Állam – Ország – Haza – Nemzet – Polgárok – Nép

Országház

Állam – Ország – Haza – Nemzet – Polgárok – Nép

Elvont fogalmak, melyek meghatározzák a földi emberi civilizáció egy sajátos szerkezeti felépítését, amit demokráciának hívnak. Alapvetően más rendszerek is így épülnek fel, de ott az élen gyakran egy személy, vagy szimbolikus személy áll. Minden krízis – akár az egyes ember bármilyen válságpontja, mint saját élete magasabb szintre emelésének lehetősége – alkalmas volna arra, hogy ezt a képletet a fejéről a talpára állítsa.

Talán abban lehetne megfogalmazni a legfőbb hibát, amit rendre elkövetünk, hogy kihagyjuk ezt a lehetőséget… – Jesszusom! Csak nem politizálok? – gondolom magamban, mikor kora reggel ez a nyilvánvaló felismerés megtalál.

Nem kerülhetem ki a gondolkodást, de semmi esetre sem akarok bűnösöket megnevezni. Összefoglalva, az én történetemben mérföldkövet jelentő események valóban olyankor voltak, mikor látszólagos stabil életem, vagyis keserves küzdelmem a Rendszerrel, a Rendszer jóvoltából megint rémponthoz érkezett (lásd: történelem 1947-től napjainkig). Az emberben felmerül, hogy mekkora felelősséggel bírhat az egyén akkor, ha a kicsiny valójánál jóval magasabb besorolási szintű embertársai, nem méltók arra a feladatra, amit maguknak választottak, és hosszú, nem is mindig szabályos és tiszta küzdelemben megvívtak. De már a sugallt vegyes erkölcsi nívó is jelzi, hogy az ember gyakran méltatlannak érzi saját szerepét, és szívesen lemondana a felelősségről, de pechjére oda született, ahova született…

Tehát, hogy nem bonyolítsam agyon…, a legutóbbi „rendszerváltáskor”, is elmulasztotta az „elit”, hogy a sort a Nép kategóriával kezdje. Az „Istenadta nép” pedig – szokásához híven, várta, mi lesz ezután. El tudom képzelni azokat a jóravaló, vagy éppen zavarosban halászni akaró embereket, akikre az a szerep jutott, hogy valamiféle államot csináljanak, ahelyett, ami korábban volt. Ki kell mondani azt is, hogy a korábbi Rendszer sikeres volt abban a tekintetben, ahogyan a Nép gerincét megtörte, aminek az volt a következménye, hogy egyszerűen nem voltak sehol azok az emberek, akik a valódi országépületet fel tudták volna állítani. De most már inkább azt kéne megnézni, hogy nem lett volna-e jobb, gyorsan és világosan meggondolni, hogy létezhet-e valami más, mint amit ezer év óta próbáltak megvalósítani – sikertelenül.

Nos, sokszor elhangzik értelmes emberek szájából, hogy „nincs más, nincs harmadik út”. Annyiszor elmondták már, hogy mindenki el is hiszi. Kényelmes ürügy arra, hogy ne kelljen törni a fejünket. És talán nem unalmas folyton ismételgetni, de a Rendszer legfőbb programja: az embereket a gondolkodásról lenevelni. Így aztán a kis ember és a nagy ember se gondolkodik.

Ha csak gondolatban eljátszanánk azzal, hogy mégis elkezdenénk gondolkodni…, akkor elképzelhetnénk, mondjuk, hogy a Nép, mint Felség, alkalmas-e egyáltalán arra, hogy felelősséget vállaljon valamiért?

 Jelen pillanatban a címben szereplő összes fogalom körül hatalmas zavar van. Maguk, a fogalom alá tartozó egyének sincsenek tisztában saját szerepükkel. Mivel ezt a fura összefüggést soha nem vizsgálta senki behatóan, ez nem is csoda. Azt látom, hogy a fő gond éppen ebben a tényben van. Hogyan lehet az, hogy az állam az alá tartozó faktorok ellen dolgozik? Vagy, hogy – egy kutya – a népet semmibe veszi, vagy éppenséggel erkölcsileg-szellemileg lesüllyeszti, de ez hagyján: az országot, jobban mondva a Hazát is tönkreteszi. Vagyis azt a legfőbb értéket semmisíti meg, amin tenyészik az állam, nem pedig jó gazdaként bánik vele. Ergo: nem volna más dolga annak, aki itt rendet szeretne csinálni, minthogy a különálló elemeket egybeforrasztja.

