Az erő legyen veled!

Az erő legyen veled!

Dudus, Kövi Család

Dudus, Kövi Család

Sokan nem tudják, hogy nemcsak a jó eléréséhez kell erő, hanem a rossz is erővel hat a tudatunkra. Ezért, ha a már meglévő rosszat akarjuk jóra változtatni, akkor is erőt kell alkalmaznunk.

Azonban a jó és a rossz jellegéből fakadóan a rossz erőt erőszaknak, a jó erőt jóakaratnak, jó szándéknak nevezzük.

Ez akkor kerül szóba, mikor kezdő szülők elkövetik azt a nevelési hibát, hogy a gyermek erőszakosságát figyelmen kívül hagyva, engednek ennek az erőszaknak. Ez még nem a „gonosz” jelenléte a kicsinyeinkben, csupán az EGO ilyetén megnyilatkozása. Az EGO pedig addig tágítja a körülötte levő teret, amíg a határokat meg nem tapasztalja. A határok kijelölése ugyanolyan kívánsága a gyermeknek, mint az összes embernek; a határok nemcsak korlátoznak, de védenek is. Ezek adnak teret a kreativitásnak. Ezért, éppen a megfelelő előjelű kreativitás kibontakozásához feltétlenül biztos és jól kijelölt határok kellenek. A későbbi személyiség kialakulása szempontjából létfontosságú a tisztelet alapú emberi kapcsolat rögzítése. Egy kisgyermeknek a maga értelmi szintjén kell megmutatni a tisztelet fogalmát, és ehhez valóban nagy türelem és odafigyelés, és kapcsolati intelligencia kell. Aki életének első 5 évében nem tanulja meg a tiszteletet, az kezelhetetlen, rigolyás, önző, agresszív személyiséggé válhat. Persze, sok árnyalata van egy gyermek pszichológiai fejlődésének, és ebben nagy szerepet játszik a veleszületett alkalmazkodási képesség. Azonban a határozottság, életrevalóság, nem azonos az akaratossággal, hiperaktivitással, vagy teljes elszigetelődéssel. Ahhoz, hogy a mások közötti harmonikus együttműködésre alkalmas személyiség kialakulását segítsük, sok tényezőt kell ismernünk.

A gyermek biológiai „létrehozása” nem igényel különösebb tudást, vagy szellemi-lelki érettséget. De a gyermek szellemi érettsége mégis függ a szülők, különösen az apa szellemi érettségétől. Kiderült, hogy a tapasztalati tudás átadódik az utódoknak, tehát egy drogos viselkedés, mint tapasztalat, legyen az nikotin, koffein, csokoládé, cukor, alkohol, állati fehérje, só, szteroidok, hormonok, vagy „keményebb” drog, amely szenvedélyt, függőséget vált ki a szülők valamelyikében, az erre való „hajlamot” átörökítheti az utódokba is. Ez is ráirányítja a figyelmet a szülők életmódjának, és a gyermeknemzés ideális idejének fontosságára. Azonban, ha nem csak „átlagos” képességű gyermeket szeretnénk, aki majd életünk további részében meghatározza mindennapjainkat, akkor érdemes már jó időben felkészülni a gyermek fogadására. Az ideális kor férfiaknál a 35-49 éves kor közötti időszak. Ez továbbtolódhat az egészséges „középkor” távolabbi szakaszára is, feltéve, hogy a férfi, mentes „mindenféle” szenvedélytől. Tehát a különféle kényszeres viselkedési módok is továbbadódhatnak. Emellett kiemelkedően fontos az ember Földön elérhető legmagasabb egészségi szintjére való törekvés szellemisége a szülők körében. Ennek szerepe pedig nemcsak az örökletes betegségek megelőzése, vagy a genetikai „regeneráció”, hanem az utód minden irányú ellenálló és természetes alkalmazkodási képességének lehetővé tétele. A beteges gyermek lelki fejlődése a betegségek során megtapasztalt felesleges szenvedés által gátolt, és rossz irányban meghatározott. Az önismeret, önnevelés felfedezése is jó esélyt adhat a jövőnek, ha meg akarjuk változtatni a jelenlegi trendet. Ehhez persze fel kell fogni azokat a negatív tendenciákat, melyek együttesen felelősek jelen korunk szellemi-lelki egészségi állapotáért.

Fontos megjegyezni, hogy az ilyetén törekvések nem jelentenek egy „kitenyésztett” emberi faj felé irányuló szándékot. Inkább azokat a hibákat, bűnöket, hanyagságokat, tudatlanságból eredő társadalmi feszültségeket lehet így orvosolni, amelyek a mostani korra jellemzők. Az agresszív gyermekekből uralkodó felnőttek lesznek, és a gondolkodás fáradságos gyakorlása helyett, a türelem megtanulása, az önkorlátozás intelligenciájának kifejlődése híján az impulzív magatartás könnyen vezet tragédiákhoz vagy olyan személyiség kialakulásához, aki könnyebben dönt a konfliktusok erőszakos „megoldása” mellett.

Az efféle habitus adminisztratív „letörése”, a „bűnöző”, vagy „garázda” lefogása, bebörtönzése, olyan módszer, ami csak rontja a helyzetet. A megelőzés ezen a téren kiemelkedő szereppel bír.

