Túlélők ösvényei

Túlélők

A túlélők ösvényei

Mikor, 15 évvel ezelőtt megírtam a „Túlélési praktikák” c. könyvet, mely másik két könyvvel együtt csak saját adathordozókon létezik, megfogalmazódott bennem a túlélés egyedül választható módja. Manapság, ha valamire azt mondjuk: „Ez az egy igaz út létezik”, rögtön a megszállottság és vakhit bélyegét sütik ránk. Amit ma látunk, hogy egymást érik a különféle „túlélő” kurzusok, filmek és minden más médium ezt a témát ragozza. Mit is ért ma az ember „túlélés” alatt?

Ezek a kiadványok és „realty show”-k valami olyan gondolatot sugallnak, hogy most azt látjuk, ami valójában van, a helyett, amit úgy „csinálnak” nekünk. Eközben ezt a valóságot adják el „igazinak”, de tudnunk kell, hogy egyik sem valódi.

Mit akarnak beültetni minden egyes ember elméjébe?

Azt, hogy hálásak lehetünk ennek a világnak, pontosabban Rendszernek, hogy benne élhetünk.

Azonban az emberek közérzete, válságai, melyek szinte csak gondolati, vagy lelki válságok, egyre rosszabb képet mutatnak, de nem vesz róla tudomást az adminisztráció, mint ahogyan a világtörténelemben számos alkalommal történt. Mit tehet hát az ember, aki képtelen elfogadni, hogy holnap biztosan rosszabb lesz, mint ma, és ma észrevehetően rosszabb, mint tegnap? Azokhoz a sémákhoz nyúl, melyeket tálcán kínálnak neki.

Az egyik ilyen séma a közöny. Nem észrevenni, nem tudomást venni róla. A másik az agresszivitás, és ez az, amit a fent említett médiumok meglovagolnak. Azok a sztárok, akik ezeket a kiadványokat fémjelzik, tagadhatatlanul rendkívüli emberek, azonban egy dologban mindannyian egyek (néhány kivételtől eltekintve!): ahogyan a show véget ér, sietnek vissza jó meleg civilizációba, kivételesen jó anyagiak közé. Azonban az a jövő, amire minket így felkészíteni szándékoznak, nem ismer ilyen hátországot. És ez a jövő nem holnap, hanem ma játszódik, sőt már tegnap és tegnapelőtt is ezt a jövőt élhette meg az emberiség, csak a mai katasztrofális állapotok semmiféle meneküléssel nem kerülhetők el.

De vegyük sorra azokat az eszméket, melyek ezeket a „műveket” meghatározzák:

-A világ nukleáris katasztrófát, világháborút szenved el

– Természeti katasztrófák megbénítják a közigazgatást, közellátást, közlekedést, vagyis a teljes civilizációs rendszert.

– Az egyre erősebb napkitörések megbénítják az összes árammal működő eszközt, és összeomlik a teljes rendszer

– Kozmikus katasztrófa küszöbén állunk vagy már be is következett

– Világjárvány tör ki, embertömegek pusztulnak el, szintén megbénul a civilizáció

– Egy szűk elit kaparintja kezébe az összes nemzet és ország irányítását, dühöng a terror, minden egyéni akaratot megsemmisítenek, mindenki kényszermunkára lesz kárhoztatva.

– Elfogynak a földi energiakészletek, éhínség, pusztulás

– A szegény országok lakói elözönlik a „fejlett” országok területét, rablás, népirtás, és a fentebb vázolt forgatókönyvek.

Stb.

Nagyjából efféle jóslatok hatására az emberek készleteket halmoznak fel, fegyverkeznek, erődöket, bunkereket építenek, ősi természeti technikákat tanulnak.

Valami oka lehet annak, hogy ez a téma manapság jól eladható.