 Könnyű azt mondani! – ütnek a hátamra közben, és lehet, hogy igazuk is volna. Mondani könnyű, de talán érdemes volna megpróbálni! Miközben az elemek – mondjuk polgárok – saját boldogulásukat hajtják, talán jobb volna a többiekre is gondolni! Aztán, mikor az Állam saját földjét, vagyis saját természetét rövidlátó, és megalomániás terveknek prédául veti… Számtalanszor kimondtam, és abba sem hagyom, hogy a legfőbb érték az a természeti környezet, ami a Hazát jelenti! Itt adódik elmondani, hogy ezt a szomorú következtetést vontam le, az eddigiekből: az államnak nem érdeke a természet javainak tisztelete, és gyarapítása!

Nos, az eszmélés után… azt hiszem, először is a fogalmakat kéne tisztázni.

Az Állam szerepét talán nem kéne jobban magyarázni annál, mint amit a médiumok tesznek éppen azért, hogy ne maradjon kétséges, mi a legfontosabb.

Az Ország, igenis nagybetűt érdemel, annál is inkább, mivel ez a fontos. Ám az Országot az Állam jelöli ki, nem úgy, mint régen, mikor a fegyverek révén került oda, ahol most van. De, ha ezt jobban megvizsgáljuk, mégsem változott semmi. A jelenlegi határaink mentén is a fegyverek, és az erőszak tolja arrébb a vonalakat, mint, mikor éppenséggel az alacsonyabb szintből alakultak az országok. Talán nem is kéne ezt annyira komolyan venni? Ebbe az irányba próbálják terelni a közvéleményt, amiről tudjuk, hogy mintha egészen más volna, mint a hírekben… A mai zavaros helyzetben, lehet, hogy le kéne mondanunk az országunk nagybetűjéről? Én lehet, hogy ebben is maradi vagyok, mert – amellett, hogy tisztelem más országát – szeretnék biztos lenni abban, hogy hol van a sajátunk eleje és vége, és mikor, miért változott; akkor milyen okból, és vajon milyen szándékok lapultak mögötte? De ez, amit nem szabad megkérdezni…

Viszont én is elkövetem az általam bírált hibát, és felülről kezdem az elemzést. Ebben is van valami logika, mert a fentebb leírt múlt által befolyásolt alsóbb régiók a felsők hatása alatt állnak ma is. Azt kéne megpróbálni, hogyan juttathatnánk el a polgárt a hazafi státuszába, vagy a népet a tömeg zajos és kiszámíthatatlanul kiszámítható állapotából, a nyugodt, higgadt, egymást tiszteletben tartó és értelmes közösség állapotához.

Akár itt véget is érhetne az írás, mint az eddigiek, a kérdések felvetése után ráhagyni mindenkire, gondoljon, amit akar. Végül is a gondolatébresztés is valami…

Azonban akkor ezzel az izgatáson kívül nem érnék el semmit. Valamit mondani kell hát.

 Ez a valami pedig egy olyan tudatosság felépítése, ami révén az egész konglomerátum értelmet nyer és hatással lesz minden más hasonlóan kaotikus rendszerre.

 A legfőbb akadály a szokások zárt rendszere.

