Fejlődési rendellenesség

/Mottó:

„Sohase mondd…”

Döme Zsolttal egy színházi zenekari játék köt össze. Tegnap reggel, eljátszadoztam a dal témájával, így ma kora reggel még a fülemben csengett.. Erre világosodott meg az elmém a közelmúlt eseményeinek tükrében…/

Elnézve a jelen állapotokat, melyben a nyugat egyes vezetőinek kapkodása, és bénultsága, hazudozása az értelmes embereket rémülettel tölti el, bennem is elindult a gondolat, vajon mi okozhatja mindezt?

Szinte minden történés lefolyása, a megoldások ésszerűsége valamiféle mágikus erő hatására bénult kábaságba fullad. A negatív erők akadálytalanul haladnak egy kiszámítható vég felé.., felmorzsolva az életüket féltő, de megoldásra képtelen rendszereket.

Mondhatnák: „nincs mit csodálkozni ezen, hiszen a történelem számos példával szolgál a korszakok váltakozásával, rendszerek összeomlásával, ellentétes szellemiségek hatalomra kerülésével.”

Ez így igaz, de az utóbbi évszázadokban elterjedt az a nézet, hogy az emberiség valamilyen vezérelv mentén halad – sokak szerint – egy jobb jövő felé.

Magam is osztottam ezt a nézetet életem első harmadában. Vallásosan hittem a technika csodáinak mindent helyrehozó hatalmában. Olvastam az innovációval foglalkozó színes magazinokat, ábrándoztam arról, „milyen jó lesz húsz év múlva az életünk..” – és már Önök is tudják, ebből mennyi és hogyan valósult meg. Manapság a katasztrófák mellett az „idegenek” mindent helyre állító segítségében is sokan hisznek…

Sokat gondolkodtam és írtam a jó fogalmáról, ezért nem fejtem ki ezt itt, hanem csak utalok rá, hogy ez a fogalom a viszonylagosság kelepcéjével csábít, és félre viszi az okra irányuló gondolkodást.

Gyermekkorom adja a legjobb viszonyulást az itt leírtakhoz is. Közvetlen a második világháború után születtem. Ez csak annyiból érdekes témánkhoz, hogy szanaszét hevertek a háborús technológiai fejlettség rekvizitumai. Ezek, mint a kirakós játékok kimeríthetetlen forrásai voltak fejlődő kreativitásomnak. Volt kire hasonlítanom, hiszen édesapám a maga módján technikai zseni volt, művelt, sokoldalú érdeklődéssel megáldott ember. Elektrotechnikai találmányai voltak, a gyakorlatban mindenhez értett. Jól jött ez abban az időben, mikor szerszámaink nagy részét a szétdobált eszközök, anyagok alkották..

Minden érdekelt, sokat barkácsoltam, és lestem apámat, ahogyan dolgozott, olvastam mindent, ami a kezem közé került.. Erről is írtam már, csak a lelkemben formálódó világszemléletem miatt említem. Lényeg, hogy a technikai fejlődés csodálatát, követését szinte a környezetből szívtam magamba.. Egyúttal azonban érdeklődésem elől nem maradt rejtve az akkor még – a háborús pusztítás után szétdúlt ipar, mezőgazdaság, közlekedés, kereskedelem lassú ébredése miatt – tiszta, háborítatlan természet.

Tulajdonképpen elfogadtam azt a realitást, amibe születtem, nem törődtem a „politikával”, csak apám erősen „ellenzéki” kijelentései keltették fel az érdeklődésemet. Őt behelyeztem abba az ismeretlen múltba, amiről anyámmal, nagynénémmel együtt folytatott beszélgetéseik, nosztalgiázásuk, idegen emberekről elmondott adomáik tudósítottak. Az én sorstörténetem azért alakult így, mert szüleim – a háborúban átélt szörnyűségek miatt is – későn „fogadták” az érkezésemet. Nagy volt így a korkülönbség. Nem tudtam semmit a korábbi világról, csak sejtettem, hogy jobb volt, mint az, amibe születtem.., de a nehézségekért a háborúra hárítottuk a felelősséget.

Ha hirtelen időugrással napjaink történéseire utalok, amelyek részben a háború(k) terheit cipelve olyanok, amilyenek, elemző gondolkodásunk nem elégedhet meg a kínálkozó, közkézen forgó okokkal. Jóval nagyobb visszatekintést igényel az, ha teljes mértékben tisztában akarunk lenni, mi az, ami főleg a nyugat, de a nyugat majmolásával egyes hazai körök viselkedését is meghatározza. Lehet valami az emberiség múltjában, ami nem változott, de a kezdeti „tünetek” még nem utaltak a „betegség” valódi okára. Igen: az emberiség gondolkodását különös kór emészti.