Az ok ugyanúgy a Rendszerben gyökerezik, mint a megvalósítás. Ami pénzt hoz, azt addig kell csinálni, amíg van rá kereslet. Ezt a keresletet csak fokozza az a sok mesterségesen gerjesztett háború, gazdasági összeomlás, aminek nap, mint nap tanúi vagyunk. Tehát semmi sem állíthatja meg azok sietős felkészülését, akiknek van elég vagyonuk a felhalmozásra, építésre. Vajon mit tegyen az, aki valamilyen munkahelyen robotol és jövedelme még arra sem elég, hogy magát és családját fenntartsa. Semmi luxus, semmi bunkerépítés, csak a legsilányabb szemét, amit élelmiszerként adnak el neki, és hozzá az a „kultúra”, ami végképp lezülleszt.

Tulajdonképpen a túlélés sajátos módja a „csőlakás” is, ami szintén egyfajta menekülés a biztos vég elől, némi olcsó felvizezett bor, összeöntözött ital, és bolti kis üveges „hungaricum”, vagy bármi, amitől felejteni lehet. Ez is még akkor kezdődik, mikor az illető „rendes” polgár és csak reggel-este hajtja fel a búfelejtőjét a mindenképpen útba eső koszos lebujban.

De kanyarodjunk vissza a jól prosperáló kiadványok szelleméhez.

Vannak ugyebár mostanában azok a túlélő-filmek, melyekben azt mutatják be, hogyan élne meg az ember ruha és bármilyen civilizációs eszköz nélkül a vadonban, vagy olyan helyen, amely nem bővelkedik az ember számára alkalmas feltételekben. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy mintegy 30 éve repítette világgá a sajtó, hogy egy német ember be akarta bizonyítani, hogy az ember a majomtól származik és ruha nélkül fán élt. Kb. 2 év múlva vastag szőrzetet növesztett… Vagyis, az ostoba és kockázatos dolog, hogy a jelenlegi városi embereket csupaszon a szélsőséges hőmérsékleti tartományokkal sokkoló dzsungelbe visznek. De jó nézni, hogy mindig ugyanazokat a marhaságokat csinálják, és eleve szándékosan hajszolják bele a jelölteket megoldhatatlan helyzetekbe, hogy rögtön sulykolhassák, mennyire jó dolog városban élni.

Igyekszem követni ezeknek az embereknek a történetét, holott tudva tudom, hogy igen ritka kivételektől eltekintve, jól megírt forgatókönyvek szerint készülnek a filmek. Az „alanyok” viselkedése is rendre ugyanazt a sémát követi. Először buzog bennük az önbizalom, ami idővel megfogyatkozik, mindenféle gonosz teremtmények kereszttüzében kis híján feladják, majd boldogan borulnak egymás és a civilizáció nyakába és megtérnek a légkondicionált lakásaikba.

Egyre erősödik bennem a gyanú, hogy mindez megint egy csúf manipulációs etetés, amivel a minket irányítani akaró körök csak azt kívánják kioltani belőlünk, akik még eszünknél vagyunk, hogy nélkülük senki sem élhetne, és a pénz, jólét csak általuk létezik. Tény, hogy a pénz valóban általuk uralkodik, és már sikeresen gúzsba kötötte az emberek még valahol pislákoló túlélő ösztönét.

Emellett van ennek az őrületnek (!) egy sor praktikus következménye:

A tömegtermelés fenntartása, eladhatatlan készletektől való megszabadulás. Régen felhagyott katonai bázisok, használt vagy kipofozott harci eszközöktől jó áron való megszabadulás. Amerikában nagy hagyománya van a bunkerépítésnek, ahogyan azt a „hidegháborús” időkben gerjesztett hisztériakampány elvárta. A „szabadság és demokrácia” hazájában volt és van mit veszteni, ha az a világ, melyet illúziókból és más népek verejtékéből felépítettek, hirtelen összeomlik. De vajon meddig lehet fenntartani ezt az irracionális helyzetet, amit a földrész „felfedezésekor” teremtettek, mikor egy ország vezetői, akik a bevándorlók utódaiként az „Új Föld” lakóinak és állatainak kiirtásával kezdték a történelmüket, miután megízlelték azt az egyedülálló lehetőséget, hogyan tudták a teljes törvénytelenség és gigantikus vagyonépítés szabadságát kihasználni, sőt ugyanezt kiterjeszteni a tőlük több ezer mérföld távolságban élő népekre? Hogyan tudták a gazdasági és katonai terror gyakorlatával az egész világot befolyásolni? Ezt a módszert, mára tökélyre fejlesztették, úgymond „politikává” nemesítették, és hogyan tudja manapság ezt a világ szinte minden népe elfogadni? Nem is gondolhatja senki ebben az óriási „reality” országban azt, hogy ez így örökké fog tartani?