Ezt próbálom minden írásomban fellazítani (lásd még: fellazítási taktika.. A múlt érdekes fogalma). Ugyanis a hagyomány és a szokás gyakran összemosódik. Ez azért hiba, mert a hagyománynak kikristályosodott, értelmes és hasznos szellemi magnak kell lennie, nem pedig opportunista, ad hoc szellemi hordaléknak. Minden jó, ami volt, és azt a jót használhatjuk a jelenlegi rossz helyett. Ez is könnyű képlet, amivel csak a kötelességünket tudjuk elhalasztani, ami pedig ránk vár, senki másra. Ez a címben szereplő sor megfordítása lenne, az egyes elemek megértésével és megfelelő pozícióba illesztésével. De erre azért nem került sor, mert elfelejtjük, hogy az a hagyomány, amire hivatkozunk, egyfelől a jelenben fel nem fogható, másfelől abban az időben jelennek számító hatalmi erők hatására alakult úgy, ahogy alakult. Ezeket az erőket kéne újból elővarázsolni, ami egyszerűen lehetetlen. Azt szokták mondani: „Az idő kerekét nem lehet visszafordítani!” Ezzel tulajdonképpen egy mozdulattal lesöpörjük azt, ami a múltból értékes és a jelenben arra használható, amire a maga idejében is jó volt. Tehát az eredeti szellem megkeresése és magasabb szinten való „frissítése” (netes nyelven), amivel tudunk valamit kezdeni. Ehhez azonban rengeteg türelem, energia, higgadtság, önmérséklet és más olyan tulajdonság kéne, ami önmagában is biztosíték lenne egy értelmes közösség (nép) megalkotására.

Tehát, az a költség és az a szándék, ami erre irányul nem lehet elég sok ahhoz, hogy az alakulat, végre olyanná váljon, ami fennmarad és másoknak is példát ad. Tulajdonképpen nem elégedhetünk meg azzal, ha nálunk rend és elégedettség, meg általános akarat van, ha mindenütt körülöttünk esik szét minden. De, ha már itt tartunk, a szétesés még nem jelent mást, minthogy az elemeket megfelelően összerakva, és némi értelemmel beoltva igazán jó kis élet jöhet létre a bolygón. Ezért ne essünk pánikba és apátiába, mert most van itt az ideje a régóta halogatott tetteknek.

Ezért hát vegyük sorra az értelem és nem a hagyomány vagy a szokás szerint, mit is jelenthetnek ezek az alapfogalmak?

Az Államon átugorhatunk, és jön a felépítmény a másik oldalon, az alapoknál:

Nép

Manapság a nép alatt mindazokat értjük, akik e határok között élnek. Mint tudjuk, ez a nép, jelenleg meglehetősen széttöredezett és más nemzetek fiai-leányai-gyermekei különféle szokások és hagyományok által zárt világban, gyakran egymás ellen szegülve élnek jól-rosszul. Már a legkorábbi korokban sem volt egységes, legalább is, amennyi információnk van róla. De van mégis valami, ami összetartja ezt a vegyes populációt, a nyelv. Ez már elég jó alap arra, hogy valamiféle egyetértés jöhessen létre. Persze, meg lehetne kérdezni az embereket afelől, hogy népnek tartják-e magukat, vagy, ha nem, akkor minek?

A nép fogalmáról mesékből és történelemkönyvekből szerezhetünk tudomást, de alapvetően akkor hivatkozunk rá, ha valamiféle ítéletet akarunk mondani, vagy valamilyen követelményt kihirdetni, ami a nép akaratán és szándékán múlik. Sok érzelem társul ehhez a fogalomhoz, ki is használják sokan, akik nem is biztosan értük, hanem rajtuk akarnak valamit elérni. Mostanság pedig lassanként kirajzolódni látszik egy olyan megítélés, hogy bizonyos erők magukat népnek deklarálják. Ebben nem is volna semmi rossz, ha egyébként mindaz, amit tettek és tenni fognak, megfelelően bizonyítaná azt, hogy kiérdemlik ezt a megnevezést. De jelenleg azokkal is kell még számolniuk, akik ehhez a néphez nem érzik hozzátartozónak magukat. Én szándékosan szeretném elkerülni, hogy bármilyen szegmenshez soroljanak. Ez csak egyszerű ténymegállapítás akar lenni. Azon is el kell gondolkodnunk, hogy egyáltalán ez a fogalom, létezik-e azon kívül, hogy beszélünk róla? Kellene, hogy létezzen, ez nem vitás. Akkor fog valóban megjelenni, ha ebben egyetértés lesz. Tehát kimondhatjuk, hogy a nép akkor lehet egy állam alapja, ha egyetértést mutat a leglényegesebb kérdésekben.

