Hálótársak

sir_tim_berners-lee

Hálótársak

Mikor a kíváncsiság birizgálni kezd, általában olyasmire bukkanok, ami „gondolatzuhatagot” indít el bennem, mivel évekkel ezelőtt elhatároztam, hogy ha már meg van kötve a kezem, és nem tudok javítani a világ során, legalább fejtsem ki a véleményemet, hátha a „nagy gombolyag” valahol elkezd kibomlani a világban.

Az motoszkált bennem, vajon mit is jelenthet a három W betű (bár, valamikor már utánanéztem, de nem maradt meg bennem eléggé.) és rátaláltam a Web atyjára, menthetetlenül elindult az a bizonyos… elmefolyam…

Akkor ébredtem rá arra, amiről gyakran beszélünk, hogy az Internet milyen drasztikus változásokat indított el az emberek, a bolygó életében. Egyúttal lejátszódott az a történet is, amit már a Televízió felbukkanásakor is átéltem. Nem is csoda, hogy sokan valamilyen mágiaként élték meg ezt a valóban fantasztikus információ és médiarobbanást. Nehéz elképzelni, hogy azóta már mindenkinél van egy kis skatulya, amivel akár a világ végére is eltelefonálhatunk, mikor gyermekkoromban akárkinek nem is lehetett telefonja. Volt erre egy mondás, ami persze külföldön járta: Olyan szegény, hogy még telefonja sincs. Mi ugyancsak szegények voltunk/vagyunk (persze relatíve), és csupán azért lehetett telefonunk, mert egy törpe vízerőműben laktunk. Nekünk „hivatalból” volt, igazi-telefonmert – tudni illik – akkoriban a telefon is csak „egyeseknek” járt. Azonban minden más volt, nemcsak más, de jobb is. Na, nem a telefon miatt, hanem mert akkoriban az emberek elmentek egymáshoz, és beszélgettünk, ahol éppen voltunk.

Miközben az Internet téma kibomlott, mint egy „becsomagolt” nagyméretű fájl, megéreztem azt az érzelem és gondolathullámot is, ami ezt a három w-t elindította. Nekem nem volt ez annyira grandiózus és felemelő érzés.

Való igaz, hogy én is a Commodore 64-encommodore-64 kezdtem, és boldog voltam, hogy nem kellett állandóan kapargatni a hibákat, és küzdeni az írógép beragadó betűivel, meg rázogatni a beszáradt javítófestéket, és egy idő után már szerettem volna a nyomtatómmal dőlt betűt, és vastagon szedett betűket is alkalmazni, mert sok kiemelni való gondolatom született. Megtapasztalhattam, milyen az, ha leírok egy mondatot és visszanézve olyan volt olvasva, mintha egy hivatalos iratban látnám. Ettől az ember olyan „igazinak” gondolta azt, amit csinál. Tény, hogy egy kis önbizalmat nyertem általa. Nem is gondoltam másra, nem reméltem, hogy valaha az írásaimat elfogadható külalakban is láthassam egy olyan helyen, ahol bárki elolvashatja. Naivul azt hittem, hogy ha ilyen majd megtörténik, egyből megrohannak a kiadók és mást se kell tennem egész nap, csak ontani az írásokat. Most már tudom, hogy az nem is lett volna jó, abból, ami azóta történt velem. Sok mindent azért tudtam megvalósítani, mert kerítettem rá időt.

Amíg Főiskolába jártam, és szenvedtem a xeroxszal, hogy a nehezen és drágán megvásárolható kottakiadványokat kézen-közön lemásoljuk, sok esetben a nekünk drága másolatok elkenődtek, mert rossz volt a minőségük. Szóval megszenvedtük a technológia kezdetlegességét. De mégis: nem kellett lúdtollal, tussal másolni a kottákat, mint eleink. Most, hogy ezt így leírtam, megint rá kellett ébrednem, hogy ez a „fellendülés” szinte semmit nem javított a születő új művek magával ragadó, vagy éppen középszerű voltán, mint annak idején, mikor még a gyertyaláng imbolygó fényénél a mester lejegyezte korszakalkotó, örökbecsű műveit. Nem is alkotott keveset (J. S. Bach pl.) holott nem volt kottaszerkesztő programja, amivel szinte játék a zeneszerzés. A zenei gondolatok hangjegyek formájában való lejegyzése és a zene megszületése nem egymástól elválaszthatatlan két dolog. Szinte már azt tudom mondani, hogy a darabok leírása és visszahallgatása inkább pedagógiai célú – már ha nem vesszük tekintetbe, hogy sajnos a zeneszerzés és játék még mindig… sovány bukszájú megszállottak foglalkozása. Egy ideális világban ezt nem adnák pénzért, ahogyan mást sem –mint már sokszor mondtam. Igaz, hogy ez nem témánk, de talán hozzá lehetne venni ehhez az egymástól való elkülönüléshez azt is, hogy az emberek – azzal, hogy pénzért dolgoznak, vásárolnak, szórakoznak, mindentől fokozatosan elidegenedtek. Ahogyan a technológia soha nem látott magaslatokat hódított meg, az emberek úgy lettek egyre magányosabbak.