Amikor itt a normális törvényesség – nem teljesen kidolgozott – formájában, fotelből nézzük, ahogyan a fent nevezett ország tisztes polgárainak apraja, nagyja állig felfegyverkezve lövöldöz… Kinek kéne ilyenkor félni?

A bűnözőknek, akik amúgy is illegálisan tartanak fegyvereket, sajnos nálunk is…? Vagy azoknak, akik a jelenlegi törvények értelmében nem védhetik meg magukat megfelelően?

Szerintem a fegyverek semmit sem oldanak meg. Azonban, ha én néznék farkasszemet egy gonosztevő fegyverének csövével, valószínű, hogy én is szívesebben védeném meg magamat ugyanolyan vagy még hatékonyabb eszközzel…

De – mint tudjuk – nem ez a túlélés igazi módja.

És nem is erről szólt az a bizonyos könyv.

Van még valami, amit nem hagyhatok szó nélkül:

Mikor azt látom egy filmben, hogy a szó szoros értelmében az éhhalál küszöbén egyensúlyozó túlélők azon siránkoznak, hogy nincs mit enniük az őserdőben…, a jelenetben az egyik szereplő mögött egy jókora banánfüzér hever… Valahogyan a filmkészítők figyelmét elkerülte ez az apró momentum. Vagyis: az összes ilyen film azt sulykolja, hogy a természetben képtelenség egészségesen, jó erőben létezni, csak ha minden fellelhető állatot levadászunk, és tűzön megsütünk.

Ez a filmek alapkoncepciója és a történetek minden esetben ezt járják körül.

Alig esik szó arról, hogy az őserdőben rengetet olyan növény él, amely teljes értékű élelemforrás, ám az valóban tény, hogy a két túltáplált és elpuhult „túlélés oktató” (minő elmebeteg foglakozás, vagy titulus??), a kaland végére egészen tűrhető testet kap, még úgy is, hogy összeesznek tücsköt-bogarat, kígyót-békát. Fő szlogen, amit minden szereplő szájából a filmek alatt tucatszor hallunk, a fehérje, ami csak állatból eredhet. Azután, egy néhány esetben a túlélő pár egyik tagja a bemutatkozás alkalmával olyan „szélsőséges” elveket vall a táplálkozásról, hogy csak növényen is élhetünk, a film jól megkomponált pontján feladja elveit és jóízűen falja az adott állati tetem sült-főtt részeit. Lám, a „valódi” természeti körülmények között nem működnek az efféle szélsőségek… Azután az „ősi társadalmi szerepek” beigazolódását láthatjuk a vadászó férfi és a kunyhóépítő, gyűjtögető női szerepről.  Ezt az évszázadok óta fenntartott beteges sémát újraírva és felelevenítve könnyen elfogadhatóvá teszik a naiv néző számára. Sokan képtelenek nézni ezeket a filmeket, mert a primitív túlélő technikák alkalmazása rémisztő gondolatokat ébreszt arról, hogy mégis jön a világvége?  Ezen kívül: Mi értelme van ezt nézni, hiszen mi már túlhaladtuk ezt?

