Hormonkontroll

I.

/A cikk szigorú összefüggésekre épülő folyamatgondolkodásban íródott. A jobb megértés érdekében ajánlom  a részek sorrendben történő olvasását! Köszönöm! – a szerző/

Az endokrin rendszer az emberi szervezet legtitokzatosabb és legbonyolultabb szervrendszere. Ezzel azt hiszem, laikus létemre sem mondok nagy butaságot. Nem kívánok túl „szakszerű” lenni, hanem egy átlagember által könnyen hozzáférhető megközelítést fordítok a lélek nyelvére. Ha „lelket” mondok, még nem biztos, hogy a mindennapi értelemben vett lélekről beszélek, hanem egy olyan összetett hatásmechanizmusról, amiben a tudat, és annak minden szegmense, vagyis az „őstudat, univerzális tudat, kulturális tudat, biológiai tudat”, és még számos vonatkozása is kapcsoltan részt vesz.

 Első sorban különbséget kell tenni a jelenkori ember, a civilizációs hatások által befolyásolt ember és az összes többi „vad” élőlény szervezetének működése között. Ugyan, az állatok is kapnak eleget abból a szinte követhetetlen „jótéteményből”, ami az „áldásos” ipari-konzumvilág mindent eluraló hatalmának „mellékes” következménye, de többnyire nem élnek műanyagok, fémek, vegyszerek közvetlen környezetében, illetve, nem igényelnek külön „gyorsítókat, nyugtatókat, altatókat, antibiotikumokat, szteroidokat, színezékeket, illatanyagokat stb. Azonban a víz, a levegő és a talaj már át van itatva mindenféle aromás anyaggal, nehézfémmel, mérges gázzal, és a háztartásokból ellenőrizetlenül kiáradó szennyekkel, melyek „tisztítása”, enyhe túlzással sem nevezhető tökéletesnek. Az állatok viselkedése is lassan változni látszik, de ebben a tekintetben, nagyságrendekkel több tartalékkal rendelkeznek, mint a több tízezer éve mesterséges környezetben élő ember. Az ember háziállatai, főleg a „nagyüzemi állattenyésztés” – kertelés nélkül fogalmazva: állati halálgyár kiszolgáltatott lényei bőven kapnak olyan célzott anyagokat, többek között hormonokat, amelyek megváltoztatják viselkedésüket, de mindenek előtt, fajukra jellemző testi adottságaikat. Ezért ők már sokban hasonlítanak az eltunyult, túlsúlyos, városi emberre, vagy éppen a végsőkig kihajtott élsportolókra.

Az eddigiekből jól látható, hogy egy erősen befolyásoló hatásrendszerről beszélünk, amely éri az embert saját jószántából, vagy „csak” átlagosan…

Ebből az aspektusból ritkán lehet látni a testében-lelkében természetellenes emberi lényt, ezt előrebocsáthatom!

Az állatvilágban kell-e külön inspiráció ahhoz, hogy egy állat a saját érdekében tegyen meg valamit? – feltehetően nem, mert az életrevalóság kérdése a születéskor eldől. A „születés parancsa” egyetemes parancs, és aki/ami ellenáll ennek a parancsnak, el sem kezdi az életét. Az ember esetében már ekörül is sok nehézség van. De tegyük fel, hogy egy születendő gyermek olyan környezetben látja meg a napvilágot, amiben minden lehető feltétel adott. Tekintsük a földi átlag feletti paramétereket, és vegyük hozzá a gyermek szüleinek „természethez közeli” életkörülményeit. Ez volna a kiindulási pont, az optimum, amihez a nála kedvezőtlenebb körülmények között születő gyermek, és a felnövő ember viszonyul.

Az ideális feltételekhez a környezetből és a táplálkozásból bekerülő idegen anyagok teljes kizárása szükséges! Rögtön az elején ember és állatai egyaránt részesülnek a „Globális Egészségügyi Intézmény „gondoskodásában”, vagyis oltásokat kapnak! Ma már alig akad, aki tisztában volna ezek hatásaival, de az Internet világa lassanként valós képes fest ezek tényleges hatásairól. Nem is örül ennek a fentebb jelzett intézmény! Ezért ebből kimaradni – enyhén szólva is ­– kockázatos. Na, nem a beígért bajok várható bekövetkezése, hanem a Rendszer reakciói miatt. Ha statisztikát – hangsúlyozom: őszinte statisztikát! – készítene valaki arról, hogy oltásokkal, vagy azok nélkül a megnevezett „betegségek” milyen gyakorisággal, és veszéllyel érik az oltott és oltást nem kapott embereket, és a várható életkor hogyan alakulna mindkét csoportban, egyből kiderülne az igazság. De itt is van egy tényező, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni:

Nem mindegy, hogy az oltásban nem részesülő ember milyen körből kapja alapvető táplálékát!

Csak, hogy egy egyszerű vonatkozást említsek, saját anyja szoptatja-e, mennyi ideig, milyen étrenden élt a terhesség ideje előtt, azután a szoptatás alatt?