Nekem ez az egész világhálós üzlet, a kezdetektől gyanús volt. Kik azok, akik ezt az egészet létrehozták? Voltak ismerőseim, és ma is vannak, akik az internettel, telekommunikációs eszközök, vagy digitális masinák, szoftverek készítésével, alkalmazásával professzionálisan foglalkoznak, és látom, mennyit dolgoznak, ugyanakkor meglehetősen… sokat is keresnek vele. Ebből is kitetszik, hogy az emberek, ha valami sikeres és jól fizet, szinte saját agyvelejüket is kigürcölik, közben nem igazán tudják élvezni a megszerzett javakat. De a valóban érdekes az, hogy ezek az emberek furcsa, mogorva szerzetek, attól, hogy az elméjükben a kódok és bitek szinte villámsebesen kavarognak – ahogyan én el tudom képzelni. Az nem lehet, hogy egy – úgymond –  „normális” ember ilyeneket képes legyen elgondolni, vele fantáziálni, és még meg is valósítani. A következmény, hogy a számítógép-szakértők, programozók saját pergő agyuk szerint szeretnék látni a világot. Ha valaki csak ugatja a PC-t, meg a Mc-et, az a szemükben egy senki, ezért jól meg is lehet fejni. Mi pedig tejelünk rendesen. „Az üzlet, az üzlet” – hangzik a gépből. Attól kezdve senki nem kérdezi: miért, hogyan? Szégyellné bevallani, hogy halvány sejtelme sincs róla. Csak induljon el az a gép és ne fagyjon le a legfontosabb pillanatban. Mintha az, amit éppen csinálunk vele, tényleg az életünk volna. Pedig nem az.

Amit a világháló létrehozott, elsősorban nem a könnyítés és mindenki számára elérhető fantasztikus lehetőségek által változtatta meg az embereket, hanem hihetetlenül felgyorsult az életünk, aminek a negatív hatásait nem kell ecsetelnem. A gondolkodás is felgyorsult, óhatatlanul a minőség látta kárát. Ugyanakkor az „üzleti élet” nem lehet meg internet nélkül. Azonban, máris el kell azon gondolkodnunk, hogy vajon mindenkit egyaránt lelkesít és boldoggá tesz-e ez a változás? Nem kevés ember/család van, ahol még TV sincs és az Internet se hiányzik senkinek. Nem feltétlenül kell vallásosnak, technikaellenesnek lenni ahhoz, hogy az életét másként élje. Ha régen nem hiányoztak ezek a masinák, és persze a velük járó gond, kiadás, méreg, akkor talán ma sem. Aki úgy dönt, hogy számára már nem ad elég élményt vagy gondolatot, esetleg tanulságot a médiahasználat, mert többre tartja egy jó könyv olvasását, egy kis elmélyült beszélgetést esténként, vagy a kézzel írást (amit már egyes helyeken alig tanítanak az ifjaknak..), ami eleve olyan szellemi, tudati tevékenység, nélkülözhetetlen az érett személyiségek kialakulásához, akár a rajz, vagy a zene, és más művészetek. Az egész felturbózott cirkusz a különféle hordozható eszközök terén csak azt jelzi nekem, hogy ennek a játéknak sincs sok ideje már hátra. Nem értem, hogyan képesek a cégek és a számítógépek építői, fejlesztői felgerjeszteni az emberiség vágyait, hogy mindenáron megszerezzék maguknak a legújabb kütyüket. Talán az a kezdeti döbbenet, hogy egyáltalán ez lehetséges, az eszközök tulajdonosait azzal az illúzióval áltatja, hogy csupán azok birtoklása is varázslóvá vagy legalább is beavatottá tesz. Minél kevesebbet tudnak magáról a varázslatról, vagyis a technikáról, annál többet ér a szemükben. Azonban a beavatást a tudás megszerzésével közelíthetjük meg, ha a megfelelő pillanatban a megfelelő tudással találkozunk. Csak a fiatalok hiszik úgy, hogy lehetetlen élni nélkülük. Ha nincsenek, úgy gondolják, elveszettek lesznek. Számukra ez a minden világok legjobbika, főleg eme gépek miatt. Ez a „szent Grál”. Érthető, de ha leélnek még 50 évet, úgy fognak visszagondolni ezekre az évekre, hogy nem értik mitől őrültek meg ennyi idős korukban. Ez a kor el fog jönni! Miért mondom ezt? Azért, mert az a szellemi nyomor, amiben vastagon benne van az Internet használók idegbetegsége, és szenvedélybetegsége, nagyrészt ebből eredeztethető. Megértve mindezt, és látva, hogy mennyire sekélyesek a kapcsolatok, mennyi erkölcsi kárt okoznak a különféle Internetes támadások, nem beszélve a tényleges, tettekben megnyilvánuló erőszakról, amit az Internet tett lehetővé. E nélkül valóban nem értesülnénk annyi fiatalok elleni szexuális bűncselekményről, vagyis az emberi gonoszság, elfajulások klasszisokkal nagyobb teret kaptak, mint korábban. Ha ortodox gépellenes volnék, azt mondanám, hogy a Gonoszt hozta ki a világból ez a fantom.