 Azonban, ha mindenáron egyetértést akarunk, lehet, hogy veszélyes útra tévedünk. Kapásból tudnék mondani legalább 5 dolgot, amiben biztosan egyet tudnánk érteni, azonban ezek nagy része vagy illetlenség, vagy hülyeség… Ezért nem szabad törekedni előbb az egyetértésre, mielőtt az értés valamelyest nem válik mindennapossá a köz- és a magánéletben. Tehát törekedni kéne (kell!) arra, hogy a dolgok között ne legyen értelmetlen, kellően nem megértett, tisztázatlan vagy gyanús elem, mivel ez már okot ad a különféle irányba történő véleménykülönbségekre. Az még ugyan nem baj, sőt jó jel, ha van vélemény, bár különböző. Azt tapasztalom, hogy az embereknek nem saját véleményük van, hanem olyan – általuk valamilyen érdekből vagy puszta szeszélyből esetleg információhiányból, tudatlanságból, manipulatív szándékból eredő – közismert szólam, ami véleménynek álcázza magát. Erre viszont nem lehet valódi egyetértést alapozni. Ameddig a véleményeket felülről sugallják vagy gyártják…, addig az óhajtott egység sem jöhet létre. Ennek pedig feltétele a tájékozottság. De a tájékozottsághoz megfelelő felfogó-berendezés kell, amit egyszerűsítve intelligenciának nevezhetnénk. Nos, nem mondhatom ki, hogy a magyar nép buta, mert ezzel nemcsak közvetlen hozzátartozóimat sérteném meg, az állam választott vezetőivel egyetemben, hanem önmagamat is, aki viszont, hite szerint igenis a nép tagjának tartja (tartom) magát. Ha mégis valahogyan ki akarom fejezni azt, hogy miben lehetne okosabb annál, mint amilyen most, akkor egyszóval az éleslátást kéne mondanom, ami a tudás olyasfajta esszenciája, aminek segítségével az ember meg tudja mondani önmagáról és a külvilágról, hogy mi. Mert – kérem alássan – jelenleg semmi sem az, aminek mondják, sőt, aminek látszik, pedig a látszat mindennél fontosabb ebben a világban…

Ezért, ha tényleg egyetértést szeretnénk, ha nem is most azonnal, hanem a jövőben, akkor sürgősen igazat kell mondani, még akkor is, ha azzal a kockázattal jár, hogy betörik a fejünk! Ehhez pedig bátorság kell! Tehát akkor is vállalnunk kell az igazmondást, ha előnytelenebb helyzetbe kerülünk általa annál, mint ahol most vagyunk. Ha már az igazmondással nincs baj, akkor ezt a dolgokról el kell mondani mindenkinek. Már jó régen megtanultam azt, hogy az igaz másoknak való közvetítése mennyire fontos. Ezt nyugodtan átvehetjük a legrégebbi hagyományokból, hogy mikor egy vándor összetalálkozott az úton egy másik vándorral, elmondták egymásnak azt, amiről úgy tudták, igaz. A statisztikai valószínűség szerint ez igaz is volt, ha csak az egyik vándor nem a hazugságtól remélt előnyt a következőkben. De mivel ketten voltak az úton és esetleg a másik jobban tudhatta a valóságot, nem volt okos dolog hazudni. Mert hazugság esetén jól elverhették a hátán a port, de igazmondás esetén már akár egy barátot és elvtársat is lelhetett az út porában. Mikor azonban felülről kezdték az igazságot hirdetni, igencsak gyanússá vált, hátha akarnak valami olyat, ami számunkra nem lesz kedvező a jövőben. Hogy ennek ellenére mégis a mai napig hiszünk a felülről jövő igazságokban…, ez is mutatja, mennyire buták vagyunk! Tehát van valami, amit jól használhatunk a valóság (igazság) megismerésére: a tapasztalást. Ne higgyünk el olyat, amit nem tapasztaltunk! De ez se lehet olyan szentencia, amit mindig és mindenkinek szó szerint kell vennie! Sok mindenhez meggondolásra van szükség, amihez megint csak gondolkodás kell. Tehát, gondolkodás nélkül nincs valódi nép! Súlyos ítélet, de egyet kell ezzel értenünk! Legalább ebben… Pedig, akik visszaélnek a nép nevével, mögé bújva tesznek mindenféle rosszat, nem akarják, hogy gondolkodjunk – ezt látni kell!