A történelem – egyesek szerint – a fejlődés diadaláról mesél. A számos feltaláló, szinte a politikusok „keze alá” dolgozott, és dolgozik ma is. A politikusok napi kinyilatkoztatásaiban a technológia, az orvoslás, gyógyszergyártás, a közlekedés (stb.) nagyívű távlatairól beszélnek.. Ehhez a közgazdászok, banki elemzők adják meg az alaphangot.. Az egész rendszer, maga a civilizáció – legalábbis nyugaton – ezt az életformát tartja minden életformák fejlődése végcéljának. A többiek alsóbbrendűek a szemükben, még ha így nem is mondják ki a „pc” szabályai szerint.. Az általuk leminősítettek viszont nyugodt szívvel hangoztatják, hogy ők csak „megmentik” azokat az embereket, akik a nyugati létmódban „fetrengve” züllöttek és elkényelmesedtek.. A két gondolkodási-viselkedési mód egyaránt egyfajta „vallási” fanatizmus alapján ítél és cselekszik. Voltaképpen a jövő iránti aggodalom helyett saját igazuk védernyője alatt – úgy hiszik – helyesen cselekszenek.

Mindezekhez azt a számunkra érthetetlen magatartást vegyük szemügyre, ami a német (ex) kancellára jellemző.. Még az egymásnak ellentmondó kijelentéseit is könnyebb lesz megérteni (ha elfogadni nem is), sőt a német polgár hasonló viselkedését is.

Az a fejlődésben (technikai, gazdasági, etikai, vallási /?/) vallott makacs hitük, hogy a jövő mindent megold.. végső soron saját bukásukat készíti elő. Miközben (és a kaotikus véleménycikk-cakk is innen ered) a jövőt épp a visszafejlődésben látják..

Most fontos megjegyezni a kancellár asszony „kettős” előéletét, melyben a „kommunista” Kelet ismert „németes alaposságával” tűnt ki a látszatra szögesen ellentétes, bár gyakorlatában nagyon is múltidéző rendszerével.. Nem akarok részletekbe menni az illető asszonyság jellemével kapcsolatban, hiszen alapfokon ő is csak „terméke” ennek a megszállott „jövőmánián” alapuló téveszmének..

Azt is láthatjuk, amióta belülről is lehetőségünk van véleményt alkotni erről a nyugati eszmerendszerről, hogy az illető politikus hölgy igen sikeresen alakította az utolsó német nemzedék gondolkodását. A „jólét” és a jövőmánia szorosan összefügg egymással. Amíg jólét van, addig mindegy mi történik az országban.. Ebben bízni, és erre minden lapot rátenni, úgy hogy számos tényező éppen a fejlődés végességét jelzi… A mi látásmódunk szerint, enyhén fogalmazva is ostobaság.. Ettől még a „rendszerváltás” óta nálunk sem volt olyan politikus, aki ne az általa kínált „legjobb jövőt” ecsetelte volna.. A technológiai fejlődés újabb és újabb eredménye nem maradhat ki a demagóg szólamok közül.. Azokkal a mágikus százalékokkal a hírekben… Statisztikákkal, melyeket mindkét oldal aranyigazságként mutat be…, bár egymással ellentétes eredményeket ír le.. Ne tévedjünk: demagógia nélkül nem lehet irányítani-befolyásolni..

Vajon meddig képes így fennmaradni a politizálás amúgy is kétséges, és egyre hiteltelenebb módja? Mikor áll majd elénk egy olyan vezető – legyen az elméleti ember vagy bármelyik rendszertudomány élvonalában lévő tudós – aki ki meri nekünk mondani, hogy a fejlődés rögeszme tévút volt. Valami mást kell ezután csinálnunk..

Mivel a világban – még a fejlődést hangoztatókban is erős kétségek vannak afelől, hogy vágyaikból mennyi fog megvalósulni, ezért, hogyha az eddigi gyakorlatukhoz képest szokatlan eseményekkel találják szembe magukat, se előre, se hátra lépni nem tudnak… Bénaságuk nyilvánvalóan minden kijelentésük, ígéretük által leírt valóság iránti rögeszmés vakságuk oka. El kell fogadniuk, hogy szinte csak a csoda mentette meg a világot attól, hogy összeomoljon..