A legnagyobb lelki veszteség mégis az emberek egymás iránti bizalmának megrendülése; a rejtett hajlamok, személytelenség mögé bújó sátáni jellemek elszaporodása.

Amikor a kezdetekben úgy hittem, hogy itt a nagy lehetőség, hogy a megszerzett tapasztalataimat megosszam azokkal, akiknek éppen erre van szükségük, egyúttal ismeretségeket is köthetek, ahol újabb tudásra, barátokra tehetek szert. Ehelyett, a bujkáló diverzánsok, akik fontos és komoly szakértelmet hirdettek, holott csak azzal szórakoztak hogy a fórumot komoly célra használókat lehetetlenné tszik. Nem a sértettség beszél belőlem, mert már tudom, hogy az internetböngészők lelki élete, érdeklődése, és az én szándékaim alig találkoznak. Ezért nem is gondolom, hogy tömegeket fogok megérinteni az írásaimmal. Itt nem, az bizonyos. Mikor a 90-es években az országban felfigyeltünk az egészség fontosságára, az akkoriban megszerzett tapasztalataimmal sikeresen segítettem másoknak előadásokkal, találkozókkal. Soha nem akartam ezt üzletszerűen csinálni, csupán segíteni, mint azóta is. Egyik napról a másikra gyalázatos támadások érték az egyik internetes fórumot, amit én indítottam és 4 évig sikeresen működött, mígnem elérték azok a felforgatók, hogy engem tiltsanak ki saját témám fórumából… Akkor eldöntöttem, soha nem kezdek más internetes portálon ilyen vállalkozásba, csak ha nekem is lesz egy weblapom. Szerencsére, barátom, Sándor sokat segített és segít azóta is, hogy a magam módján kifejtsem gondolataimat ezen a helyen. Voltak idők, mikor a hozzászólásokat nem moderáltam, és akkor kis híján bajba kerültem, annyi (napi több száz!) pornó, és még csúnyább videó lepte el a felületet. Ezzel be is telt a pohár fórumügyben. Most viszont az zavar, hogy alig találkozom valós olvasóimmal, pedig véletlen  személyes találkozásaim alkalmával többen megleptek azzal, hogy rendszeresen meglátogatják a lapot, és olvassák is…, aminek örülök, de továbbra is arra vágyom, hogy végre papíralakban is megjelenhessek. A könyv szerepének az ember életében nemcsak alternatívája, hanem a tudat átformálásával ellensége is a net. Kényelmes és gyors ez a közlési forma – nem a maradiság mondatja velem –, de ismerve az internetes „társadalmat” nem remélhetek sok jót e téren. Valahogyan annyira leminősül az, ami megjelenik a világhálón, és annyira elfoglalták a potens érdeklődők idejét a különféle látványos, és csábító videók, és rövid meghökkentő vagy éppen titokzatosnak tetsző momentumok, hogy a mélyebb, elvontabb gondolatok nem vonzanak elég sok embert. Nem, hogy olcsóbb vagy előnyösebb lenne ez a tér, de egyenesen taszítja azokat, akik hozzám hasonlóan az emberi minőséget tartják életük legfontosabb részének. Nem jelenti ez azt, hogy csak vallásos indíttatásból lehet így gondolkodni. Ma már – éppen az Internet hatására – egyre több ember tér vissza az igazi emberi kapcsolatokhoz, ahol szemtől szembe találkozhatnak egymással az emberek. Nem is azért, mert a „megszokott” ismerkedést szeretik, ahol szexuális partnereket keresnek – ez is az Internet műve –, hogy mindenki arra gondol, azért beszélgetünk másokkal szívesen, mert vagy el akarunk adni valamit, vagy éppenséggel be akarjuk csapni a másik embert, vagy… De ezt már nem is kell mondanom, mit akarnak sokan a másik nemtől… Ami mellesleg természetes érdeklődésnek tekinthető.