Miért van az, hogy egyetlen olyan film sem készül, vagy csak nem terjesztik széles körben, hogy mi minden ehető még a kígyókon, gilisztákon, hernyókon és más efféle gusztustalan és fertőzéseket terjesztő állatokon az őserdőkben, melyek még néhol magukon viselik az Éden minden kincsének jellemzőit? Vagy pl. teszem azt, mikor a kaland 20 napra tervezett, de több mint egy hétig semmit sem esznek a szereplők, mégis menetelnek, menedéket építenek stb? Elmondják, hogy napi 13 (!) liter vizet kéne meginniuk, miközben pár korty vizet találnak egy pocsolyában… Több mint elgondolkodtató – persze azok számára, akik komolyan nézik az efféle filmeket és képesek gondolkodni is közben…

*

Azonban az emberek többféle módon próbálkoznak a túléléssel. Ezek mindegyike zsákutca, de arra jó, hogy lelkiismeretünket elaltassa, és elhitesse velünk, hogy „mi mindent megteszünk, hogy egészséges, hosszú életet éljünk.”

A fentebb említett közönyön túl, ami szintén egyfajta túlélés, hiszen ideológiát is fabrikáltak hozzá, ami tömören ennyi volna, hogy „ha nem görcsölök semmin, tovább élek”, léteznek államilag (Rendszerileg) támogatott módozatok, melyek igen költséges, de a Rendszer számára jól jövedelmező alrendszereket tartanak fenn. Ilyenek a vitaminszedők.tabletták2

Akik ezt választják, napra, napszakra, helyre, korosztályra lebontott módon és választékban, lapátszámra tömik magukba a különféle pirulákat, kapszulákat, kivonatokat, koncentrátumokat, hormonokat, mindent, amit, a drog- és „gyógyhatású készítmény-ipar” előállít és forgalmaz. Igen nagy súlyt helyezve a „hiteles” reklámra és jól fizetett szakértőkre. Sajnos ide sorolható az is, ami egyébként jóindulatú és akár még támogatható is lenne, ha nem ugyanazzal a szándékkal adnák el és fogyasztanák, mint a drogipar csodás „fejlesztéseit”. Ez pedig a gyógynövények túlélési céllal való fogyasztása. Annyit azért meg kell jegyezni, hogy a gyógynövényekkel kapcsolatost tudás és sok ezer éves tapasztalat egészen addig, amíg bizonyosságot nem nyerhettünk az ember egyedül egészséges, és ténylegesen is életminőség-javító, valamint túlélés meghosszabbító táplálékainak köréről, mintegy megalapozta azt a tudást, mely végül megnyugtatóan lefektette az alapelveket. Ezen túl ez a hatalmas ismeretanyag, olyan helyzetekben is jó segítőeszköz, mint a Rendszer által, ha nem is mindig közvetlenül, de közvetetten előidézett járványok, vagy olyan élethelyzetek, melyek a civilizációs káosz (vegyi, biotechnikai, és más, csak az „újkorban” létező veszélyforrás) nélkül nem léteznének. Még egyszer hangsúlyozom, hogy ezen a területen számos zseniális és jó akaratú ember tevékenykedik, mégis többet ártanak, mint használnak. Ugyanis azt erősítik meg az emberekben, hogy nem a gondolkodáson és napi rutinon kell változtatni, hanem valamilyen külső anyaggal kvázi „elnyomva, vagy helyreállítva” a rossz életmód káros következményeit, egyébként minden maradhat a régiben. Ez a kritika illeti meg az összes „fitnesz” és más „kúrahely”, igencsak jól jövedelmező iparágát is, hiszen, ha egyszer egy évben némi „szerviz” történik, akkor minden hibát elfelejthetünk.

Azért, annak a félelme, hogy valami még sincs rendben, szinte mindenkiben ott motoszkál, mert ahhoz, hogy megértsük, mi hoz minket helyre, tudnunk kéne mi az a hely, ahol most vagyunk, és mi az, ami valóban ránk van szabva és ott a legtöbbet tehetünk magunkért?