Mi kell ahhoz, hogy az eddigi megszokások ilyen hirtelen mondjanak csődöt?

A vakságot már említettem, az okok közül a technológiai fejlődésbe vetett hit sem segít már akkor, ha a régóta beígért katasztrófa megnyilvánulni látszik. A sok előjel: az időjárási anomáliák és az ezt kísérő hőmérsékleti csúcsok, a szennyezés fokozódó mértéke még nem elég ahhoz, hogy ráébredjen a politika, a tudomány, a technológiát fejlesztő arzenál, és persze az erre ráépülő világkereskedelem, hogy lassítani kell fejlődés (egyre változatosabb külső megjelenés, és az egyre gyorsabb amortizálódás sajátos vegyülete..) ütemét.. Ezt a feladatot „rábízza” a válságokra.. Ezt a fogalmat is idézőjelbe kéne tenni… Hisz a válságok is csak a tévhitek, hazug ígérgetések, túlzón optimista jövőképek „tervszerű” következményei..

Ezek miatt, ha valaki(k) a nyugati világban kapkod, össze-vissza beszél, pláne még politikai vezető is.., viselkedését nem elmekórtani esetként, hanem a betegesen felgyorsított technológiai-gazdasági-kereskedelmi fejlődés betegségtüneteként kell értelmeznünk.. Viszont ezek után, ha még bekövetkezik egy beígért világjárvány…. Nos innentől kezdve az összes Isten jóindulatára vagyunk utalva.. A különféle patologikus entitások, mint a pénz, tudomány, hatalom, rend… Elvesztik hatásukat…

Marad tehát a dal, ami éppen a korszak egyik politikai áramlata felívelő szakaszán született, melyet a „liberális – szocialista” eszmerendszer talaja táplált… Nem lehet egyedül ezt a hatást kinevezni, mint inspiráló tényezőt, hiszen a szöveg tágabb értelmezése az egyén életérzését, az optimizmust, csodavárást fogalmazza meg, ami valahol a fejlődés motorja is, tehát nem közvetlenül politikai ízű, szemben azzal a bénultsággal, ami az előbbi gazdasági-politikai rendszerben élők zömét áthatotta.. De volt akkor valami a levegőben… Azóta már tudjuk, hogy mi volt az… Sokunk a halálvágyat tekintette egyedüli „megoldásnak” az ebből kivezető út irányában… Őket talán eltérítette a dal, mint a korszak ideáinak esszenciája.. Nem véletlen földindulás szerű sikere… Jól illett a dallam a szöveghez, a teljes mű a korszak leképezéséhez..

Bennem még mindig pislákol a hit, hogy lehet jobb is annál sőt ennél is.., de lényegesen több megoldási képletem van, és a kor megítélésében is komoly tapasztalatom.. Viszont itt a hit helyett már konkrét, határozott, de átgondolt és gyakorlatban használható jövőterv kell.. Nem tudom, de valahogyan az országunk és a világ globális falu megnevezése és ennek elfogadása se jelent kiutat ebből a helyzetből.. Sőt…

Honlapom címének szellemében hiszek a túlélésben, de nem hiszek ennek politikai-technológiai módjában.. A fejlődés viszont az ebben hívők által félreértett matematika mindenek felettiségét reprezentálja.. A matematika elsősorban értelmezési mód, de nem az egyetlen. Így a mechanikus rendszerszemlélet nem tud mit kezdeni a „túlszaporodással”. Mivel mindent csak a gazdasági teljesítmény, fogyasztás, igazgatás, hatalmi forma alapján tud elképzelni.

Az emberről a legtöbbet művészete mond el.. Az pedig csak akkor „fejlődött”, mikor már teljesen értelmezhetetlenné vált.. Bármilyen művészet csak az emberiség értelmét, józanságát hivatott emelni, az élet örök fennmaradását segítő lelkierő gyarapításával.. Az igazi, vagyis igaz értékek ebben az alkotóerőben tudnak maradandóan megnyilvánulni.. Mikor az intelligenciát gépekre, elektronikára, programokra építik, akkor az értelem alul marad. Az ember mindenestől elhagyható lesz.. Túl vagy alul népesedve akár… A minket körülvevő maradék természet pedig legfeljebb hamis kulissza lehet.., mint a festett bálványok… Végül is onnan jöttünk.. Nemde?

2020. március havában