Most nem említem a különböző kereskedelmi és üzleti információkat, vagy a közérdekű híreket, adatokat, ami tényleg ide való lenne. A felhasználók legnagyobb része azonban csak szórakozásból, időtöltésből, vagy az említett lelki problémák – függőségek, lelki feladatok elkerülése, személyiségzavarok – miatt veszi igénybe a világhálót. Pedig a csali az volt, hogy kvázi miattunk jött létre. Tény, hogy miattunk áll fenn, ami nem ugyanaz.

Az is igaz, hogy az Internet legfőbb haszonélvezői a kisebb-nagyobb üzleti vállalkozások, Az, hogy lassacskán már a kormányok fölé nő a hatalmuk, ami – azt hiszem – nem éppen pozitív hatása a számítógépes virtuális térnek (kormánya válogatja…), de a hatalom ilyetén gyakorlása több mint igazságtalan. Ahogyan az Internet révén – a mindig alkalmazott rejtőzködés és információs spekulációk úgymond: „polgárjogot nyertek”, hiába vannak internetes szabályok, ezek semmit sem érnek, ha valaki ócska kacatokat kap a pénzéért, vagy éppenséggel semmit, és integethet a pénze után. Vagy, amit mostanában az internetes banditák kitaláltak: értékes adatokat, fontos dokumentumokat csak hatalmas összegek ellenében „adnak vissza” tulajdonosaiknak. A számítógépes vírusok gyakran ugyanazokból az elmékből pattannak ki, akik azután a vírus elleni védelmet jó pénzért árulják… Nem témánk az az ezernyi mód, ahogyan az internetet rablásra, csalásra használják azok, akik egyébként is tették korábban, de a nagyobb baj, hogy kifejezetten a netre specializálódott bűnöző és terrorista csoportok jöttek létre. Hosszú lenne elbeszélni, hogy az emberek mozgatása – jól lehet, ennek megakadályozása is újabb kihívás a programozóknak, hála (vagy nem..) a jól működő internetes oktatási rendszernek – mennyire gyors és hatékony ezzel a kommunikációs hálózattal. De a hatalom gyakorlása vagy megdöntése, vagy az emberek elpusztítása, a fontos információk blokkolása is könnyebbé vált, mint mondjuk a karavánmédia idejében volt…

Mindent összevetve, a károk sora végtelen, de talán azt bánhatjuk leginkább, hogy ahelyett, hogy segített volna az emberek közötti kapcsolatok egyszerűsítésével – ahogyan azt kezdetben hittük és ezt is ígérték – a legnagyobb bajt mégis a gondolkodás megváltoztatásával okozta. Ezt ma még kevesen fogják fel, bár különböző formában ennek többen hangot is adtak. A kár – elsősorban az ifjúságot sújtja leginkább, akiknek az elődök erényeit kellett volna továbbfejleszteniük, ellenben az erényeik ugyancsak véznák e téren, ám a szexuális fejlődés felgyorsulása, a promiszkuitás, és az ezzel együtt járó korai fásultság, ízlésbeli romlás, kiábrándultság, lelki üresség jóvátehetetlen, szinte katasztrofális.