Ezért a „szülőnevelés” – ha erre a családban nincs mód, vagy elkésett beavatkozások lelki sérüléseket okozhattak – külön tanulmányt igényel.

Az eddig alkalmazott technikák, a különféle drámagyakorlatok, kognitív terápia, vallásos elvonulások, „átnevelések” – szerintem – csak „tüneti kezelésként” értelmezhetők, mivel a bajok gyökerét nem érintik.  Az agresszív, vegyi vagy gyógyszeres, sőt sebészi „megoldások” horrorisztikus vízióként eleve szóba sem jöhetnek. Az „eltérítés” vagy mentalizmus eseti módként jól alkalmazható, azonban hosszú távon nem eredményes. A „rábeszélés” a szellemi erőhatás révén látszólagos eredményt hozhat mivel az „alany” viselkedése nem meggondolatlanság, hanem rögzült jellemhibák komplex rendszereként értelmezhető. Ezeket a hibákat nem lehet egy csapásra kijavítani. A „katarzis” jelentőségét azonban nem szabad alábecsülni, de – véleményem szerint – ehhez az illetőben jelen kell lenni látens formában a helyes viselkedés csírájának. A „ráébredés” ilyetén jelensége akkor fejt ki maradandó pozitív hatást, ha a téves beidegződés ideje a kisgyermekkor utáni időkre tehető. A nagyon korai jellemalakulás, döntő mindenképpen abban a tekintetben, hogy ki mennyire lesz a későbbiekben fogékony saját hibáinak kijavítására.

A „veleszületett” jellem csak egyik tényező abban, hogy milyen felnőtté válik egy gyermek. Sokkal fontosabb a későbbi hatások jellege, amelyek akár az öröklött negatívumok gyengítésére is módot adhatnak. Ezért a nevelés szinte kizárólag a szülők pedagógiai, lélektani, egészségtani ismereteinek függvénye. Az óvoda, és az iskola nem az a közeg, ahol a jellemformálás pozitív folyamatai zajlanak, akkor, ha a családban szinte csak negatív példák veszik körül a gyermeket. Azonban a „falanszter” ideológia, még rosszabb irányt szabhat a jellemnek, mert semmiféle „műcsalád” nem alkalmas az adott személy szükségleteinek kielégítésére. Ezt így kimondani elég súlyos ítélet, de szembe kell néznünk ezzel a komoly problémával. Család nélkül nem lehet érett személyiséget kialakítani. Márpedig a nevelés olyan tevékenység, mikor a gyermek alaptulajdonságainak figyelembevételével, és állandó interakciókban, a család erejének segítségével, a személyes jóakarat, a szeretet meleg és befogadó hatásával jön létre maga az Ember. Ez úgymond: „lélekszobrászat”. A tudás, művészet és pszichológia nemes elegye. A vallások lélekre gyakorolt hatása gyakran olyan agresszió, ami a lélek és a pszichikum sérülésével jár. Ez is volt mindig a rejtett szándék. Annak a félreértése, hogy csak terrorral lehet a „gonoszt” kiűzni a lélekből, amelyben eredendően lakozik. Ez a tevékenység előbb a külső terror, később már az önkényszerítés formájában nyilvánulhat meg. Ennek ellentéte a teljes magára hagyás, a lehető legrosszabb módszer, ha nyílt szellemű. alkalmazkodó, kreatív lélek kialakulását akarjuk segíteni. A parttalanság, korláttalanság, un.: „szabadság” kierőszakolása a kezdeti természetes késztetések után már életformává válhat, ami torz, uralomra vágyó személyiséghez vezethet.

A civilizációs Rendszer, jelenlegi, kezdetleges formáiban az efféle tulajdonságokat fel lehet használni még agresszívabb, még nagyobb hatásra törő hatalmak érdekében. Ezért a verseny alapú, „amit akarok, elveszem” jellegű lelki alkatok preferáltak, és ezek előrejutása könnyített. Azon túl, hogy a „háttérhatalom” szívesen alkalmazott katonái között ilyeneket találunk, még az általános félelem, és közönyösség is teret enged az efféle lelki alkatú emberek egyre feljebb jutásának. Mikor megjelenik előttünk egy akarnok jellem politikusi vagy katonai szerepben, már nincs mit tennünk, mert saját csapdánkba kerültünk. Ahhoz, hogy világunk ne rohanjon tovább a pusztulásba, mindenkinek tennie kell valamit! Az erő alkalmazásának nem módja a fegyverkezés, és tömörülés, valamint az erővel való fenyegetés, a megfélemlítés. Ezek a módok a sötét történelmi korok maradványai, és csak az ilyen példák sematikus alkalmazásának tekinthetők, nem pedig valamiféle „megoldási képletnek”.  Ahhoz, hogy nem a „válaszcsapás”, vagy „megelőző csapás” reflexe legyen az egyetlen választható alternatíva, ha erőszakos hatás ér minket, jól rögzült, önismerettel, széles látókörrel, jóindulattal, alkalmazkodó képességgel körülbástyázott személyiség kell! Az önvédelem legutolsó módszere a fizikai hatás alkalmazása, ezt jóval korábbi megfelelő reakcióknak kell megelőznie, vagy elhárítania. Azonban nem eshetünk át a képzeletbeli ló túlsó oldalára! Az élet védelme érdekében mindenkinek joga van személyes testi-szellemi-lelki egészségének fizikai úton való védelmére is!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.