Ezen kívül létezik a valóban beteges módja a túlélésnek, ha egyre csak hajszoljuk a legveszélyesebb helyzeteket, legártalmasabb közegekben tartózkodunk, a testünket telítjük, a mindenki által közismerten halálos kockázatot jelentő anyagokkal, közben azzal kérkedünk, hogy mi olyan erősek vagyunk, még ezt is kibírjuk. Ez a fiatalabb nemzedékekre nézve a legpusztítóbb és a jövőt tönkretevő ostobaság. Hivatkozási alap Nietzsche ismert mondása: Ami nem öl meg, erősít…

Utoljára hagytam az Egészségügy mindent átható hatalmát, mely formálisan is kisajátítja magának az egyes embert, családját, gyermekeit, jövőjét, mindenki által elérhető legmagasabb szintű egészségét. Ez annál is inkább így van, mert a különféle oltások és egyéb folyamatos „kezelések”, melyek végigkísérik az emberek életét, szűk korlátok közé szorítják életünk megjavításának lehetőségét. Olyan kórokat, akut betegségeket „hozva létre”, mint az érrendszeri betegségek, Alzheimer kór, Parkinson kór, demencia, allergia, reuma, autoimmun-betegség, krónikus gyulladások, emésztőrendszeri zavarok, rák, hogy csak a legrémisztőbbeket említsem. Még haló porában is bitorolja azt a kincset, amit csodás titoknak: életnek hívunk.

Van még egy módszer, ami tulajdonképpen a civilizáció alapjának tekinthető, legalább is az un. „fejlett, nyugati társadalmakban”: ez a túlélő praktika a gazdagság. Ki ne szeretne milliárdos lenni? Akkor már semmitől sem kell félnünk. Vagy mégis? Ezt se tapasztalja meg egyetlen csóró se! Attól kezdve oda a nyugalom! „Mi lesz a tőzsdén? Hossz vagy bessz? Mit vegyek, hogy megérje? Betegség?  – A pénz megoldja (?).” Ha addig gürcöltél, soványan, de többé-kevésbé egészségesen, mostantól idegbeteg leszel, elhízol, és tényleg úgy fogsz festeni, mint egyes rajzokon a bankárok. Arról már nem is beszélve, hogy attól kezdve mindenki a vagyonodra fog pályázni, még az életed is veszélybe kerül, ha ugyan az idegbaj és az idegesen összeevett szemét nem visz előbb a sírba… Aki egyébként nem akar gazdag lenni, annak ez a világ egyenlő az örömmámorral:  a vágya biztosan teljesülni fog… A gond csak az, hogy ilyen ember kevés akad, de ritkán az is előfordul, hogy, akik szügyig gázolnak a tejtermékben (tej-vaj) és minden földi jóban (bélszín – francia pezsgő), egyszer csak otthagyják az egészet és elköltöznek a sivatagba – Ők tudják, miért…

*

Nos, vegyük akkor fontolóra, mi is volna a valódi túlélés, ezek helyett a ponyva-szemetek helyett?

Előre bocsátom, hogy ez a túlélés ideális esetben működne az esőerdőkben, de elég jól funkcionál városokban, azonban igazából vidéken bármilyen éghajlat alatt megvalósítható. Ebben a túlélésben nem esik szó fegyverekről, mégis képesek lehetünk önmagunk, családunk és javaink védelmére. A fegyverek fogalmának kvázi kiterjesztésével azért mégis kaphatunk lehetőségeket akár a gonosz erők ellen is.

Első helyre kell vennem azt az ideológiai és adminisztratív kampányt, amit a tudat megzavarásával és annak a sulykolásával folytatnak, hogy az élet minden lehetőségét ki kell használnunk! Értik ebben a konzumvilág kimeríthetetlen fantáziával előállított (szó szerint értendő: élettelen „dolgokból” legyártott), összehányt, ételnek kinéző veszélyes hulladékainak széles körben ember által fogyasztható, sőt ajánlott „termékeit”, s azok minél kimerítőbb választékát. Érthetővé válhat az is, hogy vajon miért kergeti a „fejlett világ” embere a minél különlegesebb ételek megismerését, mivel az eredeti ételekhez ritkán, vagy alig jut hozzá, de ha mégis, akkor szerénységükkel és egyszerűségükkel nem vehetik fel a versenyt az önmagát agresszívan kínáló, színes, illatos, erős ízekkel megkomponált „dolgokkal”. Legfontosabb tulajdonságuk – és ez már önmagában is figyelmeztető kellene, hogy legyen! –függőség kiváltó voltuk.