Valamint annak a naiv, de romlott kábulatnak a hatása az ifjúságra, hogy ez az idő nekik kedvez, az idősebb korosztály, akik „nem értik” az Internetet, és a „szórakoztató elektronikát”, a szemükben már nem sokat ér. Leértékelődött a tapasztalat, amit személyektől szerzel, vagyis leértékelődött a kultúra. Érdekes számomra, hogy mennyire jó érzékkel alkották meg ezt a szellemi rágógumit, hogy egy alig cseperedő gyermek is képes azzal a pár kattintással világokat elérni. De vajon tudja a Mester, aki mindezt kitalálta és elindította, hogy ezzel az emberiség lelki fejlődése előtt becsukta a kaput? Hogy a szemünk előtt süllyed el az emberi érték? Miközben öregszik a nyugati társadalom, feljönnek a mindig fiatal keletiek, és lassanként megszűnik a kultúra folytonossága. Ezt sokan rezignáltan szemlélik, és elfordítják a fejüket. Ez is az információmérgezés következménye. A bitek túllőttek a célon.

Azon tűnődöm, hogy ezek a kétségtelenül zseniális emberek, csupa jóindulatból, lelkesedésből, azzal a szlogennel, hogy ezután milyen egyszerű lesz az egyes embereknek kapcsolódni egymáshoz, a mindent lehengerlő multi milliárdosok kezére adták a világot. A remény, amit mindenkiből kicsaltak, és az igazi nagy csalás, hogy tulajdonképpen maguk a kisemberek lettek az áldozatok, és egyértelműen a közben még gazdagabbak nyertek rajta. Ebben az őrült hajszában nem is csoda, hogy a természet már csak Full HD, és még annál is fúlabb… Bele is fúlunk, mikor a műszaki üzletekben az egyre nagyobb vibráló, színes lapokat látjuk. Hamarosan az üzleteket kell megnagyobbítani, hogy elférjenek az egész falat betöltő, csupán félmilliós, vagy még „igényesebb” képvarázsló eszközök. De a házunk küszöbét se lépjük át azután, mert a házhozszállítás is a neten intézzük. A természet meg ott van a falon. Hogyan kell sok pénzt csinálni: régen egy bankrablással, ma csak jól kell érteni ahhoz, amihez az emberek nagy része alig konyít. Már nem is fontos, hogy az a valami mit fog tenni velünk és az utánunk jövő nemzedékekkel.

Megfigyelhető, hogy egyre fiatalabb rétegek kerülnek vezető pozíciókba, főleg gyors felfogóképességük révén, amit matematikai jártasságuknak (és az oktatási rendszer erre szakosodott kiválasztási mechanizmusának) is köszönhetnek. Ugyanakkor éretlenségük, tapasztalanságuk, kíméletlenségük, megvetésük a „szegény tudatlanok,” iránt; (tisztelet a kivételnek!) ridegségük és szakbarbárságuk, valamint bosszantó felületességük, szinte csak ebből a forrásból ered. Ezzel végleg (?) leáldozott a jól átgondolt, világos döntéseknek, mértékletes, tiszteletet sugárzó és kivívó kommunikációnak. De szeretném hinni, hogy ez is csak múló szeszély, mint a többi luftballon, ami nagyot szól, ha kipukkad. Ez lehet, hogy csak szusszan egyet és egy petyhüdt szemétdarabbá válik…, mint azok a zacskók, melyeket az ostoba nők, gazemberek segítségével testükbe építenek… Ami a szemetet illeti… Szomorúan látom a különféle gyűjtőhelyeken, de már az út szélén is… a régebben szebb napokat látott masinákat, nyomtatott áramköröket, melyekért sok százan görnyedtek, míg elkészültek. Hogy múlik el a (civilizációs) világ dicsősége…

Ha mindezeket meggondoljuk, talán mégiscsak elővesszük azt a régi, még működő kis táskaírógépet, vagy elhullajtott madártollból metszünk egy csinos írószerszámot, majd készítünk egy kis tust koromból, növényi nedvekből, és élvezzük, ahogyan serceg a merített papír betűink nyomán…

tollal-irni

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük