sajátos látásmódjával, miközben lelkében folyamatos zenei hangok zsongtak és zsongnak.. Most is. Mialatt ezt és a sok más látszatra mai fejjel felfoghatatlan gondolatáradatot zúdítja azokra akik veszik a fáradságot, hogy elolvassák. Képes olyan változtatást végezni saját magán – pusztán akaraterővel és szellemi-testi önfejlesztéssel, melyek minden korban hasznára válnának másoknak. A mai keresztre feszítés ugyanúgy jár neki is, mint mindazoknak, akik korukban ki merik mondani az igazságot. A mai ördögi korban, már annyian teszik ezt, hogy a korábbi keresztre feszítők kitalálták a „tökéletes” ellenszert az igaz tevők elhallgattatására: az elhallgatást. Olyan körülményeket, szellemi légkört létrehozva, ahol minden hamisság ezer formában teret nyer, de az igazság és a természetes zsenialitás „kivégzése” a mellőzés.

Mit tehet egy ilyen sors? Min múlik ki a zseni és ki az őrült? Hogy az adott kor gondolkodásmódja miként közvetíti azt. Ugyanaz a személy egyszer lehet őrült, akik bezárnak és vasra vernek, vagy, ami akkor éppen eszébe jut az őt minősítőknek, vagy körülrajonganak, és vállukon körbe hordozzák. A tények továbbra is érvényesek maradnak. Az igazságok valóságmegfelelése csak a szemlélők és a kor véleményalakítóitól függ.

A gondolat, ami jelen írást kikényszerítette, a dallam és az egészséges alvás párhuzamában pattant ki. Másfél óra forgolódás után egy fél órai villódzó képernyő-nézegetés, és pár gondolat szembesítése után született alapelv:

Mindenki elér valamit, ha hosszú ideig ugyanazt mondja, teszi. Lehet őrült, lehet zseni. A jelen kor zsenijei vagy igazat mondanak, vagy szándékosan hamisat, de hisznek valamiben. Vagy az igazságukban, vagy a pénzben, gazdagságban, emberek sorsával való beteges szórakozásban. Mikor mindenki segítésként tálalja a maga igazát, és kialakul egy olyan szellemi csődhelyzet, hogy senki sem tudja mi az éppen győztes ige, az emberi elme biztosítéka kiolvad.

SEMMIT SEM FOGUNK ELHINNI SENKINEK.

Ez a korhangulat felel meg a legjobban a megváltó megjelenésére. Hány megváltó van már előttünk? Hány megváltó volt abban a korban, mikor a leigázottak az életüknél is többre tartották az igazság kimondását? Több mint ahányról ma tudunk, ha egyáltalán ők voltak és azt hagyták ránk. Amit leszűrhetünk végső igazságként, hogy vannak zsenik, őrültek és vallásosak. A vágyak soha nem változnak. Az emberek egy ilyen helyzetben csak azok felé fordulhatnak, akik már elég hosszú ideje mondják ugyanazt, és még mindig láthatóan életben vannak. A jelenkor „problémamegoldó” receptje: HA VALAMI NEM MEGY, ALKALMAZZUK A LEGNAGYOBB ERŐT!

Főhősünk korának problémakezelő módszere – ami mindig beválik – tedd egész életedben azt, amiben hiszel, és ami életben tart, alkalmazz a legkisebb erőt, és higgy a megoldásban!

A kulcs beragadt a zárba. Jött az egészségtől majd kicsattanó nyugdíjas, aki valaha – és még most is – vállig érő sötétbarna hajával elvarázsolta a katonai szolgálatból eltávozásra hazatérő fiatalembert, ma az egészségtől kicsattanó nyugdíjas zenészt, és ügyes, szorgalmas kezének finom ujjaival lágy mozdulatokkal kiemelte a kulcsot a zárból.