Valaki, aki saját kezébe kívánja venni sorsát, esetleg születendő gyermekeit is a legtöbb életlehetőséghez akarja juttatni, már az első próbálkozásánál belebotlik a lekicsinylő és majd, hogy nem gyengeelméjűeknek kijáró „jó tanácsokba” és rémisztgetésekbe, melyekkel el akarják téríteni ettől a szándékától. Azok az időről-időre felbukkanó „hihetetlenül egészséges és sikeres” csodamódszerek is azt szolgálják, hogy tévútra vezessék az ingatag és bizonytalan embereket, hiszen a hivatalos közvélemény abban érdekelt és azt tartja legálisnak, ami a kirakatokban és a pultokon kínálja magát, az étlapokon található. Ha olyan rég elfeledett, vagy sohasem volt „ősi” étrendeket találnak, melyek legfőbb erénye, hogy néhány ételfajtát kizárva, tulajdonképpen ugyanolyan alapsémát engedjenek meg, mint azt a kulináris átlag elfogad: feldolgozott, elegyített, hőkezelt, fagyasztott, ezer módon tönkretett eredetileg fogyasztható elemekből összeállított, gyakorlatilag a művi anyagokkal egy szintre kerülő „élvezeti cikkeket”, akkor készséggel elhiszik, és teljes odaadással alkalmazzák is ezeket.

Ellenben az egyszerű, pár természetes élő zöld és gyümölcs, a tiszta víz, napfény, munka, ehhez társuló pozitív életszemlélet nem jelent igazi alternatívát a tömegek számára. Sőt, akár betegségként is megbélyegezhetik („Orhtorexia”), mint holmi idegbajt, elferdülést sütve rá. Eltekintve attól, hogy labilis idegzetű emberek akár az étkezést is kiszemelhetik valamiféle médiumként, amivel kisebbségi komplexusukat elnyomhatják. Ezt a fajta eltévelyedést, ami valójában a konzumvilág tudatlan és lázas elutasításában gyökerezik, nemcsak az étkezés és az egészségkeresés terén tapasztalhatjuk. De ennek az étkezéssel való összemosása, és „kezelendő” zavarnak való kikiáltása jó ok arra, hogy azokat a számban és hatásban egyre gyarapodó és valóban példaértékű, hiteles életreformereket; azon személyek köré tömörülő, már-már a bebetonozott „törvényeket” veszélyeztető, tiszta szándékú és nagy tapasztalatokkal rendelkező embercsoportokat az átlagosan önpusztító élvhajhász többség előtt lejárassák.

Állítom és gyakorlom a túlélés tiszta, békés módját, ami semmi és senki ellen nem irányul, még ha elterjedésével megsemmisítené is a jelenlegi konzum-szemléletet, és gyakorlatot. Tényleg sokan sokat vesztenének, ezért nem is csoda, ha minden módon el akarják téríteni azokat, akiket megérintett a természet ereje.

Valóban nehéz ilyen körülmények között megvalósítani ezt, de lényegesen könnyebb, mint szenvedni, orvoshoz járni, idő előtt kimúlni ebből a világból. Ugyancsak könnyebb, mint vagyonokat ölni olyan szemetekbe, mint konzervek és un. „tartós élelmiszerek”. A fegyverek halmozása pedig öngyilkossággal is felér. A különféle betonszörnyek építése is csak pótcselekvés, mert attól nem véd meg senkit, amit odabent csinál…

A tényleges túlélés nem más, mint önmagunkkal és a szent természettel való azonosulás, megismerve a természet rejtett titkait és benne helyünket. Sajnos ennek a túlélő szellemnek is van alternatívája: az a megállíthatatlan pusztulás, amit az ipar, kereskedelem, politika, hadászat gátlástalan gaztettei okoznak. Nem mondhatom, hogy örülnék annak, ha csak a tisztán étkező békés emberek maradnának életben bármilyen katasztrófa után, de ki meri azt mondani, hogy ez a katasztrófa még nem kövezett be?

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.