 Mi lenne akkor, ha a nép gondolkodóvá válna?

Először is felvetné ezeket a kérdéseket, amiről most szó van, és felkelne. De tudjuk, hogy az semmi jóra nem vezet. Mert végül is ez meggondolatlanság lenne egy olyan helyzetben, mikor minden hatalom azok kezében van, akik ellen lázadni támadna kedvünk. De akkor hatalmat kell adni a népnek? Erről is tudjuk, hogy addig nem lehet, amíg a nép a megfelelő értelmi érettséget nem tudja felmutatni. Vagyis minden kritikus helyzetben higgadtan, tudásának és igazának nyugodt biztonságával mer és tud megnyilatkozni. Ennek ellenkezőjéről igen sok rossz tapasztalatunk van. Addig pedig a nép nem más, mint turba (Hamvas).

Azért próbáljuk meg elképzelni, hogy van az a nép, ami gondolkodik és tisztában van hatalmával, még akkor is, ha ennek anyagi, súlybeli eszközei nincsenek a kezében. Annyit mindenesetre elérhet, hogy számolni kelljen vele. Tehát az a nép, aki gondolkodik, tisztában van saját hatalmával és igazával, és akivel számolnak, megalapozhat egy jövőbeli Államot, de közben azért még van egy-két faktor, amiről beszélnünk kell!

Polgárok

A következő kategória már a demokrácia egyik lényeges hivatkozási alapja, ami szinte a nép helyett jelenik meg a kommunikációban. Jóllehet, alkalmanként élnek (vissza) a nép fogalmával is, de a polgár – úgy fest – némelyeknek fontosabb, mint a nép. Talán ezt azért teszik, hogy a népet szándékosan alábecsüljék, mintha a polgár, aki főleg vagyonos, és ezért fontosabb elem egy iparra és fogyasztásra épülő rendszerben, és jobbára olyan helyeken él, ahol sokan vannak egy helyen és valójában mindannyian a központi hatalomnak vannak kiszolgáltatva. A nép pedig szürkületben jön elő és a kerítés mellett az árnyékban osonva próbál létezni valamelyest. A szó ezen kívül valamilyen büszkeséggel telt érzést jelenít meg, ha kimondjuk: Én Magyarország polgára vagyok! Igen. Jól esik ezt mondani. Főleg akkor, ha nagyobb részben egységes a szerkezet, lenn és fenn. Manapság viszont – úgy tetszik – sokan lesunyt fejjel, a határon, idegen nyelven mondják ezt, hogy azután idegenben, egy más hazában hamarosan az ottani rend polgáraivá vágyjanak válni. Vagyis a szó: polgár valami olyat sejtet, mintha kifelé mutogatna az ember. Oda, ahol jobb polgárnak lenni, mint itt. A polgár, ugyanis annak az Államnak tartozik hálával, aki jól ellátja mindenféle jogokkal és javakkal. Ebből a fogalomból züllik tovább a következő: világpolgár. Voltaképpen ezt a megnevezést nem igazán találom alkalmasnak arra, hogy tovább lehessen vele számolni, ha a többi elemet értelmesen fel akarjuk építeni. Eléggé lehangoló, de erre a véleményre jutottam.

Nemzet

 Vajon, mi lehet az oka annak, hogy egyfolytában ezt a kategóriát hangoztatjuk? Hát éppen az, hogy a polgárból sehogyan sem lehet nemzetet fabrikálni. Már a története is olyan a polgárnak, hogy arra mutat, ami majdan valamiféle nagy egység része kívánna lenni. Éppen ezért is veszik a kalapjukat, akik nem kívánnak néppé válni. – Hú de demagóg voltam!