Ebben a tekintetben ki kell hangsúlyozni, hogy a genetikai jellemzők alapfokon határozzák meg a környezethez való viszonyunkat!

Mielőtt túlságosan belemerülnénk a témába, ejtsünk néhány szót a hormonokról csak úgy, ahogy minden tájékozott ember tudhat róluk. Ezek a szervezet belső működését és a külső ingerekre adott válaszokat szabályozzák. Szinte minden szervben termelődnek és külön funkcióik vannak. Az idegrendszerrel együttműködve, illetve az idegrendszerben termelődve hatnak. Gyors, rövid ideig tartó, vagy elnyújtott, hosszan tartó hatást fejtenek ki.

A belső elválasztású mirigyek hormonjai között, az adrenalin, szerotonin-dopamin, (neurotranszmitter/ingerületközvetítők is) inzulin, pajzsmirigyhormon, tobozmirigyhormon, agyalapi mirigy hormon, és a külső elválasztású mirigyek hormonjai: szexuálhormonok, (szteroidok, tesztoszteron, ösztrogén stb.), kortizon, az ismertebbek.

Mivel a hormontermelődés szoros kapcsolatban áll az idegrendszerrel, és tudvalevő, hogy a civilizált ember stressztől szenved, ezért a hormontermelődés, és annak zavarai is nagyrészt az idegi hatások, idegi ingerlékenység fokának függvényei. Elképzelni is nehéz ezeknek a rendkívül csekély mennyiségű vegyi anyagoknak a bonyolult kölcsönhatásait, a test változásainak szabályosságát, vagy zavarodott működését, amint az ember a fogyasztói átlagnapját éli. Az étkezés szerepének ismételt fontosságát figyelembe véve a testünknek úgy kéne ide-oda reagálni, ahogyan a különféle agresszív hormonok és hormonszerű vegyi anyagok érik a testet kívül-belül. Ez szinte lehetetlen, ezért gyakoriak a sokkal járó katasztrófák, melyekben teljesen bizonytalan a közvetlen kiváltó ok megjelölése.

Lazításképpen vessünk egy pillantást egy erdei emlős napjának kis szakaszára, mondjuk a nappal rejtőzködő vadakéra: egy őz, szaporodási időn kívül, tavasz közepén, este kezdi az aktív életét, nap közben a sűrű bozótban, nádasban stb. csendben pihen. A figyelme egy pillanatig sem lankad, vagyis folyamatos stressz éri. De a figyelemhez elég az érzékszerveit éberen tartani, az izmai, emésztőrendszere tónusos állapotban van. Azonban, ha valami zajt érzékel, „készenléti” helyzetet vesz fel, vagyis izmait ugrásra készen megfeszíti, hogy bármelyik pillanatban kiszökkenhessen rejtekhelyéről. Egy őznek sok ellensége van, ezek között az ember szerepel az első helyen, pedig az ember már nem része az erdőnek. Az erdő vadjai közül a nagyragadozók megfogyatkozása miatt nincs ellensége, kivéve talán az agresszíven terjeszkedő aranysakált. „”„Véletlenül” ez a kutyaméretű, falkában (is) vadászó ragadozó pályázik az „őzpopuláció-karbantartó” szerepére. Ehhez az „újkori farkasokat”, a „kivert házi kedvencek” falkáit hozzászámítva, már valamelyest nagyobb veszélyeknek van kitéve. Kicsinyeit viszont akár a rókák, ragadozó madarak, is veszélyeztethetik. Az őz – a közhiedelemmel szemben – egyáltalán nem szelíd és kezes jószág, hanem igen agresszívan védekezik, ha sarokba szorítják. Azonban az imént vázolt helyzet naponta átlagosan akár több tucatszor is előállhat, mégsem lesz ettől az őz idegbeteg. Amíg a fizikai állapota jó, üldözői elől még időben el tud menekülni, tehát számára az „adrenalinfröccs” életmentő és fajának túléléséhez elengedhetetlen. Van azonban minden állatnál a stressznek egy olyan mértéke, amely akár az állat pusztulását is okozhatja. Ezt megelőzően saját életének is véget vethet a fogságba esett állat, ha nem tud kiszabadulni. A csapdába szorult vadállatok inkább elrágják saját végtagjukat, hogy megmeneküljenek. Az a nagyon is gyakori veszély, ami a vadászható állatokat az ember részéről fenyegeti, vagyis a technikai fölényben levő vadász, éjjel látó távcsővel, és modern lőfegyverrel úgy lepheti meg az állatokat, hogy fel sem fogják mi és hogyan támadt rájuk, máris végük van. Tehát, ebből a szempontból a stressz sem fenyegetheti őket. Ha lehet valami a vadászatban, ami kíméletes, akkor ez az…

Azonban, a lövések nem mindig halálosak és, ami ezután következik az maga a borzalmas szenvedés.

/Folytatás: Hormonkontroll II./