De komolyan gondolom.

Tehát, maradjunk a Nemzetnél. Ezt már illene mindig nagybetűvel írni, mert egyrészt szent, másrészt éppen az az érték, ami elveszni látszik ebben a zűrzavarban. Tehát létezik egy gondolkodó, higgadt – és minden olyan, amit már eddig is írtam, és amit más is hozzátenne – emberi közösség, és ezen alapul a Nemzet. De a Nemzetnek van egy fontos forrása, ezt család-nak illik nevezni. És látjuk, hogy ez a forma is kihalóban van. Ha visszatekintünk a legrégebb korokra, akkor a nemzetségek, családokból jöttek létre, ami az erős kötődéssel szoros kapcsolatokat takar. Ezért a Nemzetre is az kell, hogy a legjellemzőbb legyen. Amint láthatjuk, a sokféle nemzetből verbuválódott országok valahogyan nem tudnak nemzetként megjelenni, ezért is ugorják át ezt a tételt, hogy valami mást tegyenek fölébe. Még mindig a nyelv az, ami valahogyan a nemzet eredeti jelentését kifejezi. Ezért viszont a világ számos helyén kolóniákban próbálják a Nemzetet fenntartani. Ez azután állandó konfliktusforrássá válik.

Haza

Az a kategória, ami az eddig taglaltak tér és lelkület szerinti magasabb szintje, de ebben viszont benne foglaltathat mindenki, aki ezt a teret, a nemzeteit és hagyományait és nyelveit tiszteli és megtartani, sőt szolgálni kívánja. Ha eddig felépült már a térben körülhatárolt emberek egyetértése által az, amit Hazának lehet nevezni, akkor már olyan nagy baj nem lehet. A Haza megint szent fogalom, amivel kisgyermeknek kelni és lefeküdni kell! A felnőtt az, aki ezt neki átadhatja. De hol van az a Nép, vagy az a Polgár, az a Nemzet, aki ma itt Hazát mond gyermekének? Igen: Gyere haza! – Ezt mondjuk, de nem tudjuk, mit is jelent. Ha majd jönnek mások és azt mondják: Menj innen, mert mi akarunk itt lenni! – Elgondolkodhatunk a Haza fogalmán. A Haza, kis jellel Háza lehet mindenkinek, akinek fedél van a feje felett. Akinek nincsen? Vajon Hazát ért az alatt a nyomor alatt, amiben tengődik?

De ennyire nem menjünk előre. A Haza csak akkor kötelesség, ha az egyetértés mindenki támogatását jelenti. A bajban és a hitben, hogy érdemes vallani a szent fogalmakat. Ha a becsület is valóban szent jelentéssel bír mindenki számára. Ez az apák-anyák és minden hatalommal rendelkezők saját példája szerint válik érvényessé.

Ország

Ha már minden rész egyet mutat, akkor a hit és a büszkeség abban, ami szent, megjelenik mások számára, és nevet kap. Nem az állam adja e nevet. Csak az egyetértés és a büszke hivatkozás teszi a sokaságot Országbíróvá. Az az ország, amit a hivatalnokok hada, és a törvények könyvtárai tartanak fenn, soha nem válik olyan hellyé, amit mások tisztelni fognak. Pedig a tisztelet az, ami az Ország népeit, gondolkodását, vagyis nyelvét, tetteiket, hagyományaikat és vágyaikat mások előtt értékessé teszi, és a határokat fegyverek helyett megvédi. De hol vannak már azok a határok? Hiszen a határokat nem a közösségek, hitek nyelvek, hagyományok, tettek, hanem a hatalmak, fegyverek, ármányok, vagyonok, érdekek, szövetségek határozzák meg, nem a szent szellemi értékek, melyek lelki gazdagsággal párosulnak. Tehát az Ország, amellett, hogy jogi kategória, és mint ilyen Állami alkotás, akkor lesz igazán legitim – törvényes a lélek, becsület és igazság szerint – ha mindannyian egyként valljuk. Akkor az Ország – ha úgy dönt – létrehoz egy Államot. De csakis akkor! Ezért bármelyik Állam, ami magát annak deklarálja, egészen addig, míg nem élvezi minden egyes tagjának bizalmát, egyetértését, igazságában való hitét, és támogatását, csak ingoványra épített bástya.

Az Ország, már gondoskodik minden egyes tagjáról, ha úgy tetszik: polgáráról, bármelyik emberen keresztül is, aki ott lakik. Tehát, ha olyan helyen járunk, ahol látván: éhezünk, enni adnak, ha fázunk, meleget, ha fáj valami, gyógyírt, együttérzést kapunk; – még addig nem jelent meg az Állam erre rendelt alkalmazottja, csak egy ember a sokaságból –, otthon érezzük magunkat. Vannak ilyen helyek a világban – mondják. Igaz, én még ilyet nem láttam, de hiszem, hogy van. Nálunk azonban nem ezt tapasztalom. És minden olyan országban, ahol átlépik az elesetteket, és tovább mennek, nem méltók a tiszteletre. De az olyan országokban, ahol van együttérzés, ilyet nem is látni, mert előbb karolják fel azt, aki rászorul, mint észrevennénk. Jelenleg arra kell számítanunk, hogy az elesettek támadnak ránk, ha kezünket nyújtjuk, és elveszik a pénztárcánkat, és még akkor örülhetünk, ha a szerveinket meghagyják…

Állam

Ha minden szint elfoglalja méltó helyét; van Nép, mely családokból; családok, melyek apákból; anyákból, gyermekekből állnak; van közös hagyomány, kultúra, nyelv, gondolkodás, egyetértés, Nemzet/ek; a Haza szent és az Ország sérthetetlen, már az Állam csak formalitás. Bárki lehet bármilyen poszton, ott helyt áll, megbízható, addig szolgál, amíg kell, vagy amíg rátermettebb át nem veszi a helyét, amihez nem ragaszkodik csupán azért, mert ezt a helyet tisztelet és anyagi jólét övezi. Ezt már nem is kell Államnak nevezni, elég az Ország is, ha mindenki ott van, ahol kell, amikor és ahogyan kell. Nem akarom ragozni, mennyire nem így van manapság. Ha annyira erőltetjük, hogy az Állam mindenek előtt, amíg az egyetértés és a rend egységes elfogadása nem jött létre, akkor ez félelmet, és kétoldali kirekesztést fog okozni. Az Állam kirekeszti a Népet, a Nép kirekeszti az Államot. Akkor az Állam alatt mindenki Hivatalokat fog érteni, és ott csal, lop, hazudik, árt, ahol csak tud, hogy így viszonozza az Állam felől érkező bizalmatlanságot, és elhagyást. És egy feltételnek mindenképp meg kell felelni az Államnak: egyetlen tagját/polgárát sem hagyhatja magára, és nem sértheti meg, nem feledkezhet meg róla, nem hagyhatja fedél, étel, értelmes tudás, tehetségének elismerése és tere nélkül! És, legfőképp: nem lehet az állami alkalmazás gazdagság forrása!

Manapság politikusnak lenni, vagyis állami hatalomra hajtani és abban lenni a legjobb üzlet. Holott olyan szolgálat kellene, hogy legyen, ami az összes erényt maximálisan nyújtja, akár átlagon aluli ellenszolgáltatás mellett is! Mikor hol itt, hol ott üti fel a fejét egy panama, vagy árulás, vagy bármilyen gazság, ami jeles főkkel függ össze, az emberben megrendül a bizalom. És ez milyen régóta tart!

Hogy ne ez a keserű igazság legyen a dolgozat végső apropója, adjunk egy esélyt a reménynek is, hogy a magyar, vagy szebben írva: Magyar, képes talpra állni, nyugalmat, erőt sugározni, és értelmet adni minden körülöttünk levőnek! Az a szeretet, ami jelen írásban nem kapott helyet, olyan megfoghatatlan és anyagtalan valami, ami csak hiányában érzékelhető, de azonnal megmutatkozik egy tiszta és igaz közegben, ami egyetértésre, bizalomra és a valóság tiszteletére